Mese minden korosztálynak

Írta:  2013.04.02.
Lázár Ervin remeke, a Négyszögletű kerek erdő kerül színre a Rózsában április 7-én.

A Négyszögletű kerek erdő Lázár Ervin Kossuth-díjas író egyik legsikerültebb gyermekregénye, amely 1985-ben jelent meg. A történet hőseit Mikkamakka vezeti a hétköznapi világból a meseerdőbe. Az erdőlakók (Bruckner Szigfrid, Ló Szerafin, Aromo, Vacskamati, Nagy Zoárd, Szörnyeteg Lajos és persze Dömdödöm) mindannyian különös és igencsak különc egyéniségek, akik arra kényszerülnek, hogy a hétköznapi világban el nem ismert értékeiket a Négyszögletű kerek erdő zárt világában éljék meg. A külvilág kizárásával létrejövő közösség tagjai először önmagukkal, majd egymással kerülnek konfliktusba. Az egyes epizódok pergő párbeszédeiből megismerhetjük az erdőlakók csökönyös természetét, kalandjaik azonban a kisszerű vitákon túlmutatva a másik elfogadásának tanulásáról szólnak, arról, milyen nehéz feladniuk úgy önmagukat, hogy valami értékesebb részévé válhassanak. Ennek az elfogadásnak a szeretet lesz az alapja. A mély tartalomra és mondanivalóra tekintettel a mese nemcsak gyermekeknek, hanem minden korosztálynak jó szívvel ajánlható.
A Négyszögletű kerek erdő mesejáték április 7-én 11 órakor a Rózsa Művelődési Házban látható.
 

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz