Jubileumi malacozás

Írta:  Róth Ferenc 2017.12.31.

Immár tízedik alkalommal rendezték meg a Bókay-kertben a már hagyományos Malacvágtát, amelyen háromszáznál többen álltak rajthoz.


Ha igazi, élő lenne ez a bizonyos malac, akkor már öreg sertés vált volna belőle, bőven túl élete delén. De a kerület szilveszteri malaca kortalan, így aztán ugyanolyan frissességgel várta a róla elnevezett jubileumi futóversenyt, mint az eddigi kilencet.

mlac2


Igen, immár tizedszer futottak a vállalkozó kedvű és sportos ifjak és nem ifjak azért a sült malacért (is), amely a két győztesé, az abszolút legjobb időt elért férfié és nőé lett a futás után.
Eszes János, az önkormányzat sportreferense elmondta, hogy évről évre nagyobb az érdeklődés a Malacvágta iránt, így az idén már közel négyszázan állnak rajthoz, hogy a nagy szilveszteri eszem-iszom előtt sporttal búcsúzzanak a 2017-es esztendőtől.
A rendezők mindenkire gondoltak, hiszen a szuper miniktől, az ötévesektől kezdve egészen a veterán korosztályig, mindenki számára biztosították a futás örömét. Volt, akinek mindössze 300 méteren át kellett elgyőznie a kert dimbes-dombos útjait, de a felnőtteknek 2000 méter kellett maguk mögött tudniuk, mielőtt átszakították a képzeletbeli célszalagot.

mlac1


Azt szokták mondani az ilyen öröm- és tömegversenyek kapcsán, hogy fontosabb a részvétel, mint a győzelem. Ez azonban ezúttal sem bizonyult igaznak, mert valamennyi rajthoz álló a győzelemre törekedett. (Naná…)
A férfiak abszolút versenyét a VEDAC atlétája, Bertalan Renátó nyerte, aki magabiztosan, szép futóstílusban teljesítette az Eszes János által kitűzött nem könnyű pályát.
Akár azt is mondhatnánk, hogy a veszprémi fiatalember már a verseny előtt is az esélyesek közé tartozott, hiszen a diákolimpián a 3000 méteres síkfutásban arany-, 1500-on pedig ezüstérmet szerzett.
A nőknél az Uniqua Újbuda Team sportolója, pontosabban triatlonistája, Bragmayer Zsanett végzett az élen, az ő ideje volt az abszolút legjobb a hölgyek között. Ő is magabiztosan, fölényesen nyert, s vehette át az aranyérmet, meg a „mosolygós” sült malacot.

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz