Elemek szűrése dátum szerint: péntek, 16 június 2017

logok

 

A térség vállalkozásai és önkormányzatai a kormányzathoz fordulnak további támogatásért.

 Budapest, 2017. június 15. Több mint másfél ezer milliárd forinttal járulnak hozzá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működéséhez szorosan kötődő vállalatok a nemzetgazdasághoz, ami a teljes hazai bruttó hozzáadott érték 5,6 százaléka. A repülőtér további növekedése az egész térség gazdaságára kihatással van, ami akkor lesz fenntartható, ha az állam és a helyi önkormányzatok megadják a szükséges intézményi és infrastrukturális támogatást. Egyebek mellett ezt állapította meg a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által készített friss elemzés, ami a Liszt Ferenc repülőtér gazdasági hatásait vizsgálta. A tanulmány bemutatásával egy időben a repülőtér környéki önkormányzatok, a Budapest Airport és Nemzeti Befektetési Ügynökség együttműködési megállapodást kötöttek a térség fejlődésének felgyorsítása érdekében.

Kategória: Sajtó

A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2017. június 20-i (kedd) ülése

 

Meghívó

pdfMH0620_PVO.pdf

Határozatkivonat

 pdfHKV0620_PVO.pdf

Jegyzőkönyv

pdfJKV0620_PVO.pdf

 

1.) A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve. KT-122
Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-122.pdf

2.) Beszámoló az I. fokú adóhatóság 2016. évi tevékenységéről. KT-102
Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

pdfKT-102.pdf

3.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 időarányos végrehajtásáról szóló beszámoló. KT-113
Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-113.pdf

4.) Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámolója. KT-107
Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester
Meghívott: Oláh Csaba intézményvezető

pdfKT-107.pdf

5.) „Zöld Liget Óvoda fedett-nyitott külső foglalkoztatók és kiegészítő kivitelezési munkái” Beruházási Alapokmányának az elfogadása . PVÖ-02
Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfPVO-2.pdf

6.) Egyebek

Kategória: 2017junius

Meghívó pdfMH0622_KT.pdf

Határozat-kivonat Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

Határozat-kivonat (adatok nélküli)pdfHK0622adatoknelkuli.pdf

Jegyzőkönyv pdfJK0622_KT.pdf

Zárt jegyzőkönyv Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

Napirendi pontok:

1. Rendeletalkotás Budapest Főváros XVIII. kerület Alacskai út – Ganz Ábrahám utca – Kerékkötő utca – Termény utca – Kerékvágás utca – Szántás utca által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (72. számú szabályozási terv) (121.)pdfKT-121.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

121kieg1 pdfKT-121kieg1.pdf

2. Rendeletalkotás Budapest Főváros XVIII. kerület, Közdűlő út – (156103) hrsz.-ú út – (156097) hrsz.-ú út – 156099 hrsz.-ú erdő által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (95. számú KÉSZ) (120.)pdfKT-120.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

120kieg1pdfKT-120keg1.pdf

3. Rendeletalkotás az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról (103.)pdfKT-103.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

4. A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve (122.)pdfKT-122.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

5. Döntés a Budapest Főváros XVIII. kerület 153406 hrsz. számú telek (Attila utca – Előd utca – Csarnóta utca – Levente utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatának készítéséről (110. számú KÉSZ) (123.)pdfKT-123.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

6. Döntés Pestszentlőrinc-Pestszentimre Közoktatásért Közalapítványtól forrás átvételéről (117.)pdfKT-117.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Meghívott: Pásztor Józsefné intézményvezető

 

7. Együttműködési megállapodás megkötése a Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközséggel (108.)pdfKT-108.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Szarvas Attila alpolgármester

Meghívott: dr. Sándor Balázs lelkipásztor ( Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközség lelkészi Hivatala)

 

8. A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. alapszabályának módosítása (104.)pdfKT-104.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Banyár László vezérigazgató

 

9. Döntés pályázattal kapcsolatosan (109.)pdfKT-109.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

109kieg1pdfKT-109kieg1.pdf

 

10. "Jedlik Ányos Terv" Elektromos töltőállomás alprogram helyi önkormányzatok részére című pályázaton való önkormányzati részvétel (116.)pdfKT-116.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

11. MÁV Pestszentlőrinc vasútállomás gyalogos felüljáró üzemeltetési feladatainak ellátása (132.)pdfKT-132.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

12. „Kossuth tér közösségi célú komplex megújítása II.” építés Beruházási Alapokmányának elfogadása (118.)pdfKT-118.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

13. Budapest, XVIII. ker. Üllői út 761. hrsz.:145679 hrsz. szám alatti Béke téri Orvosi Rendelő felújítása” Beruházási Alapokmányának elfogadása (131.)pdfKT-131.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

131kieg1pdfKT-131kieg1.pdf

14. Döntés a Péterhalmi erdő fejlesztési munkálatainak elvégzéséről és ezzel összefüggésben a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról (114.)pdfKT-114.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 

15. Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata által fenntartott Pestszentlőrinci Lurkó-liget Óvoda Alapító Okiratának módosítása (101.)pdfKT-101.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Galgóczy Zoltán alpolgármester

 

16. A Csodálatos Gyermekvilág - Pedagógusok a XVIII. kerület Gyermekeiért Alapítvány és a Fecskefészek - Schwalbennest Oktatási Alapítvány köznevelési szerződésének módosítása (119.)pdfKT-119.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Meghívottak: Tóthné Kővári Csilla kuratórium elnök, Kékesi Szilvia kuratórium titkár, Lelkes Gábor kuratórium elnök

 

17. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. 2016-2020 közötti időszakra szóló Szakmai fejlesztési tervének elfogadása (100.)pdfKT-100.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

Meghívottak: dr. Szebényi Attila ügyvezető igazgató, dr. Juhász Ágnes orvosigazgató Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

 

18. Egyesített Bölcsődék Szakmai Programjának módosítása (99.)

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 

99_1részpdfKT-99_1.pdf

99_2részpdfKT-99_2.pdf

99_3részpdfKT-99_3.pdf

 

19. Háziorvosi feladatok ellátására létrejött megbízási szerződés módosítása (133.)pdfKT-133.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 

20. Haszonkölcsön szerződés kötése az 1181 Budapest XVIII. kerület Baross utca 4. szám alatti ingatlan egy részére vonatkozóan (105.)pdfKT-105.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

21. Hegyközszentimre település Szent Imre kápolnájának támogatása (134.)pdfKT-134.pdf

Előterjesztők: Ughy Attila polgármester, dr.Lévai István Zoltán alpolgármester

 

22. Döntés helyiség térítésmentes biztosításáról a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület részére (127.)pdfKT-127.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

23. Az 1188 Budapest, Podhorszky u. 51-55. szám alatti ingatlannak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részére történő térítésmentes használatba adása iskolai oktatás, illetve azzal szorosan összefüggő tevékenység céljára (126.)pdfKT-126.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

24. Döntés a Budapest, XVIII. kerület 158282/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, Budapest XVIII. ker., Kassa utca 54. fszt. 2. szám alatti ingatlan elidegenítésével kapcsolatosan (110.)pdfKT-110.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 

25. A Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesület részére helyiség térítésmentes biztosításával kapcsolatos döntés (125.)pdfKT-125.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

26. A Budapest-Pestszentlőrinc Szent László Plébánia részére helyiség térítésmentes biztosításával kapcsolatos döntés (124.)pdfKT-124.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

27. A PLER Kézilabda Kft-vel kapcsolatos egyes tulajdonosi döntések meghozatala Zárt ülés! (130/Z) Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Kovács Milán Máté

 

28. Döntés a St. Lőrinc Gourmet Kft. kérelméről, az általa bérelt Kult K5 Bistro havi bérleti díjának csökkentésére vonatkozóan Zárt ülés! (128./Z) Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

29. Döntés a Budapest, XVIII. ker. Üllői út 460. sz. alatti Társasház Alapító Okiratának módosításáról és a közös tulajdonban lévő ingatlanrészek tulajdonjogának átruházásáról, kizárólagos használatáról Zárt ülés! (115./Z) Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

30. Beszámoló az I. fokú adóhatóság 2016. évi tevékenységéről (102.)pdfKT-102.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

 

31. Közalapítványok beszámolója (111.)pdfKT-111.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Meghívottak: Mezeiné Bakóczay Hedvig, Vörös Árpád

 

32. Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról (112.)pdfKT-112.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

 

33. Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 időarányos végrehajtásáról szóló beszámoló (ITS) (113.)pdfKT-113.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

34. Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámolója (107.)pdfKT-107.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Oláh Csaba intézményvezető Rákosmenti Mezei Őrszolgálat

 

35. Beszámoló a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2016. évi munkájáról (106.)pdfKT-106.pdf

rendkívüli eljárással!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Jambrik Rudolf tü. Ezredes- FKI-DPKI Kirendeltségvezető, Tordai László tü. őrnagy – XIX. Kerületi Tűzoltóparancsnokság parancsnoka

 

36. Interpellációk

Int-01.: Kőrös Péter képviselő interpellációja Ughy Attila polgármesterhez „Tornaterem építés” címmelpdfInt-01.pd

Int01-valaszpdfInt-01valasz.pdf

37. Kérdések

Kerd-01: Makai Tibor kérdése Ughy Attila polgármesterhez „Pénzügyi adatforgalom az önkormányzati hivatala és a Városgazda között” címmelpdfKerd-01.pdf

38. Tájékoztatók, bejelentések

 

Sürgősségi napirendek:

S1: Budapest XVIII. kerület Alacskai út – 156080 hrsz.-ú ingatlan – Határ u. és 145111/31-44 hrsz.-ú ingatlan által határolt terület közcélú fejlesztési díjának megfizetéséről való döntéseit (135.)pdfS1-135.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

S2: Támogatás nyújtása a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet kórtermeinek felújítására (136.)pdfS2-136.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

 Bizottsági határozatok gyűjteményeZárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kategória: 2017junius

MeghívópdfMH0620_tffb.pdf

Határozat-kivonatpdfHK0620.pdf

JegyzőkönyvpdfJKV0620_tffb.pdf

 

Napirendi pontok:

1. Rendeletalkotás Budapest Főváros XVIII. kerület Alacskai út – Ganz Ábrahám utca – Kerékkötő utca – Termény utca – Kerékvágás utca – Szántás utca által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (72. számú KÉSZ)

KT-121pdfKT-121.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

2. Rendeletalkotás Budapest Főváros XVIII. kerület, Közdűlő út – (156103) hrsz-ú út – (156097) hrsz-ú út – 156099 hrsz-ú erdő által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (95. számú KÉSZ)

KT-120pdfKT-120.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

3.A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve

KT-122pdfKT-122.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 

4. Döntés a Budapest Főváros XVIII. kerület 153406 helyrajzi számú telek (Attila utca – Előd utca – Csarnóta utca – Levente utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatának készítéséről (110. számú KÉSZ)

KT-123pdfKT-123.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

5. Döntés pályázattal kapcsolatosan

KT-109pdfKT-109.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

6. „Kossuth tér közösségi célú komplex megújítása II.” építés Beruházási Alapokmányának elfogadása

KT-118pdfKT-118.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

7. „Budapest, XVIII. ker. Üllői út 761. szám, 145679 szám alatti Béke téri Orvosi Rendelő felújítása” Beruházási Alapokmányának elfogadása

KT-131pdfKT-131.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

8. Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 időarányos végrehajtásáról szóló beszámoló (ITS)

KT-113pdfKT-113.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

9. Döntés a Péterhalmi erdő fejlesztési munkálatainak elvégzéséről és ezzel összefüggésben a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról

KT-114pdfKT-114.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

10. Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámolója

KT-107pdfKT-107.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Oláh Csaba intézmény-vezető

 

11. „Zöld Liget Óvoda fedett-nyitott külső foglalkoztatók és kiegészítő kivitelezési munkái” Beruházási Alapokmányának elfogadása

TF-26pdfTF-26.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

12. „Vilmos Endre Sportcentrum, Budapest Pályaépítési Program keretében létesülő sportpályák és öltözőépület kivitelezési munkái” építés beruházási alapokmányának elfogadása

TF-24pdfTF-24.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

13. ”Gerely utcai sporttelep, Budapest Pályaépítési Program keretében létesülő sportpálya és öltözőépület kivitelezési munkái” építés beruházási alapokmányának elfogadása

TF-25pdfTF-25.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

14. „Üllői út 486. szám, 155674 hrsz. alatti társasház tetőszerkezet csere és földszint feletti zárófödém felújítási munkái” építés beruházási alapokmányának elfogadása

