Disputa
|
Azt olvastam valahol, hogy általában 90 percet tud az ember figyelni
egy előadáson (valakire vagy valamire), azután már kezd lankadni a
figyelme. Jó, persze tudom, hogy van, akinél 5 perc múlva ásít az
ember, van, amikor 2 órát is kibír. A napokban varázslatos 90 percet
ültünk végig, szinte pisszenés nélkül figyelve a kerületi Új Tündérkert
vendéglőben. Simon Gábor országgyűlési képviselőtársammal együtt
találtunk ki egy rendhagyó képviselői fogadóórát s a végén azt is, hogy
érdemes folytatni. Hálás szerep volt házigazdának lenni több mint száz
résztvevő előtt - biztosan megértik, hogy miért: a vendégünk Pécsi
Ildikó színművésznő volt. Közben, a végén, és azóta is kerestem,
keresem a szavakat… varázslatos, elbűvölő, lebilincselő… nem érzem
közhelynek. Olyan élőben is, mint a filmvásznon, színpadon, itt most
csak - csak? – több mint százan kerültünk a hatása alá. Mesélt az
életéről, szerepeiről – 41 játékfilm, 37 tv-film (köztük sorozatok) ,
megszámlálhatatlan színházi szerep. „Drága Lajosomról” – a férjéről –
persze mindezekről és sok minden másról mi kérdezgettük. Bővebben | |
Az Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság soron következő ülése 2010. március 16-án lesz;
A Pénzügyi, Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság soron következő ülése 2010. március 17-én lesz;
Szociális és Lakásügyi Bizottság soron következő ülése 2010. március 11-én lesz;
Tulajdonosi Bizottság soron következő ülése 2010. március 16-án lesz;
Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság soron következő ülése 2010. március 16-án lesz;
Polgármesteri Hivatal
Üllői út 400.
Telefon: 296-1300
Városház utca 16.
Telefon: 296-1400
H: 13:30 - 18:00 óráig
Sze: 8:00 - 16:00 óráig
P: 8:00 - 12:00 óráig
Ügyfélszolgálati irodák
Üllői út 400.
Telefon: 296-1440, 296-1441
Ady utca 100.
Telefon: 297-5619
H: 10:00 - 18:00 óráig
K: 8:00 - 16:00 óráig
Sze: 8:00 - 18:00 óráig
Cs: 8:00 - 16:00 óráig
P: 8:00 - 12:00 óráig
Okmányiroda
Batthyány utca 80.
Városház utca 16.
Ady utca 100.
H: 13:30 - 18:00 óráig
K: 8:00 - 16:00 óráig
Sze: 8:00 - 16:00 óráig
Cs: nincs
P: 8:00 - 14:00 óráig
12:00 - 13:00 óráig az ügyintézés szünetel!
| Copyright © 2009 Budapest XVIII. kerület Önkormányzata |
Impresszum|Jogi nyilatkozat|Oldaltérkép | Powered by Webgyár Design by Monokrome Vision |





