A papírforma-vereségek után most javíthat a csapat

Írta:  2014.10.07.
Mi tagadás, az elmúlt hetek nem a fiatal lőrinci csapat sikereiről szóltak. Az egyik náluk erősebb ellenfél követte a másikat, így sem csodálkozni, sem mérgelődni nem lehet azon, hogy a zöld-feketék az elmúlt négy fordulóban csak a vereség keserű ízét ismerhették meg.

Mi tagadás, az elmúlt hetek nem a fiatal lőrinci csapat sikereiről szóltak. Az egyik náluk erősebb ellenfél követte a másikat, így sem csodálkozni, sem mérgelődni nem lehet azon, hogy a zöld-feketék az elmúlt négy fordulóban csak a vereség keserű ízét ismerhették meg. Gyöngyös, Tatabánya, Csurgó, Szeged… Így következtek a csapatok, amelyek ellenében nem sikerült a pontszerzés, tehát az együttes jelenleg nullapontosként várja a következő fordulót.

Nem volt mit tenni

A rossz széria a mindig nagy ellenfélnek számító Gyöngyössel kezdődött. Azzal a gárdával, amelyet a tavalyi rájátszásban hihetetlen izgalmak után gyűrtek le a lőrinciek. Ezúttal nem sikerült, mert a lendületesebb Heves megyei csapat három góllal felülmúlta Hutvágner István fiait.
Ezután három olyan bajnoki következett, amelynek finoman szólva sem a PLER-Budapest volt az esélyese. Sajnos érvényesült a papírforma, mert egyetlen pontocska sem jutott a csapatunknak. Négy meccs, négy papírforma-vereség, amelyekkel azonban akár előre is kalkulálni lehetett.
A házigazda Tatabányától csupán négy góllal kaptak ki a zöld-feketék, amit akár szoros meccsnek is nevezhetünk.

Képernyőn a PLER–Komló

Lapunk megjelenésének napján, október 8-án, 19 órakor fogadja a PLER-Budapest a Komlót a Lőrinci Sportcsarnokban. A számunkra oly fontos találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.

A következő vereséget – ez is papírforma – a Csurgó mérte a PLER-re, a Lőrinci Sportcsarnokban. A különbség hat gól volt a felek között.
S ezzel még nem volt vége, sőt… A sorozat végére a valóban más dimenzióba tartozó Szeged jutott, ráadásul idegenben. A különbség, ahogy mondani szokták, „vastag” volt. A lőrinci gárda 14 góllal kapott ki a házigazdától.

Nyerni kell!

Vereség vereséget követett, de előre kell tekinteni, mégpedig az október 8-i találkozóra, amikor itthon mérkőzünk meg az első osztály újoncával, a Komlóval.
Erről nem is lehet mást mondani, mint hogy, nincs mese, győzni kell, hogy végre pont is szerepeljen a PLER neve mellett, és megkezdje a nehéznek tűnő felzárkózást.

4. forduló: PLER-Budapest–Gyöngyös 27-30 (14-14)
5. forduló: Tatabánya–PLER-Budapest 26-22 (10-11)
6. forduló: PLER-Budapest–Csurgó 21-27 (10-14)
7. forduló: Szeged–PLER-Budapest 36-22 (17-10) 

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz