Jó, hogy vége

Írta:  2013.12.10.
Nem érezhette mostanság a győzelem ízét egyik labdarúgócsapatunk sem. A BLSZ II. osztályában szereplő SZAC és PSK is kikapott az őszi idény utolsó meccsén.
A pestszentimrei PSK a kőbányai KISE ellen lépett pályára, idegenben. Az egy héttel korábbi vereséget újabb követte, így Pénzes Sándor csapata közvetlenül az élmezőny mögött tölti majd a telet, mégsem váltva valóra az ősz első felében szövögetett terveket.
A csapat 4-1-es vereséggel zárta az őszi szezont. A tavaszi reményeket, pontosabban lehetőségeket befolyásolhatja, hogy az PSK előtt két helyezéssel álló együttes, a Szent Pál Akadémia 11 ponttal szerzett többet, mint a kerületi gárda. Nem lesz könnyű az előrelépés.
Ami ezt a bizonyos lépést illeti, a SZAC-nak égető szüksége volna rá, mert a tavaly sokkal jobban szereplő csapat ezen az őszön jószerével csak kikapott. Maráczi János csapata nem kevesebb, mint 12-szer hagyta el vesztesen a pályát. Nem volt ez másként a november 24-i játéknapon sem, amikor hazai pályán kaptak ki. A mátyásföldi MLTC győzte le őket 2-1-re. A SZAC 14 forduló során (egy mérkőzése még hátravan) 4, azaz négy pontot szerzett.
Lesz meló, ha nem akarnak kibucskázni a II. osztályból.

Hír naptár

« Július 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz