Híre van már a kerületben a Pestszentimrei Katolikus Karitásznak.

Élő rózsafüzér zarándoklat tizenkettedszer.

Nem mondható, hogy jó heteket hagyott maga mögött a BLSZ I. osztályában szereplő pestszentimrei futballcsapat, a PSK.

Operaelőadás színterévé vált a XVIII. kerületi Önkormányzat jóvoltából a ferihegyi 1-es terminál.

Immár több mint két évtizede rendezik meg a legkisebbeknek szóló olimpiát a Pestszentimrei Sportkastélyban. A Mozgásvarázs Ovis Olimpia 21 kerületi intézményből mintegy 200 gyermeket mozgatott meg a játékos feladatok által.

A székelyeknek a katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1567-ben kezdődött, mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált.

 

Igen aktív életet élnek a Vasvári Pál Polgári Egyesület tagjai, rendszeresen kirándulnak, utaznak, találkoznak, emlékeket ápolnak. Legutóbb Kecskemétre látogattak, városnézéssel egybekötött borkóstolóra.

Álomutazás

2018.04.26.

Mestermű landolt a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es termináljára április 22-én. A Budapesti Tavaszi Fesztivál zárókoncertjeként Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját mutatták be.

Forradalmi eseményekből rendezett országos történelmi versenyt Pestszentlőrinc-Pestszentimre Felnőttek Gimnáziuma.

Fotóművész palánták alkotásaiból nyílt kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban. Több mint 300 alkotás érkezett az országos versenyre.

Hír naptár

« Május 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz