Hogy gyermekünk beváljon

Írta:  2013.11.10.
Vekerdy Tamás pszichológus, író november 4-én, a Vajk-sziget Általános Iskola Szülők Akadémiája című sorozatának vendégeként látogatott az intézménybe.
2012 tavaszán, a Vajk-sziget Társadalmi Alapítvány támogatásával indult a Szülők Akadémiája, Együtt a gyermekekért elnevezésű előadássorozat a pestszentlőrinci intézményben. Korábban ugyanitt Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, Zacher Gábor toxikológus, Herneczky Márton gyermekpszichológus, valamint Jávori Ildikó pszichopedagógus, az Eleven Team Tréning Központ vezető szakértője tartott előadást az érdeklődő szülők és pedagógusok előtt.

Vekerdy Tamás az alkalom címéül szolgáló kérdést – Mit kell(ene) tudnom a gyermekemről és magamról? – az előadás elején egy újabb, az előbbinél célzatosabb kérdéssel toldotta meg: „Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyermekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben?”
Az ismert gyermekpszichológus hazai és nemzetközi kutatások, vizsgálatok eredményével alátámasztott véleménye az, hogy abból lesz sikeres (boldog, megelégedett), magasrendű érzelmi intelligenciával rendelkező felnőtt, aki érzelmi biztonságot nyújtó családban, elfogadó közegben, teljes értékű kisgyerekéletet élhet. Mint mondotta, szülőként kétféle nevelési stratégia közül választhatunk. Hozzászabhatjuk a gyermeket saját elveinkhez, gondolatainkhoz, vágyainkhoz, vagy érzelmi intelligenciájának (EQ) fejlesztése révén segíthetjük, hogy azzá legyen, aki.
Vekerdy Tamás a hallgatóság felvetésére reagálva kifejtette, hogy az EQ már a születéstől kezdve, egyszerűen az érzelmek közvetítése által fejleszthető.
Az a kisgyermek, aki érzelmeket befogadva nő fel, ebben a tekintetben is igényes kamasszá válik. Aki azonban emotív nélkülözésből érkezik, később üldözni fogja, esetleg mesterségesen – alkohollal, droggal – igyekszik pótolni a hiányzó pozitív élményeket.

 

Hír naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Csatlakozz közösségünkhöz