Választható szennyvízdíj utoljára

Írta:  2013.03.21.
Még választhatnak a csatorna nélküli ingatlanok tulajdonosai, hogyan számlázzák nekik a szennyvízszállítás díját.
A múlt évhez hasonlóan idén is lehetőség van arra átmeneti megoldásként, hogy a lakossági szennyvízszállítási díjat az átvett folyékony hulladék mennyisége alapján állapítsák meg azoknál a háztartásoknál, ahol nincs lehetőség a közcsatornára kötésre. A tervek szerint a mostani az utolsó ilyen lehetőség, de többre nem is lesz szükség, mert a főváros 2015 nyaráig megvalósítja a csatornázást.

A szippantott szennyvíz elszállítását fővárosi közszolgáltatóként a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. végzi. A rendszerben a vízfogyasztás alapján, a vízszámlával együtt kell fizetni azoknak, akiknek az ingatlanja nincs csatornázva. A szolgáltatás díja 2013-ban változatlanul 337,70 forint + áfa köbméterenként. Fontos kiemelni, hogy ez a díj azokra az ingatlanokra vonatkozik, ahol a gerincvezeték nem épült ki. Ahol kiépült a gerincvezeték, de az ingatlantulajdonos nem kötöt rá, talajterhelési díjat kell fizetni, amely tavaly februártól 3600 Ft/m3.

Még lehet jelentkezni

A folyékony hulladék mennyisége alapján megállapított díjfizetésre szóló igényt – a 2015. március 1-jéig terjedő időszakra – március 29-ig lehet személyesen leadni az FTSZV Kft. ügyfélszolgálati irodáján (Budapest XIII., Váci út 23–27.).
– Ezt csak azoknak az ingatlantulajdonosoknak kell megtenniük, akik a jelenlegi besorolásukat szeretnék megváltoztatni. Akik továbbra is az elmúlt évben választott díjfizetési módnál maradnak, azoknak semmit sem kell tenniük – mondta Dömötör István önkormányzati képviselő, hozzátéve, hogy az idei év végén vagy a jövő év elején Erzsébet- és Bélatelepen kezdődik meg csatornázás a kerületben.
Az ügyintézéshez a következő dokumentumokra van szükség: egy hónapnál nem régebbi tulajdoni lap, társasházak esetén közgyűlési határozat, valamint hivatalos meghatalmazás, amennyiben az eljáró személy eltér az igénylő személytől.

90 km csatorna épül

Mivel a fővárosban a csatornázatlanság aránya a XVIII. kerületben a legmagasabb, nem meglepő, hogy a 2012. évi hasonló akció során a 3000 átjelentkezőből mintegy 2400 volt a pestszentlőrinc-pestszentimrei lakos.

Több mint 7000 kerületi háztartást érint

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2015 nyarára – kevés kivételtől eltekintve – nem lesz a fővárosban csatornázatlan terület. Természetesen a XVIII. kerületben is vannak olyan helyek, amelyektől 6-8 kilométerre van a gerincvezeték, így ezekre nem lehet kiterjeszteni a beruházást, aminek létrejöttét azonban így is hatalmas eredményként lehet majd elkönyvelni. Kerületünkben a csatornához kapcsolódva 4 új szennyvízátemelő építését tervezik, és a teljes projekt összesen csaknem 7300 új bekötést jelent. A két év alatt a kerület mintegy 250 utcájában folynak majd munkálatok. A megépülő csatornarendszer segítségével a szennyvíz a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre kerül. A telep kapacitása elegendő arra, hogy a fővárost és az agglomeráció egyes településeit is kiszolgálja.
 

A jövőben hasonló akcióra már nem lesz szükség, mert a tervek szerint hamarosan elindul a fővárosi csatornázási beruházás, amelynek során Budapesten összesen 237 kilométer csatorna épül – a hozzá tartozó műtárgyakkal együtt –, ebből a legtöbb a XVIII. kerületben.
– A teljes kerületben 90 kilométernyi szakasz hiányzik még. A munkálatok, fővárosi beruházás keretében, ebben az évben elkezdődnek – mondta Galgóczy Zoltán önkormányzati képviselő, fővárosi küldött.

Majdnem mindenhol

A fővárosi csatornázás megkezdéséről tájékoztatott Ughy Attila polgármester is, aki elmondta, hogy az erről szóló megállapodás hamarosan a Fővárosi Közgyűlés és a kerületi képviselő-testület elé kerül.
– Mivel nagy valószínűség szerint az év vége felé nálunk kezdik meg a munkálatokat, remélhetjük, hogy már a jövő év végére kész lesz a csatornázás a XVIII. kerületben – mutatott rá a polgármester.
 

Hír naptár

« Május 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz