Úton a Városgazda

Írta:  2014.09.22.
A hétvégén két helysznínen, jó hangulatú családi program keretében találkozhatottak a kerületben élők a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársaival.

A hétvégén két helysznínen, jó hangulatú családi program keretében találkozhatottak a kerületben élők a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársaival, és ismerkedhetettek meg a cég tevékenységével, szolgáltatásaival.

A Hargita téren szeptember 20-án a gyerekek körében a legnagyobb sikere kétségkívül a kosaras autónak, illetve a kis markológépnek volt. S bár a gépeket a felnőttek kezelték, a magasba emelkedni izgalmas dolog, a kis munkagépbe beülve a vezetőfülkével körbeforogni, vagy a markolólapátra támaszkodva elemelkedni a foldtől nem mindennapi élményt jelentett kisfiúnak, kislánynak egyaránt.

Amíg a gyerekek a gépekkel, vagy éppen a felfújható hatalmas csúszdán játszottak, a felnőttek megismerkedhettek a Városgazda szolgáltatásaival, köztük a varróműhely tevékenységével, de a cég úszótanfolyamaira is lehetett jelentkezni. Az ügyfélszolgálati sátorban ezen a hétvégén legfőképp az elmúlt hetekben lehullott nagymennyiségű csapadék okozta gondokkal keresték fel a lakók a cég munkatársait.
- Kiváló ötletnek tartom, hogy a Városgazda ilyen közvetlen módon is megmutatja magát a kerületben élőknek. Az önkormányzat legnagyobb cégéről lévén szó örülök, hogy testközelből lehet látni, hogyan és milyen eszközökkel dolgozik.A helyszínválasztás is nagyon jó, hiszen a Hargita tér a kerület emblematikus tere az ’56-os emlékművel és a Fadrusz kereszttel. Ez a rendezvénysorozat mindenképpen közelebb viszi a Városgazdát a lakossághoz – fogalmazott a rendezvényre szintén kilátogató Galgóczy Zoltán fideszes önkormányzati képviselő.

A szeptember 21-én a Martinovics térre érkező közönségtalálkozó szervezői az egyes helyszíneken igyekeztek a programokkal alkalmazkodni az adódó lehetőségekhez. A tér parkjában egy kis focipálya is található, így nem lehetett kérdés, hogy egy 7 méteres rúgó bajnokság nagy sikerre számíthat. Így is történt, a jelentkezők közül a 14 év fölötti tinédzserek és a felnőttek Dömötör Istvánnak, a körzet fideszes önkormányzati képviselőjének rúghattak gólt.

A hangulatos sporteseményt Moha bácsi gyermekműsora követte a színpadsátorban. A mindig kitűnő hangulatot teremtő előadóművész ezúttal is bevonta a közönséget a játékba. A gyerekek segítségével pedig az apukák és anyukák is részesei lettek a mókás bohócműsornak.
Természetesen a sátrak alatt a Városgazda munkatársai ezúttal is várták a cég szolgáltatásai iránt érdeklődőket, de volt egészségügyi szűrés is, vérnyomás- és vércukorszintméréssel. A rendezvényre kilátogatók szombaton és vasárnap is olcsón válogathattak a régi könyvek, olvasnivalók standján, a gyerekeknek pedig plusz érdekességet jelentett a tűzoltó és a rendőrautó, amibe beülhettek.
A Városgazdával legközelebb október 3-án, a Gerely utcai sportpályán találkozhatnak, a rendezvénysorozat október 4-én, a Barcika téren zárul.
 

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz