Kirándulások, strand és játék

Írta:  P.A. 2017.07.27.

Élmények sokasága a napközis táborban.

Több száz gyerek vesz részt a heti turnusokban az önkormányzat június 26-án megkezdődött napközis táborában, amelynek évtizedek óta a Bókay-kert ad otthont. A bázisnak számító parkban is számos érdekes program és játéklehetőség foglalja le a gyerekeket, de a szervezők minden évben törekednek arra, hogy a táborozók ne egy helyben töltsék el a napot.

VAA 5760 copy



Kuba Gábor táborvezető fontosnak tartja, hogy a gyerekek olyan élményeket is szerezzenek a szünidőben, amilyenekről a tanév folyamán különböző okokból kénytelenek lemondani, vagy csak ritkán részesülnek bennük.
– Szeretem, ha kimozdulnak a táborból, és ilyenkor érdekes helyekre tudjuk őket elvinni. Ilyen egy múzeumlátogatás, az állatkerti séta, egy távolabbi játszótér vagy kirándulóhely felfedezése. Minden szerdán rendelkezésünkre áll a Hófehérke sétahajó, ami mindig nagy élmény a gyerekeknek, akik közül sokan csak ebben a táborban élnek át hasonlót. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően továbbra is ez a régió legkedvezőbb díjú napközis tábora.
Lassan húszéves hagyomány, hogy a táborozás harmadik hetében elviszik a gyerekeket a Fővárosi Nagycirkuszba.


Régi és újfajta időtöltés


A táborozók zsibongása kora reggel megtölti a Bókay-kertet, az öreg fák alatt futkározó, labdázó, nevetgélő gyerekekkel találkozhatunk. Délelőtt valamivel csendesebb a kert, a kiránduló csoportok csak délután érnek vissza.

Még van hely a turnusokban


Az önkormányzati napközis tábor egyhetes turnusaira keddenként 8 és 18 óra között lehet jelentkezni a Bókay-kert főépületében. Az utolsó turnus augusztus 21-től 25-ig tart. A tábor hétköznapokon 8-tól 16.30-ig tart nyitva. A beiratkozáshoz a gyerek lakcímkártyája szükséges, valamint ételallergia esetén orvosi igazolás. A táborozás alapdíja napi 550 forint, ami magában foglalja az alapprogramokat, valamint a tízórait, az ebédet és az uzsonnát. A szakraji foglalkozásokért heti 3500 forintot kell fizetni pluszban.
– Az ügyelet már reggel 6-tól működik, lehet hozni a gyerekeket, a délutáni táborzárás után pedig 17 óráig tudunk gondoskodni a felügyeletről – tájékoztatott Kuba Gábor.


A gyerekek a témákat jól ismerő szakemberek vezetésével alkotnak a kézműves rajban, vagy tanulják és gyakorolják a teniszt, ismerkednek a labdarúgás vagy éppen a harcművészetek alapjaival. A lányok körében különösen kedvelt a mazsorett- és a zumbacsoport, de a fölösleges energiákat az akrobatikus rock and rollal is le lehet vezetni.
– Újdonság, hogy a legó kedvelői a nyolcadik hétig csatlakozhatnak a Kockatáborhoz a Bókay-kertben – mondta Kuba Gábor. – A szakraj díja a többiéhez hasonlóan 3500 forint egy hétre, és ezért napi kétórás kreatív játékra van lehetőség.


A rendőrség is résztvevő


Az idén második alkalommal induló Police-raj július 17-től négy héten át várja az érdeklődő gyerekeket. A foglalkozások keretében a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak közreműködésével számos hasznos dolgot tanulhatnak meg többek között a biztonságos közlekedésről, arról, miként kerülhetnek el egy balesetet, az önvédelemről, illetve arról, mit kell tenniük, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
A rajfoglalkozásokon kívül bohócműsor, bábszínház és bűvészelőadás is szórakoztatja a táborozókat.
– A kedd és a csütörtök a buszkirándulások napja. A második héten Zebegényben és a nógrádi várnál is jártak a csoportjaink. A napi létszámunk folyamatosan eléri a 480-at, aminek én nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek nem csavarognak, hanem hasznosan töltik a szünidőt – fogalmazott a táborvezető.

VAA 5882 copy

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz