Civil (890)

Nagypénteken első alkalommal szervezett “Meglepetés tojáskeresés”-t az AnyaVÁRlak csoport kerületi kisgyermekes családoknak.

Katasztrófavédelmi ifjúsági versenynek adott otthont a Bókay-kert.

A Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium egykori testnevelőjére, a mesteredzőre, a Bp. Honvéd ökölvívóinak egykori vezető edzőjére, Énekes Árpádra emlékeztek március 31-én.

Borzasztó nap volt a Kovács család és benne a kiváló speciális sportoló, a cselgáncsozó Mihály számára december 23.

Ebben az évben május 13-án kelnek útra az Élő Rózsafüzér zarándokai.

Ünnepséget rendezett a Kondor március 27-én, II. Rákóczi Ferenc születésnapján. Ezen a napon adták át a díjakat is a zászlókészítő verseny legügyesebb diákjainak.

Miért fontos a logopédia? Egy kerületi rendezvényen erről volt szó.

Jászberényi József, a „Pestszentlőrinc-Pestszentimre kerületért” díj kitüntetettje.

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Karinthy Frigyes Gimnázium március 8–10. között az ENSZ-modell konferenciát (KarMUN – Karinthy Model United Nations).

A kerületi egészségügyi szolgáltatót támogatta a Kucsák László és barátai által február 25-én adott jótékonysági koncert.

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz