25 évet ünnepelt a Kolibri

Írta:  P.A. 2018.06.18.

Negyedszázados fennállását ünnepelte június 16-i gálaműsorával a pestszentlőrinci Kolibri Táncegyesület.

Negyedszázados fennállását ünnepelte június 16-i gálaműsorával a pestszentlőrinci Kolibri Táncegyesület. A Sportkastélyban megtartott rendezvényen az egyesület táncosainak valamennyi korosztálya fellépett.

VSZ 2127 copy
Az egyesület 1993-ban alakult Kropf Táncművészeti Csoport néven és a főiskolán frissen végzett Michael Kropf vezetésével kezdte meg működését a Csontváry Általános Iskolában. Tehetséges táncpedagógusok kezdték meg a növendékek nevelését. A táncakadémia 1998-ban vette fel a Kolibri Táncegyesület nevet.

VSZ 2153 copy
Az új név új lendületet, elképzeléseket és új célokat hozott a táncosok életébe. Az egyesület szakmai nyitottságát mutatja, hogy az utóbbi években egy különleges művészeti ág, a levegő akrobatika, légtánc is bekerült a képzésbe. A szakmai folytonosságot az is segíti, hogy az egyesület oktatói között korábbi növendékek is feltűnnek.
A színvonalas gálaestet a sportcsarnok nézőterének egyik teljes szektorát megtöltő közönségen kívül megtekintette Kucsák László, a XVIII. kerület korábbi országgyűlési képviselője, illetve Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármesterek is.

VSZ 2177 copy

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz