Zenés évzáró a Vörösmarty iskolával

Written by  K.Gy. 2018.12.22.

Régi hagyomány a Vörösmarty iskola kórusainak adventi hangversenye, amelyet idén december 18-án rendeztek meg.

– Megszokhattuk, hogy ahogyan a Dohnányi zeneiskola újévi hangverseny nyitja, a Vörösmarty iskola kórusainak koncertje zárja a kerületi kulturális évet – fogalmazott Ughy Attila polgármester december 18-án, a Soroksár-Újtelepen a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király templomban rendezett kóruskoncerten, ahol az esemény fővédnökeként mondott nyitóbeszédet. A polgármester hozzátette: – Ez az adventi hangverseny tehát az egész kerületi közösség ünnepe.
Pásztor Józsefné intézményvezető beszédében az esztendő eredményeit foglalta össze, és beszélt az adventi hangverseny hagyományáról, majd kezdetét vette a kórusok bemutatkozása. A Vörösmarty iskolában régi hagyománya van a zenei nevelésnek, ez az intézményben folyó oktatás egyik alapja, ezért nem meglepő, hogy korcsoportok szerint több kórus is működik itt. A zenével nem foglalkozó, egyszerű érdeklődő is jól hallhatta a produkciókból, hogy itt ezt a zenei nevelést nagyon komolyan veszik tanárok és diákok egyaránt. Meglepő volt, hogy a fiatalabbak együttesei is – amellett, hogy zeneileg felkészültek voltak –, magabiztosan énekeltek több nyelven: a magyar mellett latinul, németül, angolul. Az esemény azok számára is kellemes élmény lehetett, akik nem gyermeküket kísérték el ide, hanem egyszerűen csak a muzsika miatt jöttek.

korus1

korus2

korus3