Eltelt egy év, kóstoljunk újra!

Írta:  2012.09.05.
Szeptember 15-én a Bókay-kertben indul a Sportízelítő 18 újabb évadja. A jelszó megint: minden, ami sport!

Múlt szeptemberben túlságosan is kegyes volt az időjárás, mert egyesek szerint nagyon meleg volt a sorszámát tekintve I. Sportízelítőn. A kánikula azonban nem zavarta az érdeklődőket, aki ott akart lenni, aki részt akart venni a sportágak bemutatkozásán, az ott is volt. Ami az időjárást illeti, e sorok írásakor nincs jobb szó az augusztusra, mint hogy kutya meleg van. Kérdés persze, kitart-e a hőség szeptember harmadik hétvégéjéig, 15-ig, netán igazi langyos ősz fogadja majd az érkezőket?

Egyre többen jönnek

Persze idő ide, idő oda, érdemes lesz elmenni a rendezvényre, ahol csaknem 30 sportág mutatkozik be, amelyek közül bármelyiket választhatja a jövő bajnoka, mert mindegyikben, mindegyikhez kap szakmai segítséget.
– Tavaly körülbelül 30 sportegyesület és -vállalkozás jött el, s azt hallottam, hogy egyikük sem bánta meg, hogy velünk töltötte azt a napot. Az előzetes jelentkezések és az egyre nagyobb érdeklődés alapján ki merem jelenteni, hogy az idén 20-30 százalékkal több klubra és vállalkozásra számítunk – mondta Baumann Gizella, az önkormányzat sport-, közművelődési és ifjúságpolitikai munkacsoportjának vezetője. – A lőrinci ízelítő a lehető legjobb helyet foglalja el a képzeletbeli sportnaptárban, hiszen pontosan egy héttel a kerületi rendezvényünk után tartják az országos sportágválasztót, tehát azt is mondhatjuk: a kerületi ízelítő vezeti fel az országos eseményt.


Bajnoki aranyakat is osztanak

Akár „szenzációként” említhetjük meg, hogy a Magyar Birkózó-szövetség szakemberei olyannyira felfigyeltek a tavalyi sportnapra, hogy az utánpótlásukat a lehető legjobb helyre, a Bókay-kertbe hozzák ezen a napon.
– Véglegesnek tekinthető, hogy a szövetség az egyik korosztályának a Budapest-bajnokságát hozza a Bókay-kertbe, tehát bajnokokat is köszönthet majd az, aki kijön a délelőtt tízkor kezdődő egész napos rendezvényre – tudtuk meg az önkormányzat sportfelelősétől.
Nem is kérdés, hogy mindenkiben élénken élnek még a londoni olimpia napjai, azok a kiváló teljesítmények, amelyekkel megörvendeztettek minket a legjobbjaink. A leendő utánpótlás itthon, a televízió képernyőjén követhette nyomon az éremhullást. Most bárki kipróbálhatja azoknak a sportágaknak az alapjait, mozgásformáit, amelyeket a játékokon láthatott.
Akár a legjobbaktól ellesve.


Sztárvendégek társaságában


A tervek szerint ugyanis eljönnek a Bókay-kertbe azok, akik a kerületünket is képviselték az olimpián.
– A meghívottak között lesz az öttusaversenyek bronzérmese, Marosi Ádám, meghívjuk az ökölvívó Káté Gyulát, a szinkronúszó lánykánkat, Kis Szofit és a vízipólós Metzinger Katát is. Az érdeklődők tehát közvetlenül tőlük hallhatnak beszámolót az olimpiai élményekről. Ezen túlmenően a vendégeink között lesz az egykori öttusázó világbajnok Balogh Gábor és itt lesz a lólengés korábbi olimpiai bajnoka, Magyar Zoltán is.
Ami pedig a bemutatkozó és kipróbálható sportágak „betűszórását” illeti, A-tól Z-ig minden kipróbálható lesz.
– Az atlétikával kezdem, és stílusosan tényleg z-vel zárom, a zumbával, amely tavaly visszhangos sikert aratott, s miért lenne ez másként az idén? – mondta Baumann Gizella.
Igen népszerűek voltak a múlt évben a különféle színpadi programok is, ezért az idén is megmutathatják az ügyességüket a táncos lábú lányok és fiúk.

Nem csak ízlelték, falták a sportot!

Kutyás sportízelítő

Kóstoló után jön az ízelítő





Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz