2013. május
[2013-05-14] Kész a kerület jövő évi költségvetési tervezete
TV18 – Az áprilisi testületi ülésen kiderült: Pestszentlőrinc-Pestszentimre 2014-ben 16 milliárd forintból gazdálkodhat.
[2013-05-13] Egyre színesebbek az imrei civil programok
TV18 – Egy pályázatsorozat a kerületrész életének felpezsdítését és izgalmasabbá tételét tűzte ki célul.
[2013-05-12] Folyamatosan újítják fel a közútjainkat
TV18 – A Városgazda 18. Kerület Nonprofit Zrt. hangsúlyozottan a balesetveszélyes szakaszokat vette előre.
[2013-05-11] Zajlik az érettségi a kerületünkben is
TV18 – Ahogy szokás: magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgákkal kezdődött a középiskolások próbatétele.
[2013-05-10] Zenés és jókedvű Majális a Bókay-kertben
TV18 – Május elsején több ezer ember volt kíváncsi a Bókay-kerti majálisra. A reggel májusfa állítással kezdődött.
[2013-05-09] Aktuális rendőrségi témákkal foglalkozunk
TV18 STÚDIÓ – Emellett a tavalyi évről is mesélt Kékesi András kerületi kapitány és Potyondi István bűnügyi osztályvezető.
[2013-05-09] Az iskolai beiratkozások részletei
TV18 STÚDIÓ – Kucsák László alpolgármester adott tájékoztatást az iskolai beiratkozásokkal kapcsolatban.
[2013-05-09] Csak győztesei voltak a vízipóló-derbinek
TV18 – Kemény küzdelem és jó hangulat jellemezte a kerületi Diákolimpia vízilabda versenyét.
[2013-05-09] Versmondó verseny a könyvtárban
TV18 – A beszédhibás gyerekeknek már 10. alkalommal rendezték meg a viadalt a SOFI logopédusai.
[2013-05-09] Foltvarró kiállítás a Kondorban
TV18 – A legapróbb részletekig kidolgozott, gyönyörűen megmunkált foltvarrásos munkákból nyílt kiállítás a kerületben.
[2013-05-09] Titkos MESEVÁR a kertben
TV18 – Csodálatos kincsre bukkantak a kerületi helytörténészek – egy, az 1950-es években épült mesevárat találtak.
[2013-05-08] Bemutatkozik a Golden Ace Sport és Tennis Club.
TV18 STÚDIÓ – A kerületi Golden Ace Sport és Tennis Club mindennapjairól a legilletékesebbek mesélnek.
[2013-05-08] Fotópályázatot hirdetett a kerület
TV18 STÚDIÓ – Ravasz Balázs művelődésszervezőt kérdeztük a részletekről. Minden infó itt!
[2013-05-06] Művészek köszöntötték a 60 éves Brassó iskolát
TV18 – Az alkotók vagy tanultak, vagy oktattak az iskolában. Most egy kiállítással köszönték meg az ott eltöltött éveket.
[2013-05-05] Kerületi emlékezés az örmény holokausztra
TV18 – Az 1914 és 1915 közötti török mészárlások alatt a szakértők szerint 800 ezer örmény vesztette életét.
[2013-05-04] PODO-HÍD Fesztivál a Kondorban
TV18 – Az országos roma kulturális fesztiválon ének-, zene-, tánc, vers- és mesemondó versenyen vehettek részt a jelentkezők.
[2013-05-03] Orvosi jótanácsok a tavaszidőre
TV18 STÚDIÓ – Állandóan fáradt? Fáj a feje? Zavarja a pollen? Vendégünk, Dr. Boross Ilona belgyógyász szakorvos útmutatói következnek.
[2013-05-02] Jumbo Jet landolt Budapesten
TV18 – Sokak szerint ez a világ legismertebb utasszállítója. A gép 416 főt képes 13 000 km-es távolságra elszállítani.
[2013-05-01] Helyi katasztrófavédelmi aktualitások
TV18 STÚDIÓ – Juhász Gábor kerületi megbízott és Tóth Károly parancsnok-helyettes kalauzolt bennünket az információk sűrűjében.
[2013-05-01] Budapest a forradalmak városa
TV18 – Ezzel a címmel rendeztek honismereti vetélkedőt kerületünkben. Helytörténeti érdekességekre vonatkozó kérdések is voltak.
[2013-05-01] Titkos kert a Kastélydombi Iskolában
TV18 – A felfedező diákok a természet titkait, a kertet végigjárva fejthetik meg. Az iskola igazi oázist alakított ki.
[2013-05-01] Országos táncbajnokságnak adtunk otthont
TV18 – Hatalmas sikerrel rendezték meg a Hungária Open Nemzetközi Táncbajnokságot a Lőrinci Sportcsarnokban.

2011. január 2011. február 2011. március 2011. április
2011. május 2011. június 2011. július 2011. augusztus
2011. szeptember 2011. október 2011. november 2011. december
2012. január 2012. február 2012. március 2012. április
2012. május 2012. június 2012. július 2012. augusztus
2012. szeptember 2012. október 2012. november 2012. december
2013. január 2013. február 2013. március 2013. április
2013. május
Könnyebb és gyorsabb kijutni a repülőtérre
[2013-05-15]
TV18 – Májustól sűrűbben járnak a repülőtérre közlekedő 200E jelzésű autóbuszok. Szeptember végéig.
[2013-05-14] Kész a kerület jövő évi költségvetési tervezete TV18 – Az áprilisi testületi ülésen kiderült: Pestszentlőrinc-Pestszentimre 2014-ben 16 milliárd forintból gazdálkodhat.
[2013-05-13] Egyre színesebbek az imrei civil programokTV18 – Egy pályázatsorozat a kerületrész életének felpezsdítését és izgalmasabbá tételét tűzte ki célul.
[2013-05-12] Folyamatosan újítják fel a közútjainkatTV18 – A Városgazda 18. Kerület Nonprofit Zrt. hangsúlyozottan a balesetveszélyes szakaszokat vette előre.
[2013-05-11] Zajlik az érettségi a kerületünkben is TV18 – Ahogy szokás: magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgákkal kezdődött a középiskolások próbatétele.
[2013-05-10] Zenés és jókedvű Majális a Bókay-kertben TV18 – Május elsején több ezer ember volt kíváncsi a Bókay-kerti majálisra. A reggel májusfa állítással kezdődött.
[2013-05-09] Aktuális rendőrségi témákkal foglalkozunkTV18 STÚDIÓ – Emellett a tavalyi évről is mesélt Kékesi András kerületi kapitány és Potyondi István bűnügyi osztályvezető.
[2013-05-09] Az iskolai beiratkozások részleteiTV18 STÚDIÓ – Kucsák László alpolgármester adott tájékoztatást az iskolai beiratkozásokkal kapcsolatban.
[2013-05-09] Csak győztesei voltak a vízipóló-derbinekTV18 – Kemény küzdelem és jó hangulat jellemezte a kerületi Diákolimpia vízilabda versenyét.
[2013-05-09] Versmondó verseny a könyvtárbanTV18 – A beszédhibás gyerekeknek már 10. alkalommal rendezték meg a viadalt a SOFI logopédusai.
[2013-05-09] Foltvarró kiállítás a KondorbanTV18 – A legapróbb részletekig kidolgozott, gyönyörűen megmunkált foltvarrásos munkákból nyílt kiállítás a kerületben.
[2013-05-09] Titkos MESEVÁR a kertben TV18 – Csodálatos kincsre bukkantak a kerületi helytörténészek – egy, az 1950-es években épült mesevárat találtak.
[2013-05-08] Bemutatkozik a Golden Ace Sport és Tennis Club.TV18 STÚDIÓ – A kerületi Golden Ace Sport és Tennis Club mindennapjairól a legilletékesebbek mesélnek.
[2013-05-08] Fotópályázatot hirdetett a kerületTV18 STÚDIÓ – Ravasz Balázs művelődésszervezőt kérdeztük a részletekről. Minden infó itt!
[2013-05-06] Művészek köszöntötték a 60 éves Brassó iskolátTV18 – Az alkotók vagy tanultak, vagy oktattak az iskolában. Most egy kiállítással köszönték meg az ott eltöltött éveket.
[2013-05-05] Kerületi emlékezés az örmény holokausztra TV18 – Az 1914 és 1915 közötti török mészárlások alatt a szakértők szerint 800 ezer örmény vesztette életét.
[2013-05-04] PODO-HÍD Fesztivál a Kondorban TV18 – Az országos roma kulturális fesztiválon ének-, zene-, tánc, vers- és mesemondó versenyen vehettek részt a jelentkezők.
[2013-05-03] Orvosi jótanácsok a tavaszidőreTV18 STÚDIÓ – Állandóan fáradt? Fáj a feje? Zavarja a pollen? Vendégünk, Dr. Boross Ilona belgyógyász szakorvos útmutatói következnek.
[2013-05-02] Jumbo Jet landolt Budapesten TV18 – Sokak szerint ez a világ legismertebb utasszállítója. A gép 416 főt képes 13 000 km-es távolságra elszállítani.
[2013-05-01] Helyi katasztrófavédelmi aktualitások TV18 STÚDIÓ – Juhász Gábor kerületi megbízott és Tóth Károly parancsnok-helyettes kalauzolt bennünket az információk sűrűjében.
[2013-05-01] Budapest a forradalmak városaTV18 – Ezzel a címmel rendeztek honismereti vetélkedőt kerületünkben. Helytörténeti érdekességekre vonatkozó kérdések is voltak.
[2013-05-01] Titkos kert a Kastélydombi Iskolában TV18 – A felfedező diákok a természet titkait, a kertet végigjárva fejthetik meg. Az iskola igazi oázist alakított ki.
[2013-05-01] Országos táncbajnokságnak adtunk otthont TV18 – Hatalmas sikerrel rendezték meg a Hungária Open Nemzetközi Táncbajnokságot a Lőrinci Sportcsarnokban.

2011. január 2011. február 2011. március 2011. április
2011. május 2011. június 2011. július 2011. augusztus
2011. szeptember 2011. október 2011. november 2011. december
2012. január 2012. február 2012. március 2012. április
2012. május 2012. június 2012. július 2012. augusztus
2012. szeptember 2012. október 2012. november 2012. december
2013. január 2013. február 2013. március 2013. április
2013. május

Önkormányzat2013/05/20
Kijavítják a kátyúkatAz elhúzódó tél vége óta folyamatosan zajlik a kerületben a kátyúzás.
Közélet2013/05/20
Szent György és Szent Flórián SzentlőrincenHavelda Zoltán rendőr törzszászlós és Fraskó Attila tűzoltó törzsőrmester kapta meg idén a Szent György, illetve a Szent Flórián Díjat.
Kultúra2013/05/15
Gyermeknap a Bókay-kertbenVásári komédiások, bohócok, vidámpark nélkül elképzelhetetlen egy gyermeknap. A Bókay-kert május 26-i rendezvényén még ennél is színesebb program várja a családokat, kicsiket és nagyokat.
Civil2013/05/15
Hűen az örökséghezIdén is kellemes tavaszi sétára és a kerület felfedezésére várják a polgárokat az Urbitális Majális keretében május 25-én.
Sport2013/05/20
Aranyérmek az ob-rólBoldog hangon, csupa jó hírről számolt be a kerületi H2O szinkronúszó szakosztály vezetőedzője, az egykori olimpikon, Hámori Zsuzsa.

05/17Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottsága 2013. május 23-ai ülése
05/17Képviselő-testület 2013. május 23-i rk. ülése
05/17Népjóléti Bizottság 2013. május 23-i ülése
05/13Tulajdonosi Bizottság 2013. május 16-i (CSÜTÖRTÖK) ülése
05/13Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2013. május 16-i ülése
05/13Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság, 2013. május 16-i ülése
05/10Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2013. május 15-i ülése
05/10A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2013. május 14-ei ülése
05/10Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2013. május 15-ei ülése
05/17Képviselő-testület 2013. május 23-i rk. ülése
05/17Népjóléti Bizottság 2013. május 23-i ülése
05/13Tulajdonosi Bizottság 2013. május 16-i (CSÜTÖRTÖK) ülése
05/13Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2013. május 16-i ülése
05/13Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság, 2013. május 16-i ülése
05/10Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2013. május 15-i ülése
05/10A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2013. május 14-ei ülése
05/10Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2013. május 15-ei ülése


Kereskedelmi tevékenységek A kerületi tárasházkezelők nyilvántartása Kerületi szálláshelyek XVIII. kerületi telephelyek Pályázati figyelő Igazodjon el az országban! Jogi közérdekű információk Civil szervezetek

Pestszentimre városfejlesztő projekt Üllői úti StreetArt Mi Havannánk Rendőrség Katasztrófavédelem Polgári Védelem airLED nemzetközi pályázat





































