Harminc éve az értelmi sérültekért

Írta:  P.A. 2018.09.14.

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Gyöngyvirág Napközi Otthon.

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Gyöngyvirág Napközi Otthon, ahol azok a középsúlyos, elsősorban felnőtt értelmi sérültek kapnak ellátást, akik családban élnek, munkahelyen nem foglalkoztathatók, de az állapotuk nem indokolja a bentlakásos otthoni elhelyezést.

gyongy1

Az 1988. szeptember 1-jén megalakult intézmény – akkori nevén XVIII. kerületi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona – szakdolgozói a három évtized alatt több mint 90 ember nappali ellátásában segítettek. A református egyház lelkészei a nyitás óta tartanak zenés foglalkozásokat az ellátottaknak, és immár 24 éve Kiss László végzi ezt a szolgálatot.
A szeptember 11-i születésnapi ünnepségen Ughy Attila polgármester, valamint Dömötör István és Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntötte a gondozottakat és a dolgozókat.

gyongy2
A polgármester rövid köszöntőjében örömét fejezte azért, hogy a Gyöngyvirág is egy olyan közösség, ahol otthonra lelhetnek és egy valódi családban érezhetik magukat azok, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást.
A napközi otthonban idén 31 ellátott napi gondozását végzik, 6-8 fős gondozási csoportokban, személyre szabott terv alapján, egyéni és csoportos foglalkozásokkal, szabadidős programokkal. Az ellátottaknak különféle programokat is szerveznek, többek között táborozást, karácsonyi és anyák napi ünnepséget, valamint gyógymasszázst is biztosítanak számukra.
Az intézmény fő célja az, hogy az ide járó sérültek hasznosan töltsék a hétköznapjaikat, megvalósuljon az önálló életre nevelésük, az önkifejezésük, javuljon az önértékelésük, ezzel segítve a társadalmi beilleszkedésüket és tehermentesítve a családjukat.
A születésnapi ünnepségre a gondozottak verssel, énekkel és tánccal készültek, a táncbemutató végén pedig meglepetésként a meghívott vendégeket is felkérték egy ki közös keringőre.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz