Műszaki pálya színes művészélettel

Írta:  2011.11.25.
Gazdag ember ez a Buczkó Imre, hisz több énje is van. Legalább hármat említ: a mérnökit, a festőit és az íróit. Így vált teljessé az élete, s mindegyikben kiválót alakított.

A tanulás nagyon fontos volt a családban
E „három ember” élete Szabolcsból, egy kis faluból, Nyírlövőről indult. Szülei egyszerű, hat elemit végzett emberek voltak. Ahogy a művész emlékezetében él, az alacsony iskolázottság nem rajtuk múlt, hanem a koron, amelyben éltek. Édesanyja irodalmi vénájának még öregkorában is tanúja lehetett: 65 évesen idézte a Toldit, emellett szépen énekelt. Édesapja tekintélyes, olvasott, bölcs és filozofikus alkat volt, s mindent tudott a nemzeti történelmünkről.
– A tanítói próbálták rávenni a szülőket a taníttatására, de apám családjában a sok lány hozományára kellett a pénz – mesélt a családi háttérről Buczkó Imre.


Ha esik, álljon az eresz alá 

Buczkó Imre műszaki és közéleti tevékenységéért a Budapestért jelvényt (1986), a Baross Gábor-díjat (1994), a Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre (1998) elismerést kapta. Festőművészként, illetve grafikusként 1956 óta állít ki, több művészeti díj birtokosa. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Vízfestők Társaságának, a Magyar Szépmíves Társaságnak és az Új Gresham Körnek.



– Négy évvel idősebb nővérem, Margit – aki szakpedagógus, író és költő –pedagógiai vénája oda vezetett, hogy ötévesen már újságot olvastam az öregeknek, iskola előtt írtam is, de főleg szívesen festettem elcsent gombfestékjeivel. Háborús gyerekek lévén nyáron orvosi felülvizsgálat döntött arról, hogy alkalmasak vagyunk-e a következő osztályra. Kis termetű, vékony gyerek voltam. A járási tiszti főorvos ítélkezett: „Fejletlen, elsős marad.” Anyám kétségbeesetten kérlelte: „A gyerek kitűnő tanuló, és már öté…” – de nem folytathatta. A főorvos közbevágott: „Parasztgyerek, nem baj, ha egy osztályt végez nyolc év alatt. Ha felnő, annyi esze legyen, hogy ha esik az eső, álljon az eresz alá!” Ez máig szállóige családunkban… Aztán megtudta, kinek a fia vagyok. Gyorsan küldött anyámért, ám ő nem vitt vissza. Igaza volt.

Legyen egy ellenpont


Nem művésznek készült, de a pálya elkerülhetetlen volt
A művészet egyre közeledett Buczkó Imréhez, de inkább ő közelített a művészethez. Ötödikes korában – mert csak túljutott az első és a többi osztályon is sikerrel – a tanítója, látva a tehetségét, megkérte, fessen vízfestékkel szemléltető természetrajzi képeket. Igen büszke volt rá – ezek a képek évtizedekig lógtak a tanterem falán. A művészi pálya helyett mégis a műszakit választotta.
– A kisvárdai technikum járműgyártó szaka után a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomáztam, jelesen. A technikumban a szabadkézi rajzot Németh Béla festőművész tanította, aki foglalkozni kezdett velem, majd biztatott a képzőművészeti pályára. Valóban szerettem volna oda menni és Elekfy Jenőnél akvarellt tanulni, azonban apám azt tanácsolta: „Menj tovább a műszaki pályán! Mellette még festhetsz, de legyen egy ellenpont az életedben, mert bármelyiket csinálod majd, és bármelyikben ér csalódás, legyen hova menekülnöd. Ha tehetséges vagy mint festő, nem fogsz elkallódni.” Elfogadtam a tanácsát és az indokait, így lettem egyetemista. Cseh István, a kiváló festőművész volt a rajztanárom. Látva első skicceimet, meghívott a szabadiskolájába. Velük állítottam ki első olajportrémat 1956 tavaszán.
Buczkó Imre az egyetem után egy rövid, de szép kitérőt követően került a Malévhoz tervezőnek, és lett hosszú időre a repülőtér „műszaki melléklete”, ahogy fogalmazta. Csodálatos 38 év következett az életében. Egyszer bemutattak neki egy Elekfy Ákos nevű embert. Ő volt a Malév dekorstúdiójának vezetője, Elekfy Jenő fia. Így jutott el Elekfy műtermébe, aki a mestere lett, a halála után pedig ő lett szellemi hagyatékának ápolója, centenáriumának rendezője, életmű-katalógusának társszerzője.
– A Malévnál 1976 márciusában rábeszéltek egy önálló festészeti-grafikai kiállítás megrendezésére – mesélte tovább életútját. – A híre úgy robbant, mint egy bomba! Odajöttek hozzám Domonkos Imre és Koleszár György festőművészek, a Fáklya képzőművészeti stúdió vezetői. Gyuri bácsi rekedt, mély hangját most is hallom: „Te, gyere a Fáklyába, jó, amit csinálsz!” Ezzel elkezdődött sodródásom a művészeti élet felé.

A művész nagy szerelmei

Buczkó Imre a reptérről 2000-ben „szerelt le” üzemeltető főmérnökként.
– Olyan szakembergárdát sikerült létrehoznom – folytatta –, hogy jutott energiám a művészeti ügyek vitelére, a lektorátusban a cég képviseletére, esztétikai tanulmányokra, majd a Ferihegyi Galéria létrehozására és művészeti vezetésére. A galéria hat év alatt jelentős részt mutatott be kortárs művészetünk legjavából: Gyémánt László tárlata, Kondor-emlékkiállítás és az Elekfy-centenárium megrendezése jelzi a nívót. Aztán 2000-ben, immár 64 évesen, „elhagytam” nagy szerelmemet, a repülőteret, és teljes mértékben a másik karjaiba omlottam, várt a műterem. A kettő persze továbbra is együtt van a lelkemben.
A művész harmadik nagy szerelme az írás. Airport Art címmel megjelent kötetéből irodalmi rangú írásaival is megismerkedhetünk.