Pestszentimre motorja a társaság

Írta:  2011.11.23.
Ughy Attila polgármester adta át a Pestszentimréért díjakat a Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság közgyűlésén.

Az egyik díjat Dobozy Károlyné vehette át
Az egyesület egyebek mellett több száz fotóval járult hozzá a Szélső utcai iskola 100 éves kiállításaihoz. A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat jogosítványaival kapcsolatban, illetve az alapszabály módosítására vonatkozóan komplett anyagot készítettek, amelynek döntő részét el is fogadta a képviselőtestület, s aktívan részt is vettek a PVÖ munkájában. A Pestszentimre-központ megújítása pályázat Nemes utcai átalakításához teljes műszaki rajzsorozatot küldtek a tervezőnek.
A társaság 2011-ben kétszer jelentette meg a Falukép című lapot. Pestszentimre gondjainak enyhítésére közbiztonsági fórumot és közlekedési megbeszélést kezdeményeztek, és számos kulturális rendezvényt tartottak.
„A társaság közreműködésével könyv készül Krepuska Gézáról és a Szélső utcai iskola 100 évéről, s büszkén olvastuk a Göttingeni Állami Egyetemi Könyvtárban és a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban korábbi kiadványaink címét” – mondta Pándy Tamás.
A közgyűlés zárásaként Pándyné Nadrai Éva az édesanyja, Hatfaludy Lászlóné imrei pedagógus emléke előtt tisztelgett zászlószalagkötéssel.

A civilek elismerése 

A Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság 1989-ben alapította a Pestszentimréért díjat, amely civil elismerés azoknak az embereket, akik életművükkel vagy munkájukkal kiemelkedőt nyújtottak a városrészért. Az egyesülettől független, hét tagból álló kuratórium a díjakat egy évben egyszer ítéli oda az arra érdemesnek, maximum három személy kaphatja meg a bronzból készült emlékplakettet. Idén Dobozy Károlyné óvónő és Bihari Gusztáv polgárőr kapta meg.

A díjazottak

– Dobozy Károlyné Döbrentei Pálma neve már korábban is fölmerült a díjazás kapcsán, hiszen egy olyan hölgyről beszélünk, aki mind szakmailag, mind emberileg kiemelkedőt alkotott. A szintén jutalmazott Bihari Gusztáv is több szempont alapján részesült a díjban, egyrészt a Pestszentimrei Közösségi Házban végzett munkájáért, másrészt az önzetlen polgárőri tevékenységéért – tájékoztatott Pándy Tamás, a Széky társaság elnöke.