A tanári pálya minden más pályánál tágasabb

Írta:  2012.06.03.
A pedagógusnap alkalmából az önkormányzat június 1-jén köszöntötte az ágazat dolgozóit a Kondor Béla Közösségi Házban. Ezen a napon adták át A kerület óvónője, A kerület tanítója, A kerület tanára díjakat.

A helyi önkormányzat kitűntetésben részesítette a gyermekek, a tanulóifjúság nevelése-oktatása érdekében legalább tíz éven át a kerületben végzett, elismerésre méltó tanítói, tanári, óvoda-pedagógusi szakmai tevékenységet végzők munkáját.
A pedagógusnapi ünnepségnek a Kondor Béla Közösségi Ház adott otthont.
Az eseményen ott volt a kerület vezetése, eljöttek az intézményvezetők, pedagóguskollegák.
A rendezvényen Kucsák László alpolgármester Gyergyai Albert örökérvényű gondolataival köszönte meg a pedagógusok munkáját: „A tanári pálya minden más pályánál tágasabb, távlatosabb, határtalanabb s mint a Nílus termékeny vize, túlárad saját partjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztéta, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti – bár az sem kevés –, hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó s eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és tapasztalás közé.”

Ughy Attila, Csomó Tamás és dr Vörösmarty Éva

Ezt követően Ughy Attila polgármester, és Kucsák László átadta: A kerület óvónője, A kerület tanítója, A kerület tanára díjakat.
A szakmai elismerést követően Vörösmarty Évának, a hazafias költőnk Vörösmarty Mihály késői leszármazottjának a polgármester átadta a Gondoskodás az emberért-díjat, mert csaknem 20 éve folyamatos anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti a Vörösmarty iskola tehetséges, hátrányos helyzetű tanulóit. (Vörösmarty Éva nem tudott részt venni a március 15-i ünnepségen, ahol a kitüntetések átadása volt.)
A pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepi műsorban közreműködött a Vörösmarty leánykar, a Tébláb Művészeti Iskola Hajnaltűz tánccsoportja, Bregyán Péter Jászai Mari-díjas színművész, Draskóczy Zoltán gitárművész, a Dohnányi Ernő Zeneiskola pedagógusa.

2012. év kitüntetettjei

A Kerület Óvodapedagógusa elismerést kapott:
Kovácsné Hajdú Ildikó (Vackor Óvoda) példát adó, a gyermekek igényét követő óvodapedagógusi munkájáért

Németh Gabriella Ágnes (Napraforgó Óvoda) magas színvonalú szakmai munkájáért, nagyfokú elhivatottságáért és gyermekszeretetéért

Tóth Ilona (Dráva Óvoda) kiemelkedő pedagógiai munkájáért

A Kerület Tanítója elismerést kapott:

Izsépi Márta (Bókay Árpád Általános Iskola) évtizedek óta varázsolja el a kicsinyeket és vezeti be őket anyanyelvünk szépségeibe

Kleineisel Tünde (Kastélydombi Általános Iskola) kiváló szakmai munkájáért és civil közéleti tevékenysége elismeréséért

Nemes Gyula (Brassó Utcai Általános Iskola) a sport és a közösségépítés területén nyújtott odaadó munkájáért

A Kerület Tanára elismerést kapott:

Heinter Zsófia (Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola) matematika-kémiaszakos tanár szakmai tudása, embersége és példamutató tanári szerepéért

Kocsisné Károlyi Judit (Kondor Béla Általános Iskola) kimagasló tanulói személyiségfejlesztő és tehetségfelismerő, gondozó pedagógusi munkájáért

Molnár Zsuzsanna (Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium) ének-zenetanár, karvezető, egyházzenész az iskola és a kerület zenei életében való aktív tevékenységéért

Tátrai Gabriella (Eötvös Loránd Általános Iskola) magyar nyelv és irodalomtanár kiemelkedő 33 éves oktató-nevelő tevékenységéért




Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz