Történet az ember mögött

Írta:  2014.05.31.
Íme, az emberek címmel nyílt kiállítás Ruttkay Sándor alkotásaiból május 29-én a Fehéren Feketén Galériában.

– Engem a tájkép és a csendélet mint téma nem érdekel. Nyilvánvalóan gyönyörködőm a természetben, de az alkotás örömét igazából az emberek sokszínűsége adja. Azt gondolom, a modern társadalomnak szüksége van a régi korok értékeinek felelevenítésére, a mitológiai alakok vagy a bibliai témák aktualizálására – vallja Ruttkay Sándor grafikusművész.
Az Íme, az emberek című kamarakiállítást Varga Ferenc, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet pedagógiai szakértője, médiaművész nyitotta meg. Elmondta, hogy Ruttkay Sándor itt bemutatott képei arról a valódi emberről mesélnek, akit kicsit meggyötört az élet, olykor olthatatlan vágyat érez, vagy már eljárt fölötte az idő. A művész által megjelenített alakok egyszerre tűnhetnek emberinek és isteninek, s a szereplők testbeszéde és jellegzetes karaktereik őszintén szólnak a nézőhöz.

A kiállítás felvonultatja szinte az összes olyan technikát, amellyel a művész dolgozik – pasztell, kréta, diópác –, de még a saját bevallása szerint tőle valójában távol álló modern számítógépes képalkotás és a kézi grafika kombinációját is.
A tárlatmegnyitón közreműködött Horváth Flóra hegedűművész-tanár és Lakatos József restaurátor, aki József Attila négysorosaiból szavalt. A tárlat, előzetes bejelentkezés alapján, június 15-ig tekinthető meg.
 

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz