A hit ereje

Írta:  2013.03.18.
A napokban jelent meg Kanizsa József kerületünkhöz kötődő író, költő 39. kötete A hit ereje címmel.
Hat éve, hogy a Kávéházi esték programsorozat keretében a Krúdy Gyula Irodalmi Kör, amelynek 27. éve titkára Kanizsa József, havonta kiállításmegnyitóval egybekötött zenés irodalmi rendezvényt szervez a Zila kávéházban.
– A hit ereje című kötet megjelentetéséhez a diákokkal való találkozás, rendhagyó irodalmi óra adta az ötletet, ahol a fiatalok felvetették azt a kérdést, hogy, ha már ennyi „istenes versem” van, akkor miért nem jelentetek meg egy vallásos könyvet belőle? – idézte fel a kezdeteket Kanizsa József. – S jött a Hit éve felhívás,és ez végképpen megérlelte bennem a kötet megjelentetését.

Szabados István festő -grafikusművész kapható volt arra, hogy néhány illusztrációt elkészítsen a verseimhez, és én még hozzátettem egy-két fotót.
– A ciklusonkénti válogatásnak költői hitvallása van, s ez talán ki is érződik a mondanivalóból, a ciklust lezáró versekből is. Az utolsó versemet is úgy illesztettem a könyv hátsó borítójára, hogy az maradandó gondolatsort, érzelmi töltetet adjon az olvasónak.
Kanizsa József megemlítette, hogy már korábban is jelent meg hasonló témájú kötete, Vinni tovább címmel, amelyik fele-fele arányban tartalmaz hittel, és hazával kapcsolatos verseket.
Most itt, a legújabb kötetében a hit ereje áramlik tovább a versek lüktetésében, hogy minden olvasó szívét, lelkét megérintse.
Ma különösen fontos a hit ereje. Ez nem csak kapaszkodó az életben való fennmaradáshoz, annál sokkal több... A szívben, lélekben, hittel megerősödött ember jobban elviseli a mindennapi megpróbáltatásokat.
– A családomtól, a szülőfalumtól kaptam ezt a hit-erőt, és ez fokozódott, amikor Zsolti fiam elvégezte a teológiát – mondta Kanizsa József. – A tőle kapott sok-sok vallásos könyv elolvasása után még jobban megerősödött bennem a hit ereje. Gyermekkoromban ministráns is voltam 17 éves koromig, ma is amióta lehetőség van a lakótelepen szentmisére járni, azóta rendszeresen részt veszek azon, és feltöltődve megyek haza. Boldog családi életet élünk, immár a 49. éve. Kell a jó családi háttér is, az egymás megbecsülése. A hit ereje legyen mindenki számára összekötő kapocs Isten és az emberi lélek között.
 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz