Kicsengettek a Nyugdíjas Akadémián

Írta:  2014.07.11.
Ősszel újra találkozunk – így váltak el egymástól a XVIII. kerületi Nyugdíjas Akadémia látogatói, hazatérve a szentendrei hajókirándulásról.
A kirándulás a kellemes élmény mellett jó apropó volt arra is, hogy a nyugdíjasok megbeszélhessék, ki melyik programon vett részt, és mindjárt ajánlottak is egymásnak előadásokat, tanfolyamokat, előadókat.
A szervező önkormányzat képviseletében részt vett a programon Csomó Tamás alpolgármester, Ughy Attila polgármester pedig Szentendrén csatlakozott a csoporthoz.

– Ebben a tanévben kezdő és haladó angol nyelvtanfolyamra jártam, de részt vettem több szombati előadáson is – mondta Laszlovszky Gizella. – Többen ajánlották a geopolitikai előadásokat, és a hajón is említette egy hölgy, hogy Jászberényi József nagyon közérthetően, élvezetes stílusban ad elő.
Port Tivadarné, a Nyugdíjas Akadémia szervezője így összegezte a tapasztalatait:
– Az időskorúak szívesen vesznek részt az akadémia programjain, mert azok, amint azt a felmérésünk is mutatja, őket érdeklő témaköröket ölelnek fel. Miközben bővülnek az ismereteik, az „agytorna” frissen tartja az elméjüket is.

Az ismeretek gyarapítása, a szellemi élmény mellett az is fontos, hogy közösség formálódik, az idős emberek ismeretséget, sőt barátságot köthetnek egymással.
Ebben a tanévben az akadémia előadásainak átlagosan 80–100 hallgatója volt. A kilenc tanfolyamon 281 nyugdíjas vett részt, ebből a háromszintű angol nyelvtanfolyamon 135, a civilizációtörténet, geopolitika, művészettörténet előadásokon 77, a vallástörténeti kurzuson 37, a környezetvédelem, környezet-egészségügy, hulladékgazdálkodás előadásokon 32 időskorú.
A Nyugdíjas Akadémia ősszel folytatódik. A 2014/15-ös tanév első előadását Válságparadoxonok – avagy merre tart a világunk? címmel Jászberényi József tartja szeptember 20-án, a polgármesteri hivatal tanácstermében.
 

Hír naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Csatlakozz közösségünkhöz