Önkormányzat
Közélet
Kultúra
Civil
Sport
SZAC-barátok találkozója
[2012-05-16] Összefogással nagyobbak a lehetőségek
Lengyel fesztivált is szervez a nyáron a Bókay-kertben a nemzetiségi önkormányzat, de egész évben rengeteg programmal mutatja be a lengyelek színes kultúráját.
[2012-05-13] Hatodszor is körbeért
Az idén hatodik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafűzér Zarándoklatot, amelynek fő célja a közös ima volt Budapestért.
[2012-05-13] Hatodszor is körbeért
Az idén hatodik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafűzér Zarándoklatot. Az esemény fő célja, a közös ima Budapestért.
[2012-05-07] Legyen a Kapocs a nyertes zöldsuli!
A Kapocs Általános Iskola is versenyez a Cetelem Zöldsuli Programban. Gyerünk, szavazzunk rájuk!
[2012-05-07] Nemzetiségi ki mit tud
A kerületben működő lengyel nemzetiségi önkormányzat és görög nemzetiségi önkormányzat kreatív vetélkedőt rendezett általános iskolásoknak május 4-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
[2012-05-07] Ismét lesz rózsafüzér zarándoklat
Május 12-én immár hatodik alkalommal rendezik meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot Budapestért és a Budapest körül élőkért.
[2012-04-30] Családi nap a Kandó téri játszótéren
Kellemes nyári délutáni pikniken vehetett részt az, aki a Kandó téren rendezett családi napot választotta programként április 28-án.
[2012-04-29] Közösségi ünnep Imrén
Az utcazenélés hagyományát igyekszenek helyben megteremteni az imreiek - némi gasztronómiai kísérletezéssel kiegészítve.
[2012-04-27] Itt az I. Utcazene- és főzőfesztivál!
A négynapos ünnep április 28-án kezdődik. Ezen a délutánon 2 órától Pestszentimre központjában rendezik meg az I. Utcazene- és főzőfesztivál.
[2012-04-23] Vasváriról másképpen
Péntek László, Körösfő alpolgármestere, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke, Vasvári Pálnak, az 1848-as hős szellemiségének ápolója rendhagyó történelemórát tartott négy kerületi általános iskolában.
[2012-04-23] Rendhagyó történelemórák és első Vasvári-klub
A Vasvári Pál Polgári Egyesület a megalakulását követő első klubnapját tartotta meg április 20-án a pestszentimrei Nokedli étteremben.
[2012-04-17] A gazdának meg kell tanulnia „kutyául” beszélni
Kicsi vagy nagy, foltos vagy bozontos, fajtatiszta vagy keverék; teljesen mindegy, mindenképpen helye van a gazdinak és kedvencének a kutyabarátok táborában. Erről szólt az április 14-i program, amelyet az önkormányzat és a MEOE Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola szervezett a Bókay-kertben.
[2012-04-16] Így csinosodott a kerület
Nem számított a borús idő: sokan jöttek, hogy kivegyék a részüket a kerületszépítési programból.
[2012-04-05] Megváltott bűnök
Nagypéntek van. Megkezdődött a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét.
SZAC-barátok találkozója[2012-05-16]
Kék-fekete és zöld-fehér vérűek találkoztak a Lőrinci Sportcsarnokban, hogy baráti kört alakítsanak. A Fradinak már van ilyen, a SZAC-nak pedig lesz, a hivatalos alakuló ülést június 4-én tartják.
[2012-05-16] Összefogással nagyobbak a lehetőségekLengyel fesztivált is szervez a nyáron a Bókay-kertben a nemzetiségi önkormányzat, de egész évben rengeteg programmal mutatja be a lengyelek színes kultúráját.
[2012-05-13] Hatodszor is körbeértAz idén hatodik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafűzér Zarándoklatot, amelynek fő célja a közös ima volt Budapestért.
[2012-05-13] Hatodszor is körbeértAz idén hatodik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafűzér Zarándoklatot. Az esemény fő célja, a közös ima Budapestért.
[2012-05-07] Legyen a Kapocs a nyertes zöldsuli!A Kapocs Általános Iskola is versenyez a Cetelem Zöldsuli Programban. Gyerünk, szavazzunk rájuk!
[2012-05-07] Nemzetiségi ki mit tudA kerületben működő lengyel nemzetiségi önkormányzat és görög nemzetiségi önkormányzat kreatív vetélkedőt rendezett általános iskolásoknak május 4-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
[2012-05-07] Ismét lesz rózsafüzér zarándoklatMájus 12-én immár hatodik alkalommal rendezik meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot Budapestért és a Budapest körül élőkért.
[2012-04-30] Családi nap a Kandó téri játszótérenKellemes nyári délutáni pikniken vehetett részt az, aki a Kandó téren rendezett családi napot választotta programként április 28-án.
[2012-04-29] Közösségi ünnep ImrénAz utcazenélés hagyományát igyekszenek helyben megteremteni az imreiek - némi gasztronómiai kísérletezéssel kiegészítve.
[2012-04-27] Itt az I. Utcazene- és főzőfesztivál!A négynapos ünnep április 28-án kezdődik. Ezen a délutánon 2 órától Pestszentimre központjában rendezik meg az I. Utcazene- és főzőfesztivál.
[2012-04-23] Vasváriról másképpenPéntek László, Körösfő alpolgármestere, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke, Vasvári Pálnak, az 1848-as hős szellemiségének ápolója rendhagyó történelemórát tartott négy kerületi általános iskolában.
[2012-04-23] Rendhagyó történelemórák és első Vasvári-klubA Vasvári Pál Polgári Egyesület a megalakulását követő első klubnapját tartotta meg április 20-án a pestszentimrei Nokedli étteremben.
[2012-04-17] A gazdának meg kell tanulnia „kutyául” beszélniKicsi vagy nagy, foltos vagy bozontos, fajtatiszta vagy keverék; teljesen mindegy, mindenképpen helye van a gazdinak és kedvencének a kutyabarátok táborában. Erről szólt az április 14-i program, amelyet az önkormányzat és a MEOE Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola szervezett a Bókay-kertben.
[2012-04-16] Így csinosodott a kerületNem számított a borús idő: sokan jöttek, hogy kivegyék a részüket a kerületszépítési programból.
[2012-04-05] Megváltott bűnökNagypéntek van. Megkezdődött a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét.

Önkormányzat2012/05/14
Hamlet itthon is otthon vanNazarjan Hamlet, a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy méltó megemlékezésekkel tartsa ébren honfitársaiban a haza szeretetét, s a magyarokkal is igyekszik megismertetni szülőföldje kultúráját.
Közélet2012/05/11
Pénzügyekről a kávéházbanA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozata Pénzügyek vállalkozói szemmel címmel konferenciát tartott a Zila kávéházban.
Kultúra2012/05/13
Civilizációs verseny angolulA Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskolában országos angol nyelvű civilizációs versenyt és szakmai napot tartottak.
Civil2012/05/16
SZAC-barátok találkozójaKék-fekete és zöld-fehér vérűek találkoztak a Lőrinci Sportcsarnokban, hogy baráti kört alakítsanak. A Fradinak már van ilyen, a SZAC-nak pedig lesz, a hivatalos alakuló ülést június 4-én tartják.
Sport2012/05/16
Jöttek, úsztak, nyertekSok okot lehetne felsorolni, hogy miért volt sikeres az első Városgazda-kupa úszóverseny, de elég egy is: rendkívül jó hangulatban búcsúztak egymástól a versenyzők.

05/11Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. május 15-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti-, és Tulajdonosi Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli együttes ülése
04/24Tulajdonosi Bizottság 2012. április 26-i rk. ülése
04/24Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 25-i rendkívüli ülése
04/20Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 23-i ülése
04/20A Képviselő-testület 2012. április 26-i ülése
05/02Népjóléti Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti-, és Tulajdonosi Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli együttes ülése
04/24Tulajdonosi Bizottság 2012. április 26-i rk. ülése
04/24Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 25-i rendkívüli ülése
04/20Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 23-i ülése
04/20A Képviselő-testület 2012. április 26-i ülése


Kereskedelmi tevékenységek A kerületi tárasházkezelők nyilvántartása Kerületi szálláshelyek XVIII. kerületi telephelyek Pályázati figyelő Igazodjon el az országban! Arany Oldalak Jogi közérdekű információk Civil szervezetek

Pestszentimre városfejlesztő projekt Üllői úti StreetArt Mi Havannánk Rendőrség Katasztrófavédelem Polgári Védelem Budapest Főváros Kormányhivatala Magyar Országgyűlés






































