Csontváry-nap a kicsikért

Írta:  2014.09.28.
Őszköszöntő vigadalmat tartott szeptember 19-én a Csontváry általános iskola. A rendezvényre az intézmény diákjai a családjukkal együtt voltak hivatalosak.

Már messziről hallani lehetett a kiszűrődő örömteli zsibongást a Csontváry iskola udvaráról, amiből még a belépés előtt következtethetni lehetett arra, hogy itt egy remek „buli” van, a gyerekek nagyon jól érzik magukat.

– A 2012/13-as tanévben az Innovatív iskolák fejlesztése címmel meghirdetett TÁMOP- pályázaton csaknem 43 millió 200 ezer forintot nyertünk – beszélt a rendezvény megszervezésének előzményeiről Gáspár Attiláné, a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola igazgatóhelyettese. – A több részből álló pályázat egyik eleme az immár hagyományos családi nap megszervezése. Ez az apropója annak, hogy az iskolánk most őszköszöntő vigadalmat tartott. Az első osztályos gyerekeket egy kis ünnepség keretében csontvárys diákokká fogadtuk, és megajándékoztuk őket egy pólóval.

Ezen a napon színes programok várták a kicsiket, a nagyokat és a családtagjaikat egyaránt az udvaron és a tornateremben. Volt bábelőadás, lufihajtogatás, arcfestés, csocsó-, és fekvenyomó verseny, s a legügyesebbek megülhették a „rodeóbikát” is. A diákvállalkozók is kivették a részüket a programokból. Ők a saját készítésű portékáikat árusították és csillámtetoválást készítettek a türelmes gyerekeknek. A nap fénypontjaként a Quantum XXL tánccsapat színvonalas táncbemutatóval örvendeztette meg a lelkes közönséget.
 

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz