Időseket és elesetteket gyámolít a Somogyi László Alapítvány

Írta:  2011.04.08.
A Somogyi László Alapítványt 1990-ben a Polgári Egylet hozta létre, amit Somogyi László 1993-ban bekövetkező halála után Pálffy Beáta vett át. Az alapítvány egyetlen célja: minden értelemben segíteni az idősödő, nehéz körülmények között élő embereken.

– Laci bácsi, nemre, korra, felekezetre való tekintet nélküli szeretetét, segítő figyelmét szeretnénk képviselni minden alapítványi megnyilvánulásunkban – mondta Pálffy Beáta elnöknő. - Szinte minden réteget támogatunk, mint például állásnélküli szülők gyermekeinek a nyaralását, iskolai tanulmányok jutalmazását, kerületi versenyek részfeladatainak szponzorálását. Hosszú évekig támogattuk a receptjeit kiváltani nem tudók gyógyszereit is. Számomra mégis a legemberibb feladat az volt, amikor egyedül élő embereknek napi gondjain tudtunk segítetni. A Havanna lakótelepen két ilyen kedves néninek is sikerült megoldást találni a kórházi elhelyezésére.

A nehéz gazdasági körülményeket ők is érzik, egyre kevesebb támogatás érkezik számlájukra.
–  A mindennapos ügyek nem jelentenek gondot, de az idős, magányos emberek depresszióját oldó zeneterápiát, amit Anyák napján vagy karácsony táján szervezünk, pályázati támogatás nélkül nehezen tudnánk megvalósítani – nyilatkozta az elnöknő.
– Tavaly szeptemberben felkértek minket egy uniós pályázat megszervezésére, ami az egészséges életmóddal foglalkozik. Az előadások időseket és gyermekeket egyaránt megszólítottak, a színvonalas programok minden alkalommal elnyerték a hallgatóság tetszését. Az említettek mellett a következő év fontos feladata lenne, méltóképpen megemlékezni Laci bácsiról, akinek az emberekért tett munkája felbecsülhetetlen, és jövőre lenne 100 éves – tette hozzá Pálffy Beáta.