Beszédes kezek a repülőtéren

Írta:  P.A. 2017.10.05.

Egy flashmobbal léptek fel a Somogyi szakszolgálat ellátottjai a repülőtéren az Idősek Világnapja alkalmából.

A Honfoglalás című film betétdalát adták elő jelbeszéddel a Somogyi László Szociális Szolgálat ellátottai az Idősek Világnapja alkalmából október 4-én a Liszt Ferenc repülőtéren. A 2A terminál indulási oldalának csarnokában az utasok közül sokan megálltak és érdeklődve tekintgettek a fekete ruhás, fehér kesztyűs fellépőkre, amikor váratlanul felhangzott Demjén Ferenc dala.

IMG 2892

A produkciót Kucsák László országgyűlési képviselő és Dömötör István alpolgármester is figyelemmel kísérte.

- Az előadás üzenete az, hogy Magyarország minden elutazót visszavár. Akkor is, ha rövidebb, és akkor is, ha hosszabb időre látogatásra utazik el valaki – mondta el Kucsák László. – Nagyon jó ötletnek tartom, hogy létrejött ez a rövid előadás, mert ez azt mutatja, hogy a kerületi nyugdíjasok kreatívan gondolkodnak, jó ötleteik vannak, és nekünk is mindent meg kell tennünk, hogy nyugdíjas éveiket a lehető legtartalmasabban tölthessék el.

IMG 2908

Hasonlóképp vélekedett Dömötör István is, aki a villámelőadás méltatása során megemlítette, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat többféle módon igyekszik támogatni az időseket.

- Az ellátórendszer a házi segítségnyújtástól kezdve az átmeneti bentlakásos intézményen át a demens ellátásig sok mindent tartalmaz, de a külső szemlélő számára a legizgalmasabb a nappali ellátás, amiben olyan aktív időskorúak vesznek részt, akik szeretnék tartalommal megtölteni a mindennapjaikat. Ez a produkció erről is szólt. Meglepődtem, de nagyon örültem, amikor megkerestek ezzel a kitűnő flashmob ötlettel. Figyeltem az emberek arcát, amikor megszólalt a zene. Egy pillanatra megállt az idő, majd sorra kapták elő a fényképezőgépeket és a mobiltelefonokat.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz