Hetedikén hétkor hetvenéves

Írta:  2011.08.19.
Sorsaim címmel mutatta be fiatalkori rajzait Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta, a Karinthy Frigyes Gimnázium művészettanára a kerület Pro Urbe Díjasa. A bemutatott művek Pestszentlőrinc régi világát idézik.
Több száz fős érdeklődő közönség gyűlt össze augusztus 7-én Rózsavölgyiné Tomornyák Gitta kiállításának megnyitóján a Fehéren Feketén Galériában. Az esemény apropója, hogy a Karinthy Frigyes Gimnázium művészettanára, a kerület Pro Urbe Díjasa ezen a napon, 7 órakor töltötte be 70. születésnapját. A megnyitón művész kollégák, pályatársak, tanítványok és a kerület nevében Ughy Attila polgármester köszöntötte.
Gitta néni lokálpatiróta pestszentlőrinci. A kerületben született és azóta is itt lakik. 1966 és 1982 között a kerület általános iskoláiban, 1986 augusztusától a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanít. Az iskola indulásakor kidolgozta a rajz és műalkotások elemzése speciális osztályok, a rajztagozat tantervét, mely osztályoknak éveken át vezető tanára, és amikor csak lehetett, osztályfőnöke volt. Számtalan iparművész és képzőművész, illetve rajztanár kezdte művészi pályáját az ő értő szakmai irányítása alatt. Sokoldalú munkájának elismeréseként az Iparművészeti Egyetem hallgatóinak gyakorlati tanításait vezető tanára lett. Nagy sikerű tehetséggondozó szakköröket indított, vezetett és vezet jelenleg is, külön odafigyelve a kerületi középiskolásokra.
− Az ismerősök közül sokan tudják, hogy Gitta néni édesapja fodrász volt Pestszentlőrincen. A fiatal Gitta a fodrászüzletben várakozó, beszélgető, tréfálkozó emberekről készített tanulmányrajzokat. Hallatlanul érdekes anyag. Nem véletlen, hogy a magnyitó óta is rendszeresen jönnek látogatók – mondta el Nádasdi Mihály, a galéria alapítója és vezetője.
A hetvenedik születésnap apropóján Rózsavölgyiné Tomornyák Gitta egy bővebb kiállítási anyaggal is bemutatkozi: szeptember 11-én a Kondor Béla Közösségi Házban nyílik meg Természet – mitológia című tárlata.
 

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz