Értékőrző megújításban gondolkodnak

Written by  B.Z. 2019.06.16.

Év végére megújul a Havanna-hetivásár és a környezete.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat támogatásával május elején kezdte el a Havanna-hetivásár felújítását. Eközben a piac szombatonként zavartalanul működik tovább, hiszen az építési terület mellett kijelölt ideiglenes helyszínen a megszokottnak megfelelően várják a vásárlókat az árusok.

 

VAA 7375 copy


Látható, és e látványt statisztikai adatok is alátámasztják, hogy az elmúlt években a kerület jelentősen átalakult, dinamikussá vált a fejlődése, nőtt a népességvonzó ereje. Az önkormányzat további fejlesztéssekkel, beruházásokkal kíván hozzájárulni a városkép javításához.
Egy piac, illetve hetivásár valamiképpen mindenkinek a szívügye, hiszen ott szerezzük be a mindennapi élethez nélkülözhetetlen termékeket. Emellett sokaknak élvezetes program is az áruk közötti válogatás. A Havanna-lakótelepen a hetivásárra járóknak most egy kicsit fel kellett adniuk a szokásaikat, de az új létesítmény átadásával könnyen beláthatják majd, hogy érdemes volt elviselni az átmeneti változásokat, mert a felújítást követően a korábbiaknál sokkal jobb körülmények között vásárolhatnak.


Hagyomány és fejlődés


A Havanna-hetivásár felújításakor arra törekszik az önkormányzat, hogy a területet a hagyományokat megőrizve fejlesszék, egyúttal javítva az itt élők komfortérzetét.

Megkérdezték és tájékoztatták az érintetteket

Annak érdekében, hogy a Havanna-hetivásár a munkálatok ideje alatt minél gördülékenyebben működjön, az önkormányzat április végén szakmai konzultációra hívta az érintetteket, a hetivásár árusait.
Ezen az összejövetelen a résztvevők feltehették a kérdéseiket, elmondhatták a javaslataikat a vásár ideiglenes működési feltételeivel kapcsolatosan. Az önkormányzat emellett tájékoztatólapokon értesítette a lakosságot a megváltozott körülményekről.


Ughy Attila a május 16-i képviselő-testületi ülésen jelentette be, hogy a hónap elején elkezdődött a Havanna-hetivásár felújítása, melynek ideje alatt az önkormányzat egy ideiglenesen kijelölt közeli területen ad helyet az árusok és a vásárlók körében is nagy népszerűségnek örvendő piacnak. A polgármester hozzátette: a beruházás keretében új üzletsort építenek, akadálymentessé teszik a közlekedést, és új vizesblokkokat is létesítenek.


Komfortosabb vásár


Lévai István Zoltán alpolgármestertől megtudtuk, hogy a Havanna-hetivásár korszerűsítésének célja a vásár komfortosabbá tétele, illetve ezzel együtt környezetének a rendezése is. Azt is elmondta, hogy a felújításnak köszönhetően a különféle elvárásoknak megfelelő, mindenki által elfogadható létesítmény alakul ki a lakótelepen.
A hetivásár két ütemben újul meg. Az elsőben még az idén befejeződnek az építészeti statikai munkák, valamint az árusítóhelyek, az üzemeltetési épületek kialakítása. Bővítik a közműveket, elvégzik az árusítóhelyek gépészeti és elektromos munkáit, felújítják a Baross utca felőli parkolókat, kialakítják a vásárlói, az árusítói és az akadálymentes illemhelyeket, elvégzik az ezekhez kapcsolódó gépészeti és elektromos munkákat, elkészítik az aszfaltburkolatot, és rendezik a környezetet. A második ütemre az árusítóhelyek fölötti árnyékolás, a napellenzők elkészítése, valamint a piac körüli további környezetrendezési munka és aszfaltburkolati festés marad.


Kis türelmet kérnek


Az értékőrző megújítással a terület piacon túli hasznosításának köszönhetően erősödhet a közösségi élet a lakótelepen, vagyis a megújuló vásártéren egy új közösségi hely jöhet létre. A beruházást érdemes türelemmel viselni az elkövetkező hónapokban, mert az új piac minden tekintetben magasabb színvonalú lesz a korábbinál. Ezzel együtt az első ütem befejezésének tervezett időpontjáig, ez év decemberéig az önkormányzat a munkálatok idejére a lakosság szíves megértését és türelmét kéri.

TER KOZ2016