Egészségügyi dolgozókat jutalmazott az önkormányzat

Írta:  2014.09.04.
A szeptemberi fizetés mellé pénzjutalmat is kaptak a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. munkatársai.
A szeptemberi fizetés mellé pénzjutalmat is kaptak a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. munkatársai. A jutalmakat az önkormányzat és az egészségügyi szolgáltató együttműködésének köszönhetően vehette át minden dolgozó.

- A fejenként bruttó 65 ezer forintos anyagi elismerés az év első nyolc hónapjának gazdasági teljesítményéből adódik. Szeretném, ha a hátralévő hónapok eredménye hasonlóan sikeres lenne, és ismét tudnánk önöket támogatni – mondta Ughy Attila a Zsebők Zoltán Szakrendelőben szeptember 2-án tartott tájékoztatóján. – A cél, hogy az év végére, a most megkapott pénzzel együtt az egy személyre eső jelenlegi bruttó átlagbért jutalomként ki tudjuk fizetni.
A polgármester kiemelte: az önkormányzat számára fontos, hogy komoly erőfeszítések árán, az egészségügyben dolgozókkal együttműködve fokozatosan javuljon a kerület lakóinak egészségügyi állapota. Ezzel párhuzamosan szeretnék valamennyi egészségügyi intézmény gazdálkodását stabilan tartani.
- Ha idén ilyen jól tudtunk gazdálkodni, akkor jövőre talán még nagyobb egyéni, illetve közösségi juttatásokra nyílik lehetőség az önkormányzat és az Egészségügyi Szolgáltató kft. vezetésének együttműködésével – tette hozzá Ughy Attila.
Az év folyamán több szűrővizsgálati napot is rendezett az önkormányzat és a szakrendelő, amelynek munkatársai akár szabadidejüket is feláldozva segítettek a vizsgálatok elvégzésében.
- Az egészségügyben dolgozóknak a napi ügyek ellátásán kívül fontos szerepük van az önkormányzat egészség megőrzési programjainak lebonyolításában. Tették mindezt nyáron, hétvégeken is, amikor az emberek többsége szabadságon van. Ezért nekünk ilyen formában is köszönetet kell mondanunk - mondta Ughy Attila.
 

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz