Kicsik és nagyok kavalkádja

Írta:  2015.01.28.
Az elmúlt öt évben már hagyománnyá vált, hogy a téli iskolai szünetet követően a Bókay-kertbe költözik a jégpálya a Piac térről. Idén is így történt, január 15. óta, a jégszezon második felében az új helyszínen várják a korcsolyázókat.

A Bókay-kertben lévő teniszpályák mellett felépített 450 négyzetméteres jégfelületen kicsiktől a nagyokig, kezdőktől a haladókig mindenki megtalálhatja a helyét. Természetesen be kell tartani néhány szabályt, így a kötelező haladási irányt is.

Együtt a család

A jégpálya a tervek szerint február 15-én 21 óráig fogadja a látogatókat, azonban ha az időjárás megengedi, akkor egészen február 28-ig használhatják a korcsolyázás szerelmesei, akiket még a zordabb időjárás sem tántorít el a sportolástól. Január 25-én egy napra a hó is megérkezett, és bár a jeget emiatt többször is takarítani kellett, a hangulatot csak fokozta a valódi tél.
A vasárnapi egész napos nyitva tartást kihasználva folyamatosan érkeztek a családok a Bókay-kertbe. Apukák, anyukák tanítgatták a kicsiket, vagy éppen a gyerekek korcsolyázták körbe a jégen bizonytalanabbul mozgó szülőket.

A jókedv adott

Korcsolyával a lábunkon sokszor a valósnál nagyobb tudást képzelünk magunkról. Egy fiatalember éppen figurális bemutatót tartott a barátainak, ám a mozdulatsor végén hatalmasat esett. „Az a harmadik forgás már nem kellett volna!”– hangzott a baráti élcelődés, amire felállás közben rögtön érkezett az ilyenkor szokásos jeges poén: „Pedig le volt szúrva rendesen a Rittberger.”

Megfizethető belépők és korcsolyabérlés

A jégpályát felváltva használhatják korcsolyaoktatásra a kerületi intézmények és a kikapcsolódásra vágyók.
Hét közben, tanítási napokon 8-tól 2 óráig óvodás és iskolás csoportok oktatása folyik testnevelésóra keretében. Az intézmények beosztását az önkormányzatnál Eszes János koordinálja. Három órától 9 óráig bárki korcsolyázhat, akárcsak hétvégén reggel 9-től este 9-ig. A pálya 2-től 3-ig karbantartás miatt mindennap zárva tart.
Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan fontosnak tartotta, hogy a belépő megfizethető legyen az átlagos körülmények között élő családok számára is. A 600 forintos jegy egész napos pályahasználatra jogosít, akár megszakításokkal is. Korcsolyabérlésre alkalmanként szintén 600 forintért van lehetőség.
 

Ezen a délelőttön is folyamatosan volt munkája a korcsolyakölcsönzőnek, a sok azonos színű bérelt sporteszköz mellett ugyanakkor feltűntek több évtizedes, retro lábbelik is. Az 1980-as években álmaink netovábbja volt a kivehető bélésű, műanyag csehszlovák Salvo hokikori. Bodnár Lajos lábán is ilyen korcsolya díszelgett.

– Valóban, lassan harmincéves ez a kori. Tinédzserként a zsebpénzemből gyűjtöttem össze az árát – mesélte a ma már kétgyermekes családapa, aki elmondása szerint rendszeres vendége a lőrinci jégnek, és természetesen a két kisfiával rótta a köröket a hóesésben.
 

Hír naptár

« Augusztus 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Csatlakozz közösségünkhöz