Akiket Kalotaszeg nem feled

Written by  Péntek László 2019.06.28.

Vasvári Pál és katonái hőstettei Kalotaszegen 1849 nyarán.

– Állj! Ki vagy? – csattan a magyar-gyerőmonostori református paplak előtt álló őrszem hangja. Fegyverét a havas irányából vágtatva érkező lovasra szegezi. A nemzetőr ruhát viselő huszár lovát visszafogja, nyergéből leugrik. Válasza erélyesen cseng a júliusi szürkületben:
– Futár!
– A jelszót ! – hallik újra az őrszem hangja.
– Vihar! – válaszol a futár halkan, de érthetően.
Amióta a Rákóczi-szabadcsapat harmadik százada a faluban állomásozik, a vendégszobát, mint ideiglenes főhadiszállást is használják. A lámpa fénye elég élesen megvilágítja az asztalon kiterített katonai térképet, melyet három fiatal tiszt tanulmányoz. Vonalakat húznak, pontokat jelölnek be. amikor az ajtó előtt álló őr a futár érkezését jelenti.
– Parancsnok úrnak jelentem, hogy a rám bízott feladatot sikeresen teljesítettem- mondja tisztelegve a még csak alig pelyhedző bajszú fiatal huszár. A zsebéből levelet húz ki, és átadja a parancsnoknak.
– Köszönöm fiam – szól meleg hangon Vasvári, és kezet fog a hetyke kis legénnyel. – Nos, százados úr – fordul Bátori Pálhoz a Rákóczi-csapat harmadik századának parancsnokához –, negyed órán belül tanácskozásra kéretek minden tisztet és altisztet. Egyúttal, kérem, rendelje el a tábor őrzésének megszigorítását, a táncot, a mulatságot azonnal abbahagyni, egy órán belül takarodó.
A százados tiszteleg és kisiet. A vendégszobát zsúfolásig megtöltik a vigyázzállásban várakozó katonai vezetők. Vasvári végighordozza tekintetét rajtuk, délceg termetén úgy áll a Rákóczi-csapat tiszti egyenruhája, mintha rá öntötték volna. Beosztottjai szeretik és tisztelik, mivel a pontosságot és a fegyelmet megköveteli, de ha mulatásra kerül sor, bizony kevesen tudnak versenyre kelni vele.
– Kérem, foglaljanak helyet, uraim – szól, és így folytatja: – több mint két hónapja nem volt harci feladatunk, de most elérkezett a cselekvés ideje. Bem József tábornok úr parancsa értelmében mi is rész veszünk abban a hadműveletben, melynek célja körülzárni, és megadásra bírni azon lázadó román erőket, amelyek Avram Iancu vezetésével az Erdélyi Szigethegységben fejtik ki ellenséges tevékenységüket, úgy a magyar hadsereg, mint az erdélyi magyar lakosság ellen. Ezen lázadó erők nemcsak Abrudbányán és környékén zaklatják, és gyilkolják az ártatlan magyar lakosságot, hanem itt Kalotaszegen is. Példa erre Kalotaszentkirály, Zentelke, amelyeket 1948. november 6-án a fehérvölgyi Chorchis Iuon, Darabont Nicolae és a szamosi Marc Gheorghe vezetésével a havasról leözönlő mócok felégettek és kiraboltak. Akik ebben a kemény téli időben nem tudtak elmenekülni, azokat iszonyúan megkínozták, és megölték. Nem kímélték a nőket sem, hiszen Nagy Sándort a nejével együtt a legkegyetlenebb halállal ölték meg. Tizenöt éves lányukat pedig rabul vitték. Deési Istvánnét és az öreg Kiszelynét megölték, megégették. Arca kipirul, hűvös égszínkék szeme mint az acél úgy szikrázik. Iszik egy korty vizet az asztalon lévő pohárból, aztán folytatja.

Kalotaszeg. másolata

Magyargyerőmonostori református templom másolata

Hory Farkas sirja a templom udvarán. másolata

Emlétábla Kalotaszeg Nagyasszonya emlékére másolata

Hory Farkas másolata

Hory Etelka másolata


– Nekünk jutott a feladat, hogy megvédjük a kalotaszegi magyarok lakta falvakat a további pusztításoktól. Amint emlékeznek, ezelőtt két hónappal, május 5-8. Között a Rákóczi-csapat verte szét a havason újra gyülekező és Kalotaszeget lerohanni akaró lázadókat. Akkor sikerült a Meleg -Szamoson túlra űzni őket. Vezéreiket sajnos nem sikerült elfognunk, akik, amint arról értesültem, folytatják istentelen cselekedeteiket, szervezkednek, és készülnek újra lecsapni a havas alján elterülő magyar településekre.
Tekintetét végighordozza a feszülten figyelő tisztikaron, kezét a szájához emelve néhányat köhint, és folytatja:
– Kalotaszeg több mint negyven település védtelen maradt, hiszen minden hadra fogható férfi a Bem tábornok seregében küzd, és teljesít szolgálatot a haza védelmére a piski, vízaknai, valamint a Szeben körüli harcokban. Uraim ! – szól a hangját kicsit megemelve –, kötelességünk megvédeni Kalotaszeg magyarságát az újabb pusztítástól. Remélem mindnyájan a legjobb tudásuk szerint és minden erejükkel hozzájárulnak közös célunk eléréséhez, a parancs végrehajtásához.
A felgyülemlett keserűség és a szónoklat hatására a tisztikar egy emberként kiáltott fel:
– Megvédjük testvéreinket, Erdélyt és Magyar hazánkat !
Vasvárinak jólesett ez a bizalomnyilvánítás és lelkesedés, amelyre bizony nagy szükség lesz az elkövetkező napokban.
– Most pedig bemutatom önöknek Buzgó László gránátos őrnagyot, a 49. tartalék zászlóalj parancsnokát, aki harci tudásával és tapasztalatával nagyban hozzá fog járulni küldetésünk sikeréhez. Mivel a bekerítési hadműveletben a Rákóczi-csapaton kívül még más egységek is részt vesznek, valamint kiújuló betegségem miatt feletteseim jóváhagyásával úgy döntöttem, hogy az őrnagy urat bízom mega hadművelet irányításával, vezetésével.
A teremben néma csend lett. A feléje irányuló kérdő pillantásokra Vasvári tréfásan megjegyezte:
– De azért a közelükben leszek én is, uraim. A teremben kicsit megengedett a feszültség, és ekkor Buzgó őrnagy szólalt meg.
– Biztosíthatom önöket, uraim, hogy a reám bízott feladatot a legjobb tudásom és képességem szerint fogom végrehajtani – mondja röviden, katonásan, majd így folytatja: – A bekerítési hadműveletben Déva felől báró Kemény Farkas ezredes háromezer, Gyulafehérvár felől Beke József ezredes kétezer emberrel és fél üteg ágyúval vesznek részt. Az előbbiek Abrudbánya, az utóbbiak Zalatna felől kell nyomulniuk s összeköttetésbe lépniük a gyulafehérvári ostromló sereggel. A tövisi helyőrség feladata, hogy a netalán lerohanni készülő románokat Torda felől feltartóztassák. A mi feladatunk, hogy amikor a fősereg Abrudbányáig hajtja a románokat, akkor minden oldalról törjünk fel a havasokra s arcba támadjuk őket. Most pedig tájékoztatom önöket a Vasvári parancsnok úrral együtt kidolgozott haditervről és a hadműveletben résztvevő saját csapatainkról. A Kalotaszegen állomásozó csapataink július 4-én szerdán délután fognak egyesülni a havasnagyfalui fennsíkon a Kolozsvár felől érkező Szépszögi József őrnagy úr vezette 123. Honvédzászlóalj zömével, akik Gyalu irányából fognak felnyomulni a havasra. Szemét végighordozza a jelenlévőkön, hangját kicsit felemelve folytatja:
– Mondanom sem kell uraim, az itten elhangzottak szigorúan titkosak, ezen adatok bármiféle kiszivárogtatása fővesztéssel jár ! A Kalotaszegen állomásozó csapataink, amelyek a hadműveletben részt vesznek már június közepétől elfoglalták a Meleg -Szamos bal partján lévő stratégiailag fontos magaslatokat. Ezelőtt egy órával jelentette a futár, hogy az indulási parancsot minden egység megkapta. Találkozási hely a Béles patak torkolata, Jósikafalvánál. Innen pedig közös erővel nyomulunk fel a havasnagyfalui fennsíkra . Csapataink létszáma a következő: az általam vezetett 49. tartalék zászlóalj két százada, két három fontos ágyúval a szükséges tüzérekkel, 263 fő. Az 50. Tartalék zászlóalj, más néven Gyapai zászlóalj, két százada Pivány Ignácz századparancsnok darócos székelyei is készen állnak. A bihari 123. honvédzászlóalj 5. Századának három szakasza Szabó István százados parancsnoksága alatt, valamint ugyanezen zászlóalj 4. százada Szász Lajos százados vezetésével. A minap érkezett két udvarhelyszéki vadász század, akik sajnos még csak újoncok, fiatal gyerekek. Egy szakasz bécsi halálfejes légiós, 47 fő, akik Andrée hadnagy vezetésével az élelmiszer-utánpótlást biztosítják. Egy 25 főből álló bihari lovas nemzetőr szakasz Draveczky Lajos százados irányításával futár-szolgálatot teljesít, valamint a több mint 200 főből álló román útász-század, akiknek munkájára nagy szükség lesz a nehéz terepviszonyok között. Tehát ezen egységek létszáma meghaladja a 1500 főt, amelyhez csatlakozik a Vasvári parancsnok úr vezette Rákóczi-szabadcsapat, amelynek létszámát és összetételét Bátori Pál százados úr ismerteti.
Bátori feláll, a térképet az asztalról a falon lévő szegre akasztja. Pálcával a Gyalui-havasok aljában bejegyzett piros pontokra mutatva elkezdi :
– Uraim, a Rákóczi-csapat három százada a következő helységekből indul a találkozóhelyre: Incsel, Valkó, Újfalu, valamint mi , a 3. Század, innen Monostorról. A Baranyi Bódog főhadnagy vezette 4. Század fedezetül lenn marad Méregjón, ezért az ő adataikat most nem sorolom fel. Akik a hadműveletben közvetlenül részt vesznek, azok a következők: Erdélyi János, Bulyovszky János, valamint jómagam századosok. Baranyi Ferenc, Petten Lajos, Bodrogközi Lajos főhadnagyok. Kalotai Vincze, Szarukán János, Némethi Károly, Prabek László, Benke János, Mesteri József, Papp Károly hadnagyok. Itt jegyzem meg, hogy egy tüzér hadnagy minden pillanatban érkezhet Kolozsvárról, aki a harmadik századhoz lesz beosztva. Továbbá egy számvevő, egy orvos, nyolc őrmester, egy zászlótartó, egy börtön- és korházfelügyelő, 44 tizedes, 8 dobos, 3 ács, 450 közvitéz, 50 újonc és 7 hangász. Tehát összesen 589 személy, valamint egy három fontos ágyú Beck tűzmester irányítása alatt. Akinek valamilyen a hadművelettel kapcsolatos kérdése van, kérem tegye fel. Ezzel visszaült az asztalhoz. Pilhoffer István hadnagy, a 49. tartalék zászlóaljtól, aki elkísérte buzgót a tanácskozásra, kérdezte: Szeretnénk valami tájékoztatást kapni a lázadók erejéről, fegyverzetéről és harci szelleméről! Miután Vasvári pár szót váltott Buzgóval, felállt és közölte:
– Nagyon kevés az, amit idáig tudunk, hiszen a mócok földjén nagyon veszélyes az adatgyűjtés, ezért amit idáig megtudtunk, azt inkább csak román barátainknak köszönhetjük. Egy Ivanovics nevezetű kapitány császári tiszt, ki az osztrák katonai parancsnokság által van a román lázadókhoz küldve, azzal a feladattal, hogy bujtogassa, lázítsa, fegyverrel lássa el, valamint harci kiképzésben részesítse a román erőket. A lázadók egyik vezére Indrei Rosu és több más, Havasnagyfalu környékbeli alvezér izgatja és hergeli a mócokat ellenünk, ami nem nehéz, hiszen e tájról gyűlt össze az a rablócsapat amely tavaly feldúlta a kalotaszegi magyar falvakat. Ami aggodalomra ad okot, az, hogy az utóbbi két hónapban felgyorsult az Ivanovics által szervezett fegyverszállítás, közel 2000 lőfegyverrel erősítették meg a lázadók táborát. A