Kondor Béla


Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (1993)
 
Kondor Béla 1931. február 17-én született Pestszentlőrincen és 1972. december 12-én halt meg Budapesten, Bécsi utcai műtermében. A Képzőművészeti Főiskolán kezdetben a festőtanszak hallgatója volt, de eltanácsolták, ezért a grafikusi szakot végezte el Koffán Károly irányításával. Mesterének rajta kívül Barcsay Jenőt és Kmetty Jánost vallotta. Főiskolai diplomamunkáját - a Dózsa-sorozatot - 1956 tavaszán karcolta rézbe. 1960-ban a Fényes Adolf-teremben rendezte első kiállítását, életében utoljára pedig 1972 márciusában állított ki a Dorottya utcai kiállítóhelyiségben. 1958-ban kapta első illusztrációmegbízását, Dürrenmatt "Baleset" című könyvét. 1959-ben megbízást kapott a Pécs-Uránváros-i óvodába két frízszerű pannó elkészítésére, művét azonban a zsüri nem fogadta el. Nagyobb feladathoz csak a hatvanas évek második felében jutott: iparművészeti megbízásként a margitszigeti Nagyszállóba tervezett monumentális pannót. Ugyancsak iparművészeti megbízásnak indult utolsó nagy műve, amelyet az Iparkamara részére gobelinként rendeltek, ő azonban pannót festett "A szentek bevonulása a városba" címmel. A nagyméretű olajkép 1974 őszén a Budapesti Történeti Múzeumba került. Halála után műtermében másfél ezer mű - festmény, grafika, rajz, sajátos technikájú fotó és verskézirat - maradt. 1974 tavaszán az állam a hagyatékot a Magyar Nemzeti Galéria részére megvásárolta. Kondor verseket is írt, és muzsikált is. Néhány verse alkalmanként megjelent, 1970-ben pedig egy részüket "Boldogságtöredék" címen önálló kötetben is kiadták.

Németh Lajos



(Látogatás: 183 fő)




Hírek
Befejeződött a Bambi bővítése és átalakításaÖnkormányzat
2012/05/21
Befejeződött a Bambi bővítése és átalakítása
A projektzáró rendezvénnyel május 18-án befejeződött a Bambi bölcsőde bővítése és átalakítása. A XVIII. kerületi önkormányzat az Európai Unió támogatásával összesen több mint 123 millió forintot fordított a bölcsőde fejlesztésére, amiből több mint 74 millió forint volt az uniós forrás.
Pénzügyekről a kávéházbanKözélet
2012/05/11
Pénzügyekről a kávéházban
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozata Pénzügyek vállalkozói szemmel címmel konferenciát tartott a Zila kávéházban.
A PIHGY lett Az Év MúzeumaKultúra
2012/05/21
A PIHGY lett Az Év Múzeuma
Az Év Múzeuma kitüntetést nyerte el a Pulszky Társaság pályázatán a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény.
Déli szlávok kulturális napjaCivil
2012/05/21
Déli szlávok kulturális napja
A kerületi horvát, szerb és szlovén nemzetiségi önkormányzat a bolgár önkormányzattal közösen rendezte meg a Déli szlávok kulturális napját május 18-án a Bókay-kertben.
Szinkronban a vízben és a formaruhábanSport
2012/05/21
Szinkronban a vízben és a formaruhában
Nagy sikert ért el az április harmadik hétvégéjén Londonban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen a magyar szinkronúszó páros, a Kiss Szofi–Czékus Eszter duó. Az egység egyik tagja, Kiss Szofi a kerületünkben működő H20 Synchro SE-ben sportol.
Közösség
Közösség - Híradás Közösség - Videó Közösség - Fotó
Önök küldték!