TF-27pdfTF-27.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

15. „Csörötnek utca és Tű utca útpálya szilárd burkolattal történő ellátása és csapadékvíz elvezetése” módosított alapokmányának elfogadása

TF-23pdfTF-23.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

16. „Kaszás utca 6/a szám alatti ingatlanon 400 m3 betárazó kapacitású tüzivíztározó műtárgy építése” módosított beruházási alapokmányának elfogadása

TF-28pdfTF-28.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

17, „Mocorgó Óvoda tornaszobával történő bővítése” építés beruházási alapokmányának elfogadása

TF-29pdfTF-29.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

18, Egyebek

Mentés

Mentés

Mentés

Kategória: 2017junius

 

Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2017. június 21-én (szerda) 18:00 órakor tartandó ülése

 

Meghívó: pdfMH0621_PEB.pdf

 

Határozat-kivonat: pdfHK0621_PEB.pdf

 

Jegyzőkönyv: pdfJKV0621_PEB.pdf

 

Zárt jegyzőkönyv: Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

Napirendi pontok:

 

1.) A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve Kt-122 pdfKT-122.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

2.) Döntés Pestszentlőrinc-Pestszentimre Közoktatásért Közalapítványtól forrás átvételéről Kt-117pdfKT-117.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Meghívott: Pásztor Józsefné-intézményvezető

 

3.) Együttműködési megállapodás megkötése a Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközséggel Kt-108pdfKT-108.pdf

Előterjesztő: Szarvas Attila alpolgármester

Meghívott: dr. Sándor Balázs lelkipásztor (Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközség Lelkészi Hivatala)

 

4.) A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. alapszabályának módosítása Kt-104pdfKT-104.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Banyár László vezérigazgató

 

5.) Döntés pályázattal kapcsolatosan Kt-109 pdfKT-109.pdf

                                                                 pdfKT-109kieg1.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

6.) Beszámoló az I. fokú adóhatóság 2016. évi tevékenységéről Kt-102pdfKT-102.pdf

Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

 

7.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 időarányos végrehajtásáról szóló beszámoló (ITS) Kt-113pdfKT-113.pdf

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 

8.) Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámolója Kt-107pdfKT-107.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Oláh Csaba intézményvezető – Rákosmenti Mezei Őrszolgálat

 

9.) Beszámoló a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2016. évi munkájáról Kt-106pdfKT-106.pdf

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Jambrik Rudolf tü. Ezredes – FKI-DPKI Kirendeltségvezető

Tordai László tü. Őrnagy – XIX. kerületi Tűzoltóprancsnokság parancsnoka

 

10.) Tájékoztatás a 2017. január és május között lezárt belső ellenőrzési vizsgálatokról Peb-10pdfPeb-10.pdf

Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

 

11.) A PLER Kézilabda Kft.-vel kapcsolatos egyes tulajdonosi döntések meghozatala Ktz130 (zárt ülés!) Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Kovács Milán Máté

 

12.) Egyebek

Kategória: 2017junius

Meghívó pdfMH0619_TUK.pdf

Határozat-kivonat pdfHK0619_TUK.pdf

Jegyzőkönyv pdfJKV0619_TUK.pdf

Zárt jegyzőkönyv

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

Napirendi pontok:

1.) Rendeletalkotás Budapest XVIII. kerület Alacskai út – Ganz Ábrahám utca – Kerékkötő utca – Termény utca – Kerékvágás utca – Szántás utca által határolt terület Kerület Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (72. számú szabályozási terv) KT-121.

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-121.pdf

2.) Rendeletalkotás Budapest Főváros XVIII. kerület, Közdűlő út – (156103) hrsz.-ú út – (156097) hrsz.-ú út – 156099 hrsz.-ú erdő által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (95. számú KÉSZ) KT-120.

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-120.pdf

3.) Rendeletalkotás az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról KT-103.

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

pdfKT-103.pdf

4.) A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve KT-122.

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-122.pdf

5.) Beszámoló a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról KT-112.

Előterjesztő: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző

pdfKT-112.pdf

6.) Leadott nem képviselő bizottsági tag vagyonnyilatkozatának ellenőrzése és nyilvántartásba vétele (zárt ülés)

Előterjesztő: Makai Tibor, bizottsági elnök

 

7.) Egyebek

Kategória: 2017junius

Tulajdonosi Bizottság 2017. június 21-i (szerda) 16.30 órakor kezdődő ülése

 

Meghívó pdfMH0621_TUL.pdf

Határozat-kivonat pdfHK0621_TUL_AN.pdf

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

JegyzőkönyvpdfJKV0621_TUL.pdf

 

Zárt jegyzőkönyv

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

 

Napirendi pontok:

1.) Rendeletalkotás az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról Kt-103

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfKT-103.pdf

 

2.) A Képviselő-testület 2017. II. féléves munkaterve Kt-122

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfKT-122.pdf

 

3.) Együttműködési megállapodás megkötése a Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközséggel Kt-108

Előterjesztő: Szarvas Attila alpolgármester

Meghívott: dr. Sándor Balázs lelkipásztor (Budapest Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközség lelkészi Hivatala)

 pdfKT-108.pdf

 

4.) A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. alapszabályának módosítása Kt-104

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Banyár László vezérigazgató

 pdfKT-104.pdf

 

5.) Döntés pályázattal kapcsolatosan Kt-109

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-109.pdf 

 pdfKT-109kieg1.pdf

 

6.) „MÁV Pestszentlőrinc vasútállomás gyalogos felüljáró üzemeltetési feladatainak ellátása” Kt-132

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfKT-132.pdf

 

7.) „Kossuth tér közösségi célú komplex megújítása II.” építés Beruházási Alapokmányának elfogadása Kt-118

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-118.pdf 

 

8.) „Budapest, XVIII. ker. Üllői út 761. szám, 145679 hrsz. alatti Béke téri Orvosi Rendelő felújítása” Beruházási Alapokmányának elfogadása Kt-131

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfKT-131.pdf

 pdfKT-131kieg1.pdf

 

9.) Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. 2016-2020 közötti időszakra szóló Szakmai fejlesztési tervének elfogadása Kt-100

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

Meghívott:        dr. Szebényi Attila ügyvezető igazgató

                       dr. Juhász Ágnes orvosigazgató

pdfKT-100.pdf 

 

10.) Haszonkölcsön szerződés kötése a 1181 Budapest XVIII. kerület Baross utca 4. szám alatti ingatlan egy részére vonatkozóan Kt-105

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

pdfKT-105.pdf 

 

11.) Döntés helyiség térítésmentes biztosításáról a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület részére Kt-127

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfKT-127.pdf

 

12.) A 1188 Budapest, Podhorszky u. 51-55. szám alatti ingatlannak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részére történő térítésmentes használatba adása iskolai oktatás, illetve azzal szorosan összefüggő tevékenység céljára Kt-126

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfKT-126.pdf

 

13.) Döntés a Bp. XVIII. kerület 158282/0/A/2 helyrajzi számon nyilvántartott, Budapest XVIII. ker., Kassa utca 54. fszt. 2. szám alatti ingatlan elidegenítésével kapcsolatosan Kt-110

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 pdfKT-110.pdf

 

14.) A Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesület részére helyiség térítésmentes biztosításával kapcsolatos döntés Kt-125

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

pdfKT-125.pdf

 

15.) A Budapest-Pestszentlőrinc Szent László Plébánia részére helyiség térítésmentes biztosításával kapcsolatos döntés Kt-124

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

pdfKT-124.pdf 

 

16.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 időarányos végrehajtásáról szóló beszámoló (ITS) Kt-113

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfKT-113.pdf 

 

17.) Beszámoló a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2016. évi munkájáról Kt-106

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott:        Jambrik Rudolf tü. ezredes, FKI-DPKI Kirendeltségvezető

Tordai László tü. őrnagy, XIX. Kerületi Tűzoltóparancsnokság parancsnoka

pdfKT-106.pdf 

 

18.) „Zöld Liget Óvoda fedett-nyitott külső foglalkoztatók és kiegészítő kivitelezési munkái” Beruházási Alapokmányának elfogadása Tul-57

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-57.pdf

 

19.) „Vilmos Endre Sportcentrum, Budapest Pályaépítési Program keretében létesülő sportpályák és öltözőépület kivitelezési munkái” építés beruházási alapokmányának elfogadása Tul-58

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-58.pdf

 

20.) „Gerely utcai sporttelep, Budapest Pályaépítési Program keretében létesülő élőfüves sportpálya és öltözőépület kivitelezési munkái” építés beruházási alapokmányának elfogadása Tul-59

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-59.pdf

 

21.) „Üllői út 486. szám, 155674 hrsz. alatti társasház tetőszerkezet csere és földszint feletti zárófödém felújítási munkái” építés Beruházási alapokmányának elfogadása Tul-60

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-60.pdf

 

22.) „Csörötnek utca és Tű utca útpálya szilárd burkolattal történő ellátása és csapadékvíz elvezetése” módosított Beruházási alapokmányának elfogadása Tul-47

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-47.pdf

 

23.) „Kaszás u. 6/a szám alatti ingatlanon 400 m3 betárazó kapacitású tüzivíztározó műtárgy építése” módosított Beruházási alapokmányának elfogadása Tul-45

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 pdfTUL-45.pdf

 

24.) „Mocorgó Óvoda tornaszobával történő bővítése” építés Beruházási alapokmányának elfogadása Tul-61

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

pdfTUL-61.pdf 

 

25.) A 1184 Budapest, Hengersor u. 67. szám alatti ingatlanon található 151861/3/A és 151861/A/E-I hrsz-ú felépítmények megvásárlására vonatkozó döntéshozatal Tul-56

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfTUL-56.pdf

 

26.) Döntés önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére vonatkozóan Tul-55

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfTUL-55.pdf

 

27.) Tulajdonosi hozzájárulás megadása Budapest XVIII. kerület Szélmalom u. 29-53. szám alatti, 150230/13 helyrajzi számú ingatlan telekalakítási eljárásának lefolytatásához Tul-63

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfTUL-63.pdf

 

28.) Döntés önkormányzati tulajdonú lakás bérbe adásának jogcíméről Tul-46

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 pdfTUL-46.pdf

 

29.) Döntés a Budapest XVIII. kerület Gyömrői út melletti 157231 helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogának rendezéséről Tul-54

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 pdfTUL-54.pdf

 pdfTUL-54kieg1.pdf

 pdfTUL-54kieg2.pdf

 

 

30.) A PLER Kézilabda Kft-vel kapcsolatos egyes tulajdonosi döntések meghozatala Kt-130/z (zárt ülés)

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Meghívott: Kovács Milán

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

31.) Döntés a St. Lőrinc Gourmet Kft. kérelméről, az általa bérelt Kult K5 Bistro havi bérleti díjának csökkentésére vonatkozóan Kt-128/z (zárt ülés)

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

 Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

32.) Budapest, XVIII. kerület 142936/3/A/12 hrsz-ú, természetben 1188 Budapest, Nagykőrösi út 73-76. fszt. 12. szám alatt található, 93 m2 nagyságú, üzlettel kapcsolatos, az Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó döntéshozatal Tul-64/z (zárt ülés)

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

33.) Döntés önkormányzati bérlakások felújításához igényelt kamatmentes támogatások tárgyában Tul-49/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

34.) Döntés önkormányzat tulajdonában lévő bérlakás helyett csere bérlakás biztosítása tárgyában Tul-53/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

35.) Határozott időre (2 év) bérbe adott lakások ismételt bérbe adása Tul-48/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Dömötör István alpolgármester

 Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

36.) Döntés részletfizetés engedélyezése tárgyában I. Tul-50/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

 Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

37.) Döntés részletfizetés engedélyezése tárgyában II. Tul-51/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

38.) Döntés követelésről való lemondás tárgyában (helyi támogatás) Tul-52/z (zárt ülés)

Előterjesztő: Ughy Attila polgármester

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

39.) Budapest, XVIII. kerület 140288 hrsz-ú, természetben 1188 Budapest, Erdősáv utca 20. szám alatt található, 1065 m2 nagyságú, kivett épülettel, udvarral kapcsolatos, az Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó döntéshozatal Tul-62/z (zárt ülés)

Előterjesztő: dr. Lévai István Zoltán alpolgármester

Zárt dokumentum! Megtekintéséhez kérem lépjen be!

 

40.) Egyebek

Kategória: 2017junius

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz