Köszöntő verssel, tánccal, virággal

Írta:  2014.03.10.
Nőnapi ünnepséget rendezett a kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület március 6-án a Kondor Béla Közösségi Házban.

Immár majdnem negyed évszázada szervez nőnapi ünnepséget a Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület (NYÉVE) a hölgytagjaiknak, amelyen mindig nagyon sokan vesznek részt. Most sem volt ez másként, zsúfolásig megtelt a közösségi ház nagyterme. A rendezvényyen részt vett Ughy Attila polgármester, Kucsák László országgyűlési képviselő, alpolgármester, Csomó Tamás alpolgármester is.

Freyberger László, a NYÉVE újonnan megválasztott elnöke vetítéssel egybekötött verses köszöntőjét követően Ughy Attila emlékezett meg a nőnapról: „Jó ideje elhalványult már, hogy mi volt az apropója a hagyománynak. A munkásmozgalmi eredetű, kifejezetten harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstrálási szándék ugyanis mára már teljesen elkopott és maradt a színtiszta és őszinte köszönetnyilvánítás…”

Kucsák László az ünnepi pillanatokban József Attilától az Anyám és a Mikor az uccán átment a kedves című verséből idézett.
A nőnapi program műsorral folytatódott, amelyben többek között felléptek a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Nagyzugló-Törökőr Egyesület táncos lábú nyugdíjasai, Francisczy Erzsébet és Szecsődi János NYÉVE-tag verset mondott, Berentei Péter előadóművész énekelt.
Az egyesület nőtagjainak az önkormányzat vezetői és a NYÉVE férfitagjai virágot nyújtottak át.

 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz