Énekszóval és gálával nyílt meg a jégpálya

Írta:  2013.12.02.
Ünnepi énekszóval és látványos műkorcsolyagálával nyílt meg a kerületi jégpálya a régi piactéren november 30-án.
Ünnepi énekszóval és látványos műkorcsolyagálával nyílt meg a kerületi jégpálya a régi piactéren november 30-án. Az első esti ingyenes korcsolyázási lehetőség szép számú érdeklődőt vonzott, a megnyitóra megtelt a jégpálya közvetlen környéke.

Első alkalommal 2010-ben létesített jégpályát az önkormányzat, akkor a Bókay-kertben lehetett hódolni ennek a népszerű téli sportnak. Azóta a régi piactér vált a hagyományos karácsonyi korcsolyázóhellyé, a Bókay-kert az ünnepek után fogadja be a jégpályát.

Adventi fényben

Idén sem lesz ez másként. A régi piactéren december 30-ig üzemel a jégpálya, ezt követően átköltözik a Bókay-kertbe, ahol január 6. és február 28. között várja a látogatókat.

Nem drágult a belépő

Az önkormányzatnak köszönhetően idén sem kell többet fizetni a korcsolyázásért, mint tavaly: egységesen 450 forint a belépő. A betlehemi jászol ezúttal is a pálya mellett, az adventi koszorú és a karácsonyfa között áll, a hétvégeken pedig a mindig népszerű kisállat-simogató várja a látogatókat.
 

A megnyitó előtt fellobbant az első gyertya fénye a tér Üllői út felőli dombján elhelyezett hatalmas adventi
koszorún és a mellette lévő hatalmas – kerületi vállalkozók felajánlásából állított – karácsonyfán. Az ünnepi hangulatot a Kossuth téri evangélikus gyülekezet kórusa karácsonyi dalokkal tette teljessé.
Kucsák László országgyűlési képviselő, alpolgármester jó sportolást, kellemes időtöltést kívánt a megjelenteknek:
– Biztos vagyok benne, hogy itt is és a Bókay-kertben is nagyon jó szórakozást fog nyújtani a jégpálya. Kívánom mindenkinek, hogy jó egészséggel használja, és hogy minél több ifjú és örökifjú vegye birtokba a jeget.

Lányok a jégen

Az alpolgármester rövid megnyitó beszédét követően a korcsolyáké lett a főszerep. A Steps on Ice SE és a Jégkorszak SE ifjú műkorcsolyázóinak gálaműsora következett. A nagyobbaktól már-már a felnőtt versenyzőkét idéző kűröket láthattunk, a kisebbek pedig vidám zenékre komponált produkciókkal szórakoztatták a közönséget.
Végül eljött a legfontosabb pillanat is, amikor a várakozók birtokba vehették a 450 négyzetméteres jégfelületet. Sokan igyekeztek kihasználni azt a lehetőséget, hogy ezen az estén ingyen lehetett korcsolyázni.

Az önkormányzat következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy a belépőjegyek ára ne szökjön az egekbe. S akárcsak eddig, most is van büfé, és korcsolyát is lehet bérelni. A pálya továbbra is három célt szolgál. A téli szünetben egész nap látogatható, és a helyi lakosok mozgását, sportolását szolgálja, sőt akár romantikus randevúknak, baráti találkozóknak is helye lehet. A tanítási szünet végeztével délelőttönként a kerületi óvodásoknak és iskolásoknak tartanak kihelyezett testnevelésórákat. Esténként pedig a jégkorongosok veszik birtokba a jeget, amit ezúttal a pályát teljesen körbefogó palánk is izgalmasabbá, valódi meccshangulatúvá tehet.

 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz