Rajháthy Aurél körorvos a kerület új díszpolgára

Írta:  2013.03.29.
A két díszpolgári cím egyikét idén dr. Rajháthy Aurél kapta, aki 45 évig volt a kerületben körzeti orvos.
Egy élet munkáját ismerte el az a hosszú vastaps, amely a kerület két új díszpolgárát köszöntötte március 15-én a Rózsa Művelődési Házban. A sors úgy akarta, hogy ebben az esztendőben a cím mindkét új birtokosa orvos legyen. Egyikük Rajháthy Aurél, aki az ötvenes évektől egészen 1995-ig dolgozott körorvosként a kerületben, és aki az újságírói gratulációt őszinte meglepődéssel fogadta:
− Tényleg vastaps volt? Észre sem vettem, annyira meg voltam illetődve.

Hadikórházban

Rajháthy Aurél a Felvidéken, Rimaszombatban nőtt fel. Azt, hogy orvos szeretne lenni, már egészen fiatalon elhatározta.
− Tizennégy évesen nevelőszülőkhöz kerültem. A nevelőanyám vöröskeresztes nővér volt, s az ő munkája nagy hatással volt rám. Eldöntöttem, hogy orvos leszek, és onnantól tudatosan készültem a pályára – mesélte.

Az orvosi egyetemet Budapesten kezdte el, és már medikusként a szakma sűrűjébe került: hadikórházba osztották be szolgálatra.
− Rengeteg tapasztalatot szereztem ott. A hadikórház különleges hely, hiszen sokszor eszméletlen sebesülteket kell ellátni. Ha a beteg nem kommunikál, sokkal nehezebb a diagnózis felállítása is, márpedig gyorsan és jól kell dönteni. Ezt ott mind meg kellett tanulnom.

Nehéz kezdés

A tapasztalatoknak nagy hasznát vette, amikor az egyetem után a Korányi Kórház belosztályára került. Pályája indulását erősen befolyásolta, hogy családi háttere miatt nem számított megfelelő kádernek: édesapja magas rangú MÁV-tisztviselő volt, nevelőapja pedig katonatiszt, ezért a legnehezebb munkakörök egyikét kapta.
− A Korányi Kórházba szállították annak idején azokat, akik öngyilkossági kísérletet követtek el. Itt gyakorlatilag mindennel találkoztunk: önakasztással, mérgezéssel, öncsonkítással. Ahogyan a frontkórházban, gyakran itt is nem kommunikáló, eszméletlen betegeken kellett segítenünk, gyorsan és jól kellett döntenünk. Az idős kollégák nagyon sokat segítettek abban, hogy megtaláljam a helyem – emlékezett vissza a ma már nyugdíjas orvos.
Karriert azonban itt sem építhetett fel. Miután lejárt a kétéves szerződése, azt nem hosszabbították meg, Rajháthy Aurélnak lépnie kellett. Így került a XVIII. kerületbe.

A lőrinci körorvos

− A nevelőapám egyik jó barátjának volt Pestszentlőrincen egy hétvégi háza, azt már egyetemista koromban megkaptam használatra, így nem kellett kollégiumot igényelnem. Az 1949-es hatalomátvétel után aztán az egész család odaköltözött, a tulajdonos ugyanis félt, hogy elveszik tőle a telket, ezért inkább átengedte nekünk. Amikor a Korányiban lejárt a szerződésem, megüresedett Lőrincen egy körorvosi állás, amit sikeresen megpályáztam. Ezzel kezdődött meg a helyi működésem – sorolta Rajháthy doktor.
A kezdő orvosi fizetés rendkívül alacsony volt, az akkor még egyértelműen ipari városrésznek számító, egyre több lakótelepi munkáslakással bővülő vidék pedig teljesen elütött attól a közegtől, amelyben Rajháthy Aurél felnőtt, mégis otthonosan érezte magát itt.
− Gyógyítani akartam, és ez a vágyam teljesült. A saját szakmai köreimben megtaláltam a helyem, el tudtam járni színházba, moziba, volt operabérletem, és rengeteget olvastam. Úgy fogalmaznék, hogy a társadalmi és szellemi igényeinket nagyjából nyolcvan százalékban ki tudtuk elégíteni. A lőrinci kertváros pedig nagyon kellemes lakókörnyezet, így a nehézségek ellenére sem volt okunk panaszra.
A kerületen belül többször költözött. Már házas volt, amikor a tanács kiutalt számára egy kocsmából átalakított szolgálati lakást, 1960-ban pedig telket vehetett a Wlassich Gyula utcában, ahol korábban a szovjet harci járművek parkoltak. Akkor kezdték el felépíteni a házat, ahol ma is él a feleségével.

Népnevelés

Rajháthy doktort azért is ismerik sokan a kerületben, mert gyógyító munkája mellett rengeteg energiát fordított arra, hogy hatékonyabbá tegye az orvos-beteg kapcsolatot, ezért előadás-sorozatot is szervezett civilek számára.

− Ez természetes – mondta. – Orvosként nemcsak a gyógyítást, hanem a megelőzést is feladatomnak tekintem. Az egészség megőrzéséről nem lehet eleget beszélni, a pályám elején pedig ez még nem volt annyira elterjedt téma, mint manapság. Ezekre az előadásokra bárki eljöhetett, és jöttek is szépen: mindig telt ház volt. Higiénés kérdésekről beszéltem, arról, hogy miképpen lehet egyes betegségeket megelőzni, illetve arról, hogy a különféle betegségeknek mik a tünetei, mikor kell orvoshoz fordulni, és hogyan kell az orvossal együttműködni.
Rajháthy Aurél volt a Lőrinci Orvosnapok kezdeményezője és szervezője is.
− Ezekre a találkozókra szakmabelieket hívtunk meg, és esetleírásokat osztottunk meg egymással. Tulajdonképpen afféle továbbképzés volt, amelynek a tanulságait mindenki remekül tudta hasznosítani a mindennapi munkájában.
A doktor úr 1995-ben vonult nyugdíjba. Szabad idejét barkácsolással és olvasással töltötte legszívesebben, de az utóbbi években meggyengült a látása, ezért szívesen hallgatja a rádiók információs és művészeti műsorait. A kérdésre, hogy milyen a kapcsolata egykori betegeivel, elmosolyodott.
− Köszönünk egymásnak. Előfordul az is, hogy elmegy mellettem valaki, akinek én mentettem meg az életét, és nem ismer meg, nem köszön. Ez eleinte rosszul esett, aztán ez az érzés fokozatosan elmúlt. Nem számít. Orvos vagyok. A munkámat nem a köszönetért végeztem.

A TV18 beszélgetése dr Rajháthy Auréllal