A SZAC szárnyal, a PSK magához tért

Írta:  2012.10.31.
A lőrinci és az imrei csapat is jól szerepel a BLSZ II. osztályában.
Úgy tűnik, kitűnő időpontot választottunk arra, hogy beszámoljunk a BLSZ II. osztályában szereplő két kerületi futballcsapat – a SZAC és a PSK – legutóbbi eredményeiről, mérkőzéseiről.
Szemmel láthatóan tart a SZAC lendülete, mert a jó bajnoki kezdést ugyanilyen folytatás követte. Lapzártánkig két győzelmet és egy döntetlent ért el az 1908 SZAC KSE a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy megőrizte az 1. helyét a tabellán, s a formája alapján bizakodva várhatja a novemberi összecsapásokat is.

Nézzük sorjában: az első „áldozat” a Duna SK volt, amely ellen idegenben bizonyult jobbnak az együttes 4-1-re. A lendület a következő fordulóban is tartott, méghozzá ezúttal hazai pályán. Ekkor a KISE volt az ellenfél, amely 3-2-es vereséggel távozott a Thököly útról. Ám hogy mégis kerüljön „hajszál a levesbe”, arról a harmadik ellenfél, a Szent István Akadémia gondoskodott, amely ellen idegenben ért el 1-1-es döntetlent a SZAC.
Szomorkodásra persze semmi ok, mert lapunk zárásakor a nagy múltú egyesület focistái 3 pontos előnnyel vezetik a bajnoki tabellát, ráadásul Zubor és Simor
révén uralják a góllövőlista elejét, az övék az 1. és a 2. hely.
A pestszentimreiek harci kedvét, lelkesedését az is erősítheti, hogy épül az egyesület régóta várt és remélt műfüves pályája, amely – tán mondani sem kell – kulturált körülményeket kínál majd edzéshez, meccshez egyaránt, legyen bármilyen rossz is az időjárás.

A rosszul sikerült rajt után magához tért az pestszentimrei csapat, a PSK. Októberben a KISE-t idegenben verték 3-0-ra, a Duna SK-nál otthon bizonyultak jobbnak 3-2-re, hogy aztán, lemásolva a SZAC-ot, ők is veszítsenek 2 pontot. A Budakeszi ellen idegenben értek el 0-0-ás döntetlent.
A PSK a középmezőnyben, a 6. helyen várja a novemberi folytatást, ami azért sem lesz „piskóta”, mert a hónap harmadik vasárnapján, 18-án PSK–SZAC-találkozó lesz. Tudnivaló, hogy az itt szerzett győzelemért is három pont jár, de a két együttes rivalizálása miatt ez legalább hatot ér…
Ettől az összecsapástól mindkét együttes szakmai stábja győzelmet vár, mert álljon bármelyik helyen is az egyik vagy a másik csapat, erre a derbire, ahogy mondani szokták, még a hatottak is feltámadnak. Különösen akkor, ha mindkét csapatnak megy a szekér, s mindkettő a saját zsebében szeretné tudni a három pontot.

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz