Gyémántok a kerületnek

Írta:  2015.06.06.
Két "gyémántot", vagyis két elismerő oklevelet kapott az önkormányzat az Országos Városmarketing Díj pályázaton.
A repülőtéri régió fejlesztésének ötlete és a kerület alakításának környezettudatos szemlélete hozott két elismerést az önkormányzatnak egy rangos országos pályázaton. Az Országos Városmarketing Díj elnevezésű pályázatot a Magyar Marketing Szövetség és a Márkamonitor internetes portál hirdette meg közösen. Olyan városok, fővárosi kerületek nevezhettek hat kategóriában, amelyek bizonyítottan sikeres marketingeszközöket használtak arra, hogy saját városfejlesztési projektjeiket ismertté tegyék a lakosság körében.

– Önkormányzatunk a „városfejlesztési projektek marketingprogramjai, kampányai” kategóriában adott be két pályázatot – mondta Hunyadi István városigazgató. – Az egyik az airLED uniós pályázathoz kötődő projektünk társadalmi kampánya volt, a másik három másik EU-projekthez kapcsolódó marketingtevékenység, amelynek célja a környezettudatos gondolkodás erősítése és az energiahatékonyság javítása volt. Mindkettővel nyertünk, megkaptuk a „gyémántokat”, vagyis a munkánkat elismerő okleveleket.
Hunyadi István azt is elmondta, hogy erős mezőnyben kellett helytállni. A fővárosi kerületek közül ugyan összesen csak négy nevezett, ám az országos merítésben olyan nagy hírű eseménysorozatok marketing-szakemberei között kellett eredményt felmutatni, mint amilyen a Szegedi Ünnepi Játékok vagy a debreceni virágkarnevál.

Hír naptár

« Július 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz