A kofa segített rátalálni a kerületi horvátokra

Írta:  2012.07.25.
A XVIII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat munkájában Marelyin János Pál elnökként, a felesége tagként vesz részt.

– Mindketten horvát nemzetiségűek vagyunk. A szüleim, az apai és az anyai nagyszüleim és én is a Szerbia határánál található Hercegszántón láttuk meg a napvilágot – mondta bevezetésként Marelyin János Pálné (Marika). – A szüleimmel otthon horvátul beszéltünk, a szomszédokkal pedig magyarul.
– Én Tökölön születtem – folytatta Marelyin János Pál. A nagymamám nem tudott magyarul, vele csak horvátul beszélhettem. – Az egykori Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségében ismerkedtem meg Marikával. Miután összeházasodtunk, egy ideig Kőbányán laktunk. Több mint 30 éve költöztünk a Havanna-lakótelepre, ahol most is élünk.

Az első lépés a piacon

Marelyin János Pál elmesélte, hogy egy alkalommal a feleségével nézegették az árukat a lőrinci piacon, miközben horvátul beszélgettek egymással. Az egyik kofa megértette, mit mondanak, és az anyanyelvükön szólította meg őket.
Az árus több kerületi horvát nemzetiségű családot ismert, és segített felvenni velük a kapcsolatot. Ez volt a szerencsés kezdete a helyi nemzetiségi önkormányzat megalakításának.
A nemzetiségi önkormányzat 1995 óta munkálkodik kerületünkben a horvát közösség összefogása, a horvát hagyományok megőrzése, a kultúra megismertetése érdekében, s napjainkban mintegy 60 embert képvisel.

Közös programok

A több éve megszervezett, immár hagyományosnak mondható programjaikat pályázatok segítségével igyekeznek megvalósítani. A kerületi bolgár, horvát, szerb és szlovén önkormányzattal közösen idén májusban is megtartották a déli szlávok kulturális napját, amelynek műsorában a budapesti Horvát Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja is fellépett. S mind a négy nemzetiség a saját konyhája receptje szerint sütötte, főzte a finomabbnál finomabb ételeket a Bókay-kertben.
A többi kerületi önkormányzattal közösen szervezett gasztronómiai napon ugyancsak részt vesznek. Ezt a programot a kezdetektől a Csontváry Kosztka Tivadar Általános és Alternatív Iskola udvarán tartják. (A Csontváry iskola külön épületrészében található a Nemzetiségek Háza, a nemzetiségi önkormányzatok székhelye.)
– Célunk a jellegzetes ételeink megismertetése a többi kerületi nemzetiséggel és a helyi lakosokkal, valamint a baráti kapcsolatok fenntartása és fejlesztése a kerületi nemzetiségi önkormányzatokkal – mondta az elnök.
– Évek óta szervezünk iskolai előkészítőt, felzárkóztató és fakultációs programokat. Miklós-nap alkalmából Mikulás-csomagot és oktatási célú segédeszközöket ajándékozunk a Csontváry iskola hátrányos helyzetű alsó tagozatos diákjainak, valamint megismertetjük velük a horvát népszokásokat.
– Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a jövőben is felhívjuk a kerületben élő iskoláskorú horvát gyermekek szüleinek figyelmét a fővárosi nemzetiségi iskolánkra – hangsúlyozta Marelyin János Pál. – Támogatjuk a Horvát Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot, mert már eddig is számos kerületi horvát lakos számára teremtették meg az anyanyelven való tanulás lehetőségét.
Az elnök elmondta, hogy a Havanna-lakótelepi napokon való részvételük is hagyománnyá vált már. A kulturális eseményen horvát népzenét, dalokat és táncokat szoktak bemutatni.
Június 3-án részt vettek Máriagyűdön a főpapi szentmisével egybekötött országos horvát zarándoklaton, szeptember 8-án Hercegszántón ünneplik meg Kisasszony napját, felkeresve a Szűz Mária-szobrot az ottani Vodica-Máriakert kegyhelyen, illetve misén vesznek részt.
 

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz