Jó kezek és tiszta szívek

Írta:  G.A. 2018.06.18.

Jubileumi diplomájukat vehették át a kerületi pedagógusok a Kondorban rendezett ünnepségen.

Meghitt, családias hangulatban vehették át 50, 60, 65 és 70 évi szolgálat után jubileumi diplomájukat a pályájuk során a kerületünkben is szolgáló pedagógusok június 14-én a Kondor Béla Közösségi Házban.

VAA 8253 copy

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata arany, gyémánt, vas és rubin oklevéllel köszönte meg harminchét pedagógus több évtizedes áldozatos munkáját.
– Amíg ezek a névsorok léteznek, addig tudhatjuk, van kikre számítanunk a jövő tervezésekor. Megnyugtató, hogy olyan közösségben élhetünk, ahol bölcs tanítók segítik a fiatal pedagógusaink munkáját – mondta a köszöntőjében Ughy Attila polgármester. – Önök a garanciái annak, hogy kerületünk óvodái, iskolái a nevelés és az oktatás minőségében is a budapesti, az országos élmezőnyben vannak. Az igazi dicsőséget mégsem ez jelenti számunkra. A dicsőség ugyanis maga az a tudat, hogy minden reggel úgy engedhetjük el gyermekeinket, járjanak bármelyik óvodába, iskolába, hogy jó kezek és tiszta szívek közé kerülnek.

VAA 8224 copy
A jubileumi diplomákat egy csokor virág kíséretében Ughy Attila mellett Galgóczy Zoltán alpolgármester nyújtotta át. Az ünnepségen részt vett dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző, Bak Ferenc, a Külső-pesti Tankerületi Központ igazgatója és Hunyadi István városigazgató is.
A szervezők az ünnepeltek rövid, ám tartalmas szórakoztatásáról is gondoskodtak. A műsorban fellépők között Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznek, a Sonore kórus és a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola előadásának tapsolhattak.
Az ünnepélyes diplomaátadás után a gazdagon terített asztalok mellett állófogadással búcsúztatták a jubilálókat.

VAA 8076 copy

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz