Egyedi kertészeti megoldások a körforgalmakban

Írta:  B.Z. 2018.06.06.

Nem kell máshonnan beszerezni virágokat a kerületi közterületi kiültetésekhez, mert a Városgazda termesztőtelepén fel tudják nevelni a szükséges mennyiséget.

Nem kell máshonnan beszerezni virágokat a kerületi közterületi kiültetésekhez, mert a Városgazda termesztőtelepén fel tudják nevelni a szükséges mennyiséget. Többek között ez derült ki június 4-én azon a polgármesteri bejáráson, ahol a résztvevők megtekintették a kerület virágba borult körforgalmi kereszteződéseit.
20180604 110159
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata nemcsak az itt élőktől várja el különféle akciók és pályázatok keretében, hogy zöldebb és virágosabb környezetet teremtsenek, hanem maga is tesz a kerület szépítéséért. A minden évben meghirdetett Szebb, virágosabb kerületünkért pályázat, a komposztálóláda-osztás vagy például az Apró kertek verseny támogatásán túl is igyekszik a lakóhelyünket minél szebbé, virágosabbá varázsolni. A helyi közlekedést zavartalanabbá tevő körforgalmak eddig kimaradtak a növényzet telepítéséből, de amint az a június 4-i bejáráson kiderült, előrelépés történt ebben.


Új azonosítási pontok


Ughy Attila a bejáráson elmondta: most vált lehetővé, hogy a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. átvegye ezeket a körforgalmakat, amelyek egyébként a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő közterületeken vannak. A cég igyekszik a zöld növényzetből egyedi kertészeti alkotásokat kialakítani a kereszteződésekben, mint ahogy az például az Alacskai úti körforgalomban is látható.
– Először az Alacskai úti körforgalmat vettük át, és annak újítottuk meg a zöldfelületét, másodszor a Baross utca és a Margó Tivadar utca találkozásánál, harmadikként pedig a Cziffra György utca és a Shell-benzinkút kereszteződésében lévőt – emelte ki a polgármester.

20180604 113247

20180405 133111 copy


Ughy Attila azt is elmondta, hogy mindegyik körforgalomra egyedi kialakítást és gondozást képzeltek el a szakemberek, valahogy úgy, ahogy az Nyugat-Európában már nagyon sok helyen látható. A körforgalom ugyanis nemcsak abban a tekintetben jó dolog, hogy a bonyolult kereszteződésekben is folyamatossá teszi a biztonságos áthaladást, hanem azért is, mert akár identitást is képes adni az adott településnek azáltal, hogy miként építik be. El lehet helyezni az ilyen területeken olyan csavart formájú tujákat, mint amilyenek például az Alacskai úti körforgalomban láthatók, de ki lehet tenni köveket, szobrokat, egyedi formákat is. Így esetleg már nem csupán a keresztező utcák neve lesz a meghatározó azonosítási pont, hanem a kihelyezett kő, szökőkút vagy az érdekesen nyírt sövény is.


A Városgazda kertészetéből


Az Alacskai úti körforgalomban százával virítanak a begóniák, a petúniák, a kúpvirágok és a paprikavirágok, amelyek életfeltételeiről a beépített öntözőrendszer gondoskodik. Haigl Bélától, a Városgazda Zrt. Közterületi kertészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a növényeket év közben át szokták ültetni. Őszre és télre a hideget jól bíró árvácska kerül az ágyásokba, amelyet tavasszal felváltanak az említett virágok.

20180604 113400

20180604 110344

A Cziffra György utcai körforgalomban a kiültetés pillanatait láthatták a bejárás résztvevői: a kertészek éppen rézvirágot, meténget és paprikavirágot helyeztek el az ágyásokban, s itt is telepítettek már Kleopátra elnevezésű tujákat. A kiültetésre szánt virágok mindegyike a Városgazda termesztőtelepén nevelkedett.
A virágok „mondják meg”
A bejárás utolsó állomása maga a termesztőtelep volt. A telep különböző hőmérsékletűre fűtött fóliasátraiban nevelkednek a kiültetésre szánt palánták, míg végül Pestszentlőrinc és Pestszentimre virágágyásaiba kerülnek. Mint elhangzott, a növekedésüket nemigen lehet sürgetni, a virágpalánták végeredményben maguk „mondják meg”, hogy mikor alkalmasak a kiültetésre.
A termesztőtelep nagyságát jelzi, hogy csak az árvácskából hatvanezer darabot neveltek itt tavaly, amely mennyiségnél idén mintegy tízezer darabbal többet terveznek. Így lehetséges az, hogy a kerületnek nem kell máshonnan beszereznie virágokat a közterületek beültetéséhez, mert a termesztőtelepen fel tudják nevelni a szükséges mennyiséget.

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz