A lelkész is, a futballista is

Írta:  R.F. 2017.12.08.

Műfüves pálya a Sztehlo evangélikus óvoda kicsinyeinek.

Szinte szünet nélkül folytatódtak november második felében a műfüvespálya-átadók. Huszadikán a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda kisgyermekei örülhettek, mert náluk avatott új pályát az önkormányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség.

szt1


Túlzás volna azt állítani, hogy szép őszi idő várta a vendégeket, hogy átvegyék az önkormányzat és a labdarúgó-szövetség újabb műfüves pályáját. Pedig megérdemelte volna a szép időt az esemény, mert az elmúlt néhány hétben átadott pályákkal együtt szinte a kerület védjegyévé váltak a műfüvesek. Ennyi „dühöngő” nem épült az utóbbi időben egyetlen kerületben sem, s egyetlenben sem avattak fel annyit ilyen rövid idő alatt, mint Pestszentlőrincen és Pestszentimrén.
A pályaátadók sora a Rozsnyó utcai Sztehlo óvodában zárult, ahonnan messzire hallatszott, hogy az ide járó gyermekek is nagyon várják már, hogy „pályatulajdonosok” lehessenek.

 

104 éves iskola


Ezt meg is érdemlik, mert a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium büszke lehet valamire, ami sosem múlik el. Vicziánné Salla Ildikó igazgatónő nem véletlenül emelte ki a megnyitójában, hogy ez a legrégebbi oktatási intézmény a kerületben, s az óvodáskortól egészen az érettségiig kísérhetik az ide járó gyerekek fejlődését.

szt2


– Az idén már a 104. születésnapját ünnepelheti az 1913-ban alapított intézmény, s ezzel ez a kerület legidősebbje, amire természetesen nagyon büszkék vagyunk. Az új műfüves pálya pedig lehetőséget nyit arra, hogy még egészségesebb és sportszeretőbb gyerekek kerüljenek ki a falaink közül.

 

Köszöntőszavak


A már megszokott csapat természetesen ezúttal sem hiányozhatott az átadóról.
A kerületi sportéletért felelős alpolgármester, Lévai István Zoltán elmondta: öröm és büszkeség, hogy valamennyi kerületi iskolában és óvodában van már műfüves pálya, amely az időjárástól függetlenül kiváló minőségben várja a gyerekeket.

Méretek, forintok


A Rozsnyó utcai műfüves pálya 16 x 24 méteres, az építés teljes összege 16 millió 800 ezer forintba került, amelyből az önkormányzati önerő összege 2 millió 520 ezer forint volt.

 


Dunai Antal, az egykori kiváló labdarúgó, 31-szeres válogatott csatár szokásosan közvetlen szavakkal szólt a kicsikhez, mondván, leljék örömüket az új pályában, s induljon innen a sikeres sportpályafutásuk.

 

Ép test, ép lélek


Mivel az evangélikus egyház által fenntartott intézményről van szó, Győri Gábor Dávid iskolalelkész felszentelte a pályát, s megáldotta a gyerekeket. Szép szavakkal szólt hozzájuk, azt kívánva nekik, hogy ép testben ép lélekkel éljék itt a napjaikat.

szt3

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz