Hírek (20)

A III. ütem

2022.08.23.

 

A 15 vállalkozói szerződésből 9 tevékenység lezárult, így a III. ütem is sikeresen lezárult.

  • Nyúlcipő Alapítvány – külső segítő szakemberek jelenléte – az óvodás és kisiskolás korosztály fejlesztését segítette mozgáskoordináció fejlesztésével, logopédiai segítség nyújtásával, valamint mentálhigiénés beszélgetésekkel.
  • Hamar János egyéni vállalkozó addiktológiai konzultáns – „kiegyensúlyozott élet függőségek nélkül” programelemével a területen élő minden korosztályt érintő függőségekkel kapcsolatos témában dolgozott. Prevenciós előadásokkal segítette a óvodapedagógusok, segítő szakemberek munkáját, valamint az Eötvös Iskolában a felső tagozatos gyermekek körében az internet és az online világ veszélyeire hívta fel a figyelmet interaktív foglalkozásaival. A tapasztalat az volt, hogy mind a pedagógusok, mint pedig a gyermekek részéről nagyon nagy szükség lenne az iskolában továbbra is ilyen kötetlen, nyitott tájékoztató beszélgetésekre. Közvetlen segítő beszélgetésekkel, kapcsolatfelvétellel az érintett lakosoknak, vagy hozzátartozóinak mutatott kiutat függőségeikből.
  • ATMA-SARANAM Bt. – gyermeklélektan, gyermekpszichodráma – az óvodás és kisiskolás gyermekek körében végezte munkáját, segítette lelki fejlődésüket, lehetőséget biztosított a gyermekek lelkében dúló viharok kijátszásának, felszínre hozásának. A 3 alkalommal megtartott nyári táborok nagyon népszerűek voltak a jelentkezők, érdeklődők körében.
  • Vecsési Ipartestület –tanfolyamok – elsősorban az akcióterület lakosainak nyújtott lehetőséget szakmai végzettség megszerzéséhez, mely során több, mint 100 fő (107 fő) kapott szakmai OKJ-s végzettséget, akik közül sokan munkára találtak ezzel a lehetőséggel. Az elvégzett OKJ-s szakmák a következők voltak: Emelőgépkezelő, Földmunka-rakodó és szállítógépkezelő, Targoncavezető, Személy- és vagyonőr, Óvodai dajka, Élelmiszer- vegyi áru eladó

kep1

  • Lila Cápa Bt. – napi gyermektáborok, közösségfejlesztő kirándulások, pályaorientációs kirándulások – óvodás, kisiskolás és általános iskola pályaválasztás előtt álló diákjainak adott lehetőséget és segítséget. Kézműves foglalkozások, készségfejlesztő tevékenységeket, egészséges életmód népszerűsítő programok és kirándulások szervezését, lebonyolítását végezte.
  • Közép Magyarországi Ipartestület – interkulturális elfogadást segítő programok – elsősorban az akcióterület lakosainak szervezte „állásbörze” napjait, mely során az érdeklődők találkozhattak a jelenlévő cégek szakembereivel és megismerhették állásajánlataikat. Az esemény 3 alkalommal kerület megrendezésre, mely alkalmakkor többen munkára találtak, vagy várták a 2. körös állásinterjú megvalósulását.
  • ClubNetCet Egyesület – óvodai nemzetiségi napok – a Szivárvány Óvodában végzi tevékenységét évi 1-1 alkalommal az óvodavezetőkkel egyeztetett témában közös egész napos színes eseményekkel teli rendezvénnyel. A II. ütem megvalósítása megtörtént, 2022-ben a III. ütem lezárása is megvalósult.

kep2

  • Eötvös Iskoláért Alapítvány – gyermektáborok szervezése – Az Eötvös Iskolában végzi tevékenységét elsősorban az iskolába járó akcióterületen élő családok gyermekei részére segít a táborokban történő részvétel megteremtésében. Az I. ütem teljesítése megtörtént, a II és III. ütem összevonása vált szükségessé a járvány időszak elhúzódása miatt, mely 2022-ben megvalósult.
  • Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató – egámára szervez összesen 10 alkalommal lakossági szűrőnapot, mely elsődleges célja a prevenció, valamint a lakosság figyelmének felhívása az egészség megőrzésére. 2022. július 31-ig mind a 10 alkalom megvalósult, így tevékenysége lezárult.

kep3

  • WW55 System – konfliktuskezelés, kommunikáció – az akcióterület lakosságának szervez kompetenciafejlesztő szakmai előadásokat, melyek elősegítik az esetlegesen felmerülő konfliktushelyzetek megoldását. A programban az elsőadások kivitelezéséhez szükséges szakmai háttéranyag elkészítése is folyamatos. Tevékenységét legkésőbb 2023. március 31-ig befejezi.

A Megvalósíthatósági Tanulmányban, illetve a vállalkozókkal történt szerződések szerint 6 vállalkozás még 2022-ben folytatja tevékenységét.

  • Városrehabilitáció18. Nonprofit Zrt. Erdőgondnokság – szabadtéri családi napok – elsősorban az akcióterület lakosainak szervezi programjait családi napok keretében, ahol az elsődleges cél a családok közötti kohézió erősítése, a felelős természetjárás, a felelős állattartás, a környezet megóvása területén az érzékenyítés, tájékoztatás végzése. Sokszínű programokkal nyújtanak játékos formában ismeretátadást, kikapcsolódást. Eddig 9 családi nap került megrendezésre. A területileg illetékes Eötvös Iskolában pedig „ÖKO nap” szervezésével szintén a tudatos környezetvédelem, egészséges életmód kerül előtérbe, melyet már 4 alkalommal szerveztek. A 10. családi nap 2022. május 21-én került megrendezésre. A záró rendezvény 2022. szeptemberében várható, mely után ez a tevékenység is lezárul.
  • SZAC Egyesület – óvodai mozgáskoordinációs foglalkozások – az óvodás korosztály körében a területileg illetékes 2 óvodában végzi munkáját. (Szivárvány, Zenevár) 3 ütem lezárása történ eddig, jelenleg zajlik a 4. ütem lebonyolítása a gyermekek és a szülők örömére, mely 2022. június 1-vel lezárul. Az 5. ütem várhatóan 2023. decemberben zárul, mely a programelem végét jelenti.
  • Termés Stúdió – közösségi kertépítés – az akcióterületen mintakertek készítését tervezi és a lakosokkal közösen valósítja meg, I. ütem már lezárult, a II. ütem lebonyolítása szintén lezárult, a vállalkozó kérésére a járványhelyzet okozta nehézségek miatt 2022. május 31-i zárással, a III. ütem teljesítési határideje 2023. március 31.
  • Szeretve Tanulni Egyesület – óvodai nemzetiségi napok – a Zenevár Óvodában végzi tevékenységét évi 1-1 alkalommal szintén az óvodavezetővel egyeztetett témában. A II. ütem megvalósítása megtörtént, 2022-ben a III. ütem lezárása is megvalósul, jelenleg az óvodavezető kérésére a görög nemzetiségi nap várhatóan 2022. szeptember hónapban kerül lebonyolításra, mely után a tevékenységcsomag lezárul.
  • Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport és Önkéntes Tűzoltó Egyesület – a szubjektív biztonságérzet erősítése – elsősorban az akcióterület lakosságának ajánl segítséget lakossági bejárásokkal, melyet a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság dolgozóival együtt végeznek, tájékoztató előadásokkal, melyet a Katasztrófavédelemmel közösen tartanak, valamint családi nap programmal, melyen lehetősége van a lakosságnak személyes találkozásban, a programban résztvevő szakemberekkel, valamint betekintést nyerhetnek munkájukban, használt felszereléseikbe pl. tűzoltó autó.

Az I. és II. ütem megvalósítása megtörtént, a III. ütem 2022-ban került lezárásra, a programok szervezés alatt vannak, az első családi nap 2022. májusban kerül megszervezésre. A tevékenységcsomag 2022. decemberében lezárul.

  • Városgazda 18. Zrt. –i, informatikai képzések, álláskeresési technikák – elsősorban az akcióterület lakosai számára nyújt lehetőséget nyelvi képzések, informatikai képzések, valamint az álláskereséshez segítséget nyújtó technikák bemutatásával. Az I. és II. ütem lezárása megtörtént, a III. ütem lebonyolítása folyamatban van, jelenleg az angol nyelvtanfolyam zajlik, majd folytatódik, 2022-ben lezárásra kerül a teljes projekt.

kep4

Konzorciumi tagok is végzik vállalt feladataikat:

  • Budapest Főváros XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata – konzorcium vezető – fent felsorolt tevékenységekkel végzi feladatát.
  • Budapest Főváros XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ – konzorciumi tag – szakmai programjának megvalósítását 2022-ben kezdi meg, jelenleg a tanfolyamok szervezése zajlik. A táboroztatás és a 19 alkalmas családi programok megvalósultak.
  • Budapest Főváros XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény – konzorciumi tag – szakmai programja a nyugdíjas korosztálynak szól, melyet folyamatosan valósítanak meg, amit a 2020-21. évben a vírushelyzet lelassított, időnként a teljes lezárások miatt leállított. 2022-ben a megvalósítás folytatódik, több belső program már lebonyolításra került, szervezik a kirándulásokat, folytatódik a megvalósítás.
  • Budapest Főváros XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Idősekért, Fiatalokért Közalapítvány – konzorciumi tag – elsősorban az akcióterületen élő lakosságot segítő szociális munkások foglalkoztatásában, munkájuk koordinálásában veszi ki feladatát. A projekt indulása óta folyamatosan végzik tevékenységüket a területen a szociális munkások, jelenlétük a projekt vége után még fél évig szükséges a területen. Az új, átcsoportosított programelemük a „Mentorálás, konfliktuskezelés” elem megvalósítása elkezdődött, folyamatosan zajlik a megvalósítás.
  • Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – konzorciumi tag – elsősorban az akcióterület lakossága számara végzi a 8. általános iskolai képzést és segíti hozzá a jelentkezőket az alapvégzettség megszerzéséhez.

2022-ben  is  több  felnőtt  „diák”  fejezte  be  sikeresen  általános  iskolai tanulmányait. Az általános iskolás korosztály számára pedig tehetséggondozást végez. 2022-ben a 3. tanév oktatása is lezajlott, tevékenységük ezzel lezárult.

  • Agora Lokálpatrióta Egyesület – konzorciumi tag – az akcióterületen lévő krízistömbben történő mintakert kialakításában és a lakosság részére történő megtanításában ad segítséget, tevékenységük szorosan kapcsolódik az infrastrukturális tevékenység üteméhez.
  • Millennium Intézet Alapítvány – konzorciumi tag – az akcióterületen dolgozó szociális munkásoknak és segítő szakembereknek tart szupervíziós támogatást, valamint a krízistömbből kiköltözők részére készíti el a mobilizációs tervet. Tevékenységük kapcsolódik az infrastrukturális beavatkozás üteméhez.
  • Szintemelő Alapítvány – konzorciumi tag – az általános iskolás korosztály számára nyújt lehetőséget fejlesztő foglalkozások, tehetséggondozó foglalkozások, tanulást segítő foglalkozások biztosításával. Tevékenységük folyamatos a projekt indulása óta, melyet 2023-ban lezárnak.

Kivitelezés

2022.07.26.

 

2021 december közepéig mindhárom épületrésznél (A-B-C lph.) megtörtént a munkaterület átadása, de a közműveket a szolgáltatók (EON és Gázművek) csak 2022 januárjában kötötték ki, ami akadályozta a munkavégzés érdemi megindítását. A  bontási  munkák  során  kiderült,  hogy  az  épületek  nagy  részén  a  födémszerkezetek eltérőek a terveken feltüntetettektől, ezért módosítani kellett a terveket, valamint a további egyéb akadályozó tényezők (Orosz-Ukrán háború) szintén jelentős akadályoztatást jelentett a kivitelezés előre haladásában. Az eltérő műszaki tartalommal együtt jelentkező többszörös áremelkedések is folyamatosan késleltetik a kivitelezést. Ezzel együtt is, 2022 szeptemberéig a C épület szerkezet átalakításai, és gépészeti alapszerelései megtörténtek és elkészült a tetőszerkezet felújítása, az ablakcserék, valamint a homlokzat-felújítás nagy része is. Az A és B épületnél is megtörténtek az ablakcserék és előre haladott állapotban vannak a szerkezet átalakítások, és folyamatban van a tetőszerkezet felújítása. A beruházás 25%-os készültségi szinten áll.

 

  1. március első felében befejeződött a kiírt közbeszerzésnél a kiegészítő tájékoztatás kérdések és válaszok időszaka (10 körben), melynek során javításra, kiegészítésre kerültek a tervek és költségvetés kiírás, majd a végleges ajánlatok bontásával megindult az ajánlatok vizsgálata.

2021 április végén megszületett a döntési javaslat az eljárás eredményéről, a 6 ajánlattevő által beadott ajánlatok, vizsgálata, számítási hibák javítása, hiánypótlások, kirívóan alacsony ár vizsgálat és indoklás után, mely eredményéről bírálat és döntési javaslat 2021. június elején került kihirdetésre amely a döntéshozó részéről július 06.-án került elfogadásra.

  1. július 01. – 2021. szeptember 09. időszakban került sor a műszaki ellenőrzés pályázat kiírására, lebonyolítására és szerződés kötésre (generál műszaki ellenőrzés – Fáy 2 projekt).

Az iratbetekintés, valamint előzetes vitarendezési után 2021. szeptember 01-én történt szerződéskötés kivitelezésre a nyertes Innofaber Kft.-vel. 2021. szeptember 10-én a munkaterület átadásra került (részleges, csak C épület), bontási munkák megkezdése érdekében. Ezzel egyidőben folyamatban van a kiköltöztetések előkészítése a másik két lépcsőházból is, valamint a közművek kikötésének ügyintézése a leadott lakásokból. Hivatkozva a COVID vírus egyre erősebb hullámaira, a munkaterület átadásakor elmaradt sajtótájékoztató 2022 első felében kerül megrendezésre, mikor már a többi beruházást érintő épület közbeszerzése is sikeresen lezajlott és minden érintett munkaterület átadásra került.

2022 kezdete

2022.01.06.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató 2022. január 30-án „Egészségügyi szűrőnapot” szervez a Zsebők Zoltán Szakrendelőben (1183. Thököly út 3.), melyre várjuk az akcióterület lakosait. A szűrésekről tájékoztatást kapnak az intézmény által elkészített tájékoztató lapról, melyet a területileg illetékes védőnők, a szociális munkások juttatják el a lakosság részére.

A Középmagyarországi Ipartestületek Szövetsége 2021. szeptember 22-én 14-18.00 óra között az 1181. Bp. Üllői út 317. TUD Központban állásbörzét szervez, melyen a terület lakossága a meghívott 6 cég képviselőivel találkozhat, melyen megismerheti a cégek nyitott pozícióit és leadhatják jelentkezésüket a helyszínen.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató 2021. október 2-án „Egészségügyi szűrőnapot” szervez a Zsebők Zoltán Szakrendelőben (1183. Thököly út 3.), melyre várjuk az akcióterület lakosait. A szűrésekről tájékoztatást kapnak az intézmény által elkészített tájékoztató lapról, melyet a területileg illetékes védőnők, a szociális munkások juttatják el a lakosság részére.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató 2021. november 20-án „Egészségügyi szűrőnapot” szervez a Zsebők Zoltán Szakrendelőben (1183. Thököly út 3.), melyre várjuk az akcióterület lakosait. A szűrésekről tájékoztatást kapnak az intézmény által elkészített tájékoztató lapról, melyet a területileg illetékes védőnők, a szociális munkások juttatják el a lakosság részére.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít kezdő angol nyelvből 2021. október 4-én kiscsoportos formában.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít haladó angol nyelvből 2021. október 5-én kiscsoportos formában.

2021 nyara

2021.06.15.

 

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít kezdő angol nyelvből 2021. június 14-én kiscsoportos formában.

Az ATMA-SARANAM Bt. „Gyermeklélektani szolgáltatások programján belül 2021. június 28-július 2-ig „Varázsjáték” tábort szervez, ahova a területen élő óvodás, kisiskolás korú gyermekek szüleinek jelentkezését várják.

A Nyúlcipő Konduktív Alapítvány folyamatosan várja óvodás és kisiskolás korú gyermekek szüleinek jelentkezését mosgásfejlesztés, logopédia, mentálhigiénés foglalkozásaikra, melyek az alapítvány telephelyén lesznek. Fejlesztési területek: figyelem, szocializáció, szabálytartás, együttműködés, feladattudat kialakítása, finommotorika, szem-kéz koordináció stb. Helyszín: 1184. Bp. Lakatos út 13.

A Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csaoport és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2021.08.28-án szervezi meg „Nyílt bűnmegelőzési és tűzmegelőzési Családi nap” programját izgalmas bemutatókkal, mentőkutya egyesület bemutatójával, tűzoltó autó, kukás autó, polgárőrség bemutatóival. Helyszín: 1182. Bp. Péterhalmi erdő – Sas u-i játszótér.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít kezdő angol nyelvből 2021. augusztus 27-én kiscsoportos formában.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít haladó angol nyelvből 2021. június 15-én kiscsoportos formában.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít haladó angol nyelvből 2021. augusztus 24-én kiscsoportos formában.

Az LKPCS-ÖTE „Nyílt bűnmegelőzési és tűzmegelőzési Családi nap” programra a polgárőrség kihozta az összes járművét, amivel dolgoznak, melyeket a jelenlévők a program során megnézhettek.

 

Így indult 2021

2021.01.04.

A VEKOP-6.2.1. „Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja” pályázat befejezésének határidejét, illetve a határidő módosítását, illetve a költségvetés módosítását kérte a Városrehabilitáció18 Nonprofit Zrt. . A projekt befejezésének a végső határideje a kérelem szerint: 2023. május 30.

A 2020-ban indított „Élelmiszer-, vegyi áru eladó” OKJ-s képzés sikeres vizsgával zárult, ahol 12 fő részére adtunk át szakképesítést 2021, március 3-án.

A „Kiegyensúlyozott élet függőségek nélkül” tevékenység megvalósítója Hamar János addiktológiai konzultáns „Kompetencia szeminárium” rendezvényt szervez 2021. február 21-én 18-20.00 óráig az online térben. Témája: kompetenciák ismétlése, melynek az a célja, hogy az érintett célterületen élők mentális állapotának javítása, az esetlegesen körzetben lakó szenvedélybetegek, családtagok, illetve bármilyen érdeklődők bővebb felvilágosítást kapjanak a függőségekkel kapcsolatos problémákról.

  1. január elejéig folyt az indikatív ajánlatkérések beszerzése kivitelezőktől a Fáy 2 projektre. Ezek alapján az itt várható bekerülési költség / új becsült érték több mint 600 MFt-tal meghaladta a rendelkezésre álló fedezetet. A COVID19 vírus okozta kellemetlenségek, nehézségek ellénére is nagy erőkkel folytak az előkészületek, sajnos azonban lelassította a beszerzési folyamatot. Így csak az év végén került sor egy új közbeszerzés kiírására.

2020. Ősz

2020.09.10.

A „Szabadtéri tematikus természetismereti családi nap” programcsomag megvalósítása ötödik alkalom 2020. szeptember 5-én kerül megrendezésre, melynek helyszíne a XVIII.ker. Péterhalmi erdő – Sas u-i játszótér. A változatos programokat kínáló eseményre várjuk az akcióterületen élő lakosságot. Tájékoztatásukat a szociális munkások végzik.

A hatodik alkalom pedig 2020. október 17-én valósult meg, mely helyszíne a XVIII. ker. Üllői u. 323-325. sz. alatti üres telken, szabadtéren történt, amely az akcióterületen helyezkedik el. Várjuk a lakosság megjelenését.

A Vecsési Ipartestület szervezésében 2020. szeptember 5-én indul „Személy- és vagyonőr” OKJ-s tanfolyam, melyre várjuk az érdeklődőket. A tanfolyam 140 órás, mely az Üllői út 286. sz. alatti Közösségi pont helyszínén kerül megszervezésre.

Ismételten elindítjuk az „Építő és anyagmozgató gép kezelője” OKJ-s képzésünket 2020. szeptember 28-án, melynek helyszíne az Üllői út 286. sz. alatti Közösségi pont helyiség.

Harmadik OKJ-s képzésünk elindul „Óvodai dajka” szakmában, mely kezdési időpontja 2020. szeptember 8. A tanfolyam 320 órás, helyszíne az Üllői út 86 sz. alatti Közösségi pont helyisége.

Az utolsó OKJ-s képzésünk „Élelmiszer-, vegyi áru eladó” tanfolyam elindításával zárul. A tanfolyam 2020. december 9-én indul, 240 órás tanóra kerettel, melyre várjuk az akcióterület lakosságát. Helye: 1184. Üllői út 286. Közösségi pont helyisége.

A „Kiegyensúlyozott élet függőségek nélkül” tevékenység megvalósítója Hamar János addiktológiai konzultáns „Szenvedélyesen szenvedélyek nélkül családi nap” rendezvényt szervez 2020. szeptember 6-án 11-15.00 óráig. Helyszín: 1184. Üllői út 286. Közösségi pont helyisége. Előadások témái: Betekintés a függőségek világába és Betekintés a függőségek világába 2. 

 

A Vecsési Ipartestület szervezésében tartott „Építő és anyagmozgató gép kezelői, földmunka-rakodó és szállítógép kezelő”, valamint a „Targonca kezelői” tanfolyamon 11-11 fő vett részt, akik 2019. július 2-án sikeres záróvizsgát tettek és megkapták az OKJ-s bizonyítványt.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. nyelvi kompetenciafejlesztést támogató tanfolyamot indít haladó angol nyelvből 2020. július 2-án kiscsoportos formában.

A „Kiegyensúlyozott élet függőségek nélkül” tevékenység megvalósítója Hamar János addiktológiai konzultáns „Szenvedélyesen szenvedélyek nélkül családi nap” rendezvényt szervez 2020június 26-án 11-17.00 óráig. Helyszín: 1184. Üllői út 286. Közösségi pont helyisége. Előadás témák: A Z generációsok világa- kapcsolat és kommunikáció és A digitális generáció, valamint a hétköznapi függőségeink

 

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 73

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 60

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 434

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 396

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 424

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 292

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 258

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 271

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 258

Tervek

Tervek

2020.01.03. 265

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 271

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 274