A tigris kivívta a tiszteletet

Írta:  2014.10.23.
Hatszáznál több indulóval és magyar győzelmekkel rendezték a tékvandó Európa-kupa-küzdelmeit október 10–11-én a Pestszentimrei Sportkastélyban.

„A folyó és a szikla összecsapásából mindig a folyó kerül ki győztesen – de nem az erejének, hanem a kitartásának köszönhetően.” Az idézet akár azokra a „budapesti tigrisekre” is vonatkozhat, akik a közönség elé léptek az október második hétvégéjén tartott tékvandó-Európa-kupán, amelyen valóban kontinensünk legjobbjai és nagy ígéretei léptek küzdőtérre, telt ház előtt. Most hatodik alkalommal rendezték meg a szakág, az ITF (International Taekwon-do Federation) Európa-kupa-küzdelmét, amelynek Budapest, közelebbről a Sportkastély volt a házigazdája. A küzdelmek során 29 ország 72 csapatának 617 versenyzője mérte össze a tudását, ahogy az idézet is jelzi: a kitartását. Formagyakorlat, egyéni küzdelem, csapatküzdelem és tradicionális küzdelem szerepelt a menüsorban.
Ami az eredményeket illeti, volt miért és volt kire büszkének lennünk, hiszen jutott érem, szakajtónyi a magyar versenyzőknek. A felnőtt nők között Gódor Julianna két aranyat és egy ezüstöt nyert, Héni Petra pedig két arannyal zárt. Az ifjúsági korú lányok mezőnyében Orha Virágnak három bronz jutott, Schäfer Annának és Schäfer Lizának kettő-kettő. Az ifjúsági fiúk között Tar Balázs két bronzzal zárta a viadalt.

Az első nap

Szombaton, október 10-én a 10–14 éveseké volt a tatami. Igaz, érmet ezen a napon nem nyertek a tigrisek, viszont igazi harcosként küzdöttek.

A szuper formagyakorlatot bemutató Nagy-Varga Bence egy kis ütemhiba miatt nem tudott továbbjutni. Küzdelemben az első helyezettel kezdett, s az ellenfél nagyon kemény volt. Csonka Miklós formában nyeréssel indult, szépen teljesített, de nem sikerült éremig vinnie. Küzdelemben ügyes volt, az első mérkőzését megnyerte, de sajnos a másodikat elvesztette, így itt sem szerzett érmet. A formagyakorlatban Csáki Máté is remekelt, de az éremig nem jutott el. Küzdelemben egy ír fekete övestől kapott ki. Nász József szintén kitűnő formagyakorlatot mutatott be, azonban érmet szerezni ő sem tudott. A küzdelmet fejben kissé feladta.

A folytatásban

Sajnos Schäfer Lizának sokat és gyorsan kellett fogyasztania, így sem formagyakorlatban, sem küzdelemben nem tudott dobogóra állni. A mester, Pataki Krisztián az egyéni formagyakorlatban egy apró hiba miatt nem jutott a 8 közé. Orha Virág formagyakorlatban bejutott a nyolcba, de dobogóra már nem állhatott. Küzdelemben legyőzött egy olasz lányt, megszerezve ezzel az Európa-kupa első „tigrises érmét”. Tar Balázs formagyakorlatban fejben és testben is ott volt, szépen nyerte a meccseit, aztán kiejtették… Hetvenhét versenyző között a 16 közé jutott. Küzdelemben az első meccsét megnyerte, a másodikban végül alulmaradt.

A második nap

Be kell látni, hogy Gódor Julianna formagyakorlatába egy kis hiba csúszott – búcsúzott. A küzdelemben szépen szerepelt, a döntőben odatette magát. Az aranyra ugyan nem volt ez elég, de az ezüst is kiváló teljesítményt takar. Héni Petra formában messze a mezőny egyik legjobb versenyzője volt, azonban minimális hiba miatt kiejtették őt. Schäfer Anikótól dinamikus formagyakorlatot láthattunk. Szoros harcban veszítve küzdelemben felülmúlta saját magát.

Ifjúsági csapatunk a döntőbe jutásért alulmaradt a lengyelekkel szemben, akárcsak az ifi formacsapatunk. Felnőtt női csapatunknak sem küzdelemben, sem formában nem akadt ellenfele, a lányok jöttek, láttak, győztek, újabb két aranyat nyerve. A tigrisek közül Gódor Julianna és Héni Petra volt a szupercsapat tagja.
Pataki Krisztián és Szász Péter a tradicionális küzdelemben a négybe jutásért kikapott az olaszoktól – a döntést füttykoncert és értetlenség fogadta. A felnőtt férfiak csapatküzdelmében legjobbjaink a nyolcig jutottak.

Megállíthatatlanul

Összességében fantasztikus napokat tudhat maga mögött minden versenyző, edző és néző. Külön köszönetet érdemel a Budapesti Tigrisek SE két edzője – Pataki Krisztián és Patakiné Zs. Anikó –, akik rengeteg munkával készítették fel a versenyzőket.