Kézműves kuckó a Kondorban

Írta:  2012.11.05.
Iskolaérett-e a gyerek? Játszva megtudható a Kondor Béla Közösségi Házban rendezett játszóházban.
Érdekes színfolt a gyermekeknek kínált programok között az a képességfejlesztő játszóház, amelyet Lőke Maya óvónő és Budavári Klára gyermekkönyvtáros álmodott meg, s amelynek szombat délutánonként a Kondor Béla Közösségi Ház ad otthont.

Mindkét foglalkozásvezető 20 éve aktív részese a kerület gyermekprogramjainak, így ismerik a problémákat is.

– Sok szülőt foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon iskolaérett-e a gyereke – mondta Budavári Klára. – A játszóházban ezen a dilemmán is szeretnénk segíteni. Kisgyermekkorban még könnyen lehet fejleszteni olyan képességeket, tulajdonságokat, amelyekre később, az agyi érési folyamatok lezárulását követően, már nincs lehetőség. A finommotoros mozgás erősítésével nemcsak az íráshoz szükséges képességeit fejlesztjük a gyermekeknek, hanem a különféle kézműves technikákhoz szükségeseket is.
A foglalkozásvezető hangsúlyozta, hogy a kisiskolások is hasznát veszik a programnak, mert nemcsak a kreativitásuk fejlődik, hanem a koncentrálóképességük is, ami nagyon fontos a sikeres iskolai élethez.
Minden gyerekkel egyénileg foglalkoznak, figyelembe véve a korukat, a képességeiket, az érdeklődésüket.
– Sok készségfejlesztő társasjátékunk van, amelyekkel szívesen játszanak a gyerekek a kézműves foglalkozás után – folytatta Lőke Maya. – A legutóbbi foglalkozás témája a halloween volt. Bár nem magyar ünnep, a gyerekeket vonzza a misztikus lények világa, így boszorkányok, szellemek, denevérek, pókok készültek. Természetesen egyiket sem ijesztő formában jelenítettük meg.
Szombatonként 15–17 óráig nagy szeretettel várják a kuckóba a gyermekeket és a szülőket. A tervezett programokról a http://www.kezmuveskucko.eoldal.hu honlapon lehet tájékozódni, és persze a Facebookon is fent vannak, lehet „lájkolni” őket.

 

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz