Felnyújtózni a csillagokig

Írta:  2012.07.28.
Szabó Andrea Krisztina, kerületünkben élő spirituális gyógyító-kineziológus Csillogó lelkek című első könyvét mutatták be, melynek társszerzője Zelina György író, július 27-én a Zila kávéházban. A kötet az Andalúz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Tizenévnyi virágkereskedő múlttal a hátam mögött egy vesebetegség folytán ismerkedtem meg a kineziológiával, miután az orvosok nem tudtak segíteni rajtam – emlékezett vissza a kezdetekre Szabó Andrea Krisztina. – Bár először szkeptikus voltam, de az első kezelés alkalmával megtapasztaltam a változást testi és lelki szinten is.
 
A terapeutám unszolására kezdtem el a kineziológiai tanulmányaimat és a tanfolyamain gyógyultam, ismerkedtem ezzel a világgal, s most már más szemmel szemlélve a környezetemet. A változások felforgatták az életemet, elkezdtem kiállni magamért, megtalálni önmagamat, és fényében lebegve élvezem az életet.
A gyógyító-kineziológus elmondta: a környezete bíztatta, hogy írja le a gondolatait, mert kicsit másak, mint a megszokottak. Mivel sem képesítése, sem gyakorlata, de még önbizalma sem volt annyi, hogy egyedül elinduljon ezen az úton, kétségek között vívódva, egy imában kérte az „ég segítségét”, hogy küldjön egy földi embert, aki segíthet feladata végrehajtásában. A fohásza meghallgatásra talált. Néhány hét múlva kapott egy telefont az Andalúz Kiadó munkatársától, hogy a Mesterségem címere címmel természetgyógyászokról írnak könyvet, és felkérték, hogy szerepeljen benne.
– Amikor Zelina György elkészítette velem az interjút, közöltem vele, hogy könyvet kellene írnunk – mesélte Andrea Krisztina. – Nagyon meglepődött, de láttam a csillogást a szemében. Végül ő lett a szerzőtársam, ő lett a lelkiismeretem.
 
– Magamra erőltettem a kételkedést, és az aggályoskodást – mondta Zelina György. – Kérdéseimmel, véleményemmel próbáltam még mélyebben, még tudálékosabban felszínre hozni azt, amire nemcsak én, de minden ember kíváncsi. Nos, bevallom, nem jártam sikerrel. Hol egy-két könnycsepp, hol egy mosoly, hol egy meggyőző mondat volt az áttörés, amely egyszer és mindenkorra összetörte félelmeimet.
– A könyvben nagyon őszintén felvállalom magamat, kitárulkozom, ami nem divat a mai világban – folytatta Szabó Andrea Krisztina. – A vívódásaimat pontról pontra követheti az olvasó, hogy miként haladtunk lépésről lépésre közelebb és közelebb az igazi önvalónkhoz. A riport során felnyújtóztunk a csillagokig, ahol a lelkünk összeért, és ennek a csillagocskája könyv formájában megszületett.
A bennem lévő gondolatokat, érzelmeimet tartja kezében az olvasó, abban a reményben, hogy kapcsolódik hozzánk, és talán együtt nyújtózkodhatunk tovább.
Andrea Krisztina végül azt tanácsolta az olvasóknak, hogy amikor valaki úgy érzi, az életében nem találja a válaszokat, spontán csapja fel valahol a könyvet, mert a válasz, a megoldás ott lesz benne.
Ha úgy érezzük, hogy nyújtott valamit a könyv, olvassuk el később, és meglátjuk, mást is kiolvashatunk belőle…

Fotó és szöveg: Fülep Erzsébet

 

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz