Felkészültek a vészhelyzetekre

Írta:  2014.05.14.
A XVIII. kerületi Helyi Védelmi Bizottság április 16-án tartotta éves ülését, amelyen megtárgyalták és elfogadták a 2013. évi beszámolót és a 2014-re szóló munkatervet.
Az ülésen a katasztrófák megelőzésével, következményeinek felszámolásával, a védekezés irányításával kapcsolatos feladatok fontosságára, a nagyobb hazai vagy külföldi káresemények, veszélyhelyzetek kezelésére irányították rá a figyelmet.

A XVIII. kerületben 2013. január 29-én megalakuló helyi védelmi bizottság az illetékességi területén összehangolja a katasztrófák elleni védekezésben közreműködő szervek feladatait, az azok végrehajtására való felkészülést.
A kerületi védelmi bizottságok élén 2013. január 1-jétől nem a polgármesterek állnak, hanem a kerületi kormányhivatalok vezetői. Pestszentlőrinc-Pestszentimrén Hodruszky Csaba látja el az elnöki tisztséget.
A védelmi bizottság munkáját a támogató, a honvédelmi és a katasztrófavédelmi munkacsoport segíti.
A XVIII. kerületi Helyi Védelmi Bizottság áprilisban tartott éves ülésén az elnök elmondta, hogy a múlt évben számos gyakorlatot szerveztek. Ezért, amikor 2013 júniusában riasztást kaptak a Dunán kialakult rendkívüli árhullám miatt, már felkészültek voltak a váratlan helyzetekre.

Fontos tudni, hogy katasztrófahelyzet észlelésekor a 112-es telefonszámot kell hívni. Erről szükség esetén értesítik a helyi védelmi bizottság elnökét, aki azonnal megkezdi a katasztrófaelhárítás szervezését, irányítását és a katasztrófa elhárításában közreműködők riasztását.

A beszámolóban az is elhangzott, hogy a nyári hőségriadó idején a közlekedési csomópontokban vizet osztottak, beengedték az embereket a légkondicionált közintézményekbe, és elérhetővé tették a hőségriadóval kapcsolatos információkat, tanácsokat.
Októberben honvédelmi gyakorlatokat tartottak, illetve az esetleges rendkívüli téli időjárásra készültek. A bizottság novemberi ülésén áttekintették a szervezet egész éves munkáját, beszámoltak az általuk szervezett gyakorlatokról és az árvízi védekezés tapasztalatairól. Az év utolsó hónapja szerencsére eseménytelenül telt.
 

Hír naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Csatlakozz közösségünkhöz