Ezt a hangot tanulom - rajzokon

Written by  T.L. 2019.03.01.

A Lőrinci Nagykönyvtárban adták át az Ezt a hangot tanulom című gyermekrajz-pályázat díjait.

 

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézményének logopédiai munkacsoportja Ezt a hangot tanulom címmel rajzpályázatot hirdetett a beszédterápiára járó kerületi óvodások számára, hogy rajzok segítségével is kifejezzék magukat. A pályaművek főleg állatokat és közlekedési eszközöket ábrázolnak.

P1520046

GalgóczyZoltánalpolg

A február 26-i eredményhirdetés kezdete előtt a Pestszentlőrinci Nagykönyvtárban megjelent gyerekek egy hatalmas asztalon elterülő rajzlapokon fejezték ki gondolataikat, szorgalmasan rajzolgattak szüleik és óvónőik segítségével, majd meghallgatták Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntő szavait, aki a következőket mondta:

-Minden egyes rajz elkészítésével a kézügyességetek fejlődik, miközben tanuljátok a hangokat. Az itt kiállított képekről sugárzik a természet és a modern technika iránti szeretetek. Örülök, hogy a kerületben egyre több gyermek- rajzpályázatot hirdetnek. Azt kívánom, hogy odahaza is sokat rajzoljatok, mert ezzel képzeletvilágotok is gyarapszik. Gratulálok az itt bemutatott pályaművek alkotóinak, akik tehetségükről tettek tanúbizonyságot, s gratulálok a szülőknek is, akik segítenek gyermekeiknek, hogy íly módon is kifejezhessék magukat.

A 21 óvodából 72 beérkezett rajzból 17-et díjaztak. Főleg nagycsoportos óvodások küldték be rajzaikat, a különdíjasok és helyezettek könyvjutalomban, valamint rajzeszközökben részesültek. A könyvtár nevében Kovácsné Lezancsek Olga gratulált a gyermekeknek, akik – ahogy mondta – „láthatóan a szívükből rajzoltak.” Azt is hozzá tette, hogy nagy örömmel tették fel a képeket a könyvtár falára, amelyek március végéig láthatók. Kiemelte még a logopédusok áldozatos munkáját, hiszen minden hangért megküzdenek a gyerekekkel, akik az elsajátított hangok hívóképeit rajzolták meg.

A rajzokat Ankáné Nagy Ágnes rajztanár zsűrizte, az értékelésnél elsődleges szempont volt, hogy a pályaműveket önállóan készítsék el a gyermekek.