Somogyi László


Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (1990)

Somogyi László kanonok a pestszenlőrinciek Laci bácsija, a harmincas évek végén lett az állami lakótelep lelkipásztora. Támogatta, istápolta az itt élő szegényeket, a Havanna lakótelep felépülése után a Szent László templom fogadta a régi híveket is, akik az állami lakótelep lebontásakor más kerületekben kaptak lakást, mégis visszajártak. Laci bácsi kapcsolatot tudott teremteni az új lakókkal is. Mindenkihez megtalálta az utat, fiatalokhoz, idősekhez, hívőkhöz és közömbösökhöz egyaránt. A szeretetet nemcsak hirdette, hanem sugározta is minden ember felé. Nem tett különbséget hívő és ateista, a törvényt tisztelő és az azt be nem tartó emberek között; számára egyformán Isten teremtményei volt mindenki, akit szeretettel kell elhalmozni, még akkor is, ha netán sárba taszították, vagy kezet emeltek rá. Néha az „alvilág” plébánosának is nevezték ezért. Laci bácsi példakép volt, a papi hivatás példaképe. Papi kötelességét élet utolsó pillanatáig teljesítette, még halála napján is szentmisét mondott. 1993. szeptember 12-én 82 évesen, ötvennyolc évi papi szolgálat után érte a halál.
Temetésének napján holttestét a Szent László templomban ravatalozták fel. Több mint ezren rótták le előtte tiszteletüket. Somogyi Lászlónak, Pestszentlőrinc első díszpolgárának a kerületi önkormányzat is megadta a végtisztességet. Koporsóját autó vitte végig a városon, motoros rendőrök sorfala között a temetőbe, ahol már több ezren várták a gyászszertartás kezdetét, megszámlálhatatlan koszorúval. Öregek és fiatalok, anyák kicsi gyerekeikkel, kezükben virággal, könnyes szemmel hallgatták a búcsúbeszédeket, gondolataikban felidézve személyes találkozásaikat Laci bácsival a keresztelőn, az első áldozáson, a hittanórákon, az esküvőn, a temetésen, a szentmisén.



(Látogatás: 238 fő)




Hírek
Befejeződött a Bambi bővítése és átalakításaÖnkormányzat
2012/05/21
Befejeződött a Bambi bővítése és átalakítása
A projektzáró rendezvénnyel május 18-án befejeződött a Bambi bölcsőde bővítése és átalakítása. A XVIII. kerületi önkormányzat az Európai Unió támogatásával összesen több mint 123 millió forintot fordított a bölcsőde fejlesztésére, amiből több mint 74 millió forint volt az uniós forrás.
Pénzügyekről a kávéházbanKözélet
2012/05/11
Pénzügyekről a kávéházban
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozata Pénzügyek vállalkozói szemmel címmel konferenciát tartott a Zila kávéházban.
A PIHGY lett Az Év MúzeumaKultúra
2012/05/21
A PIHGY lett Az Év Múzeuma
Az Év Múzeuma kitüntetést nyerte el a Pulszky Társaság pályázatán a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény.
Déli szlávok kulturális napjaCivil
2012/05/21
Déli szlávok kulturális napja
A kerületi horvát, szerb és szlovén nemzetiségi önkormányzat a bolgár önkormányzattal közösen rendezte meg a Déli szlávok kulturális napját május 18-án a Bókay-kertben.
Szinkronban a vízben és a formaruhábanSport
2012/05/21
Szinkronban a vízben és a formaruhában
Nagy sikert ért el az április harmadik hétvégéjén Londonban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen a magyar szinkronúszó páros, a Kiss Szofi–Czékus Eszter duó. Az egység egyik tagja, Kiss Szofi a kerületünkben működő H20 Synchro SE-ben sportol.
Közösség
Közösség - Híradás Közösség - Videó Közösség - Fotó
Önök küldték!