Csontvárysok ismét Erdélyben

Written by  Fülep Erzsébet 2019.05.28.

Sikeresen pályázott a Csontváry iskola az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul! programra. Az intézmény 7. évfolyamos diákjai Erdélyben jártak.

A Határtalanul! program célja az, hogy a szomszédos országok magyarlakta területeire irányuló tanulmányutak révén az anyaország diákjai megismerjék a határon túli magyarság életét, kultúráját, mindennapjait. A folyamatos pályázat keretében minden tanévben az éppen 7. osztályos gyerekeknek nyílhat lehetőségük az utazásra.
Immár hagyomány a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskolában, hogy a hetedikes évfolyamosok Erdélybe utaznak el. A háromnapos kirándulás alkalmával a gyerekek meglátogatták Erdély irodalmi és történelmi emlékhelyeit, közelebb hozva a diákokhoz azt, amiről korábban legfeljebb csak a tankönyvekben olvastak.

Csontvary Tordai hasadék

Csontvary Vajdahunyad vára


A kaland Nagyváradon, magyar irodalom egyik fellegvárában kezdődött, majd tovább utaztak Kolozsvárra, ahol a megtekintették Mátyás király szobrát és szülőházát, a Szent Mihály-templomot, a Farkas utcai református templomot, valamint a Házsongárdi temetőt, a sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelyét, emlékezések kegyhelyét.
Másnap ellátogattak a kolozsvári Octavian Gora Általános Iskolába, ahol a hetedik osztályosok nagy szeretettel fogadták őket, és közös programon is részt vettek.
A diákokTorockó és Torda után Nagyenyed felé folytatták útjukat, ahol felkeresték a Bethlen Gábor Kollégiumot (1622-ben a fejedelem alapította), a vártemplomot, majd megkoszorúzták az 1848-as emlékművet. Az utolsó napon Vajdahunyadra és Dévára, majd Világosra utaztak, a Bohus-kastélyhoz, ahol aláírták az 1849-es szabadságharc megadásról szóló egyezményt, az ódon falak közt a gyerekek meghatottan idézték fel a történelmi múltat.
A háromnapos program utolsó helyszíne Arad volt, ahol koszorút helyeztek el a tizenhárom vértanú emlékművénél.
A csontvárys nebulók a kirándulásról megannyi élménnyel tértek haza. Az utazás megváltoztatta, elmélyítette a gyermekek hazához, kárpát-medencei magyarsághoz fűződő érzelmi viszonyát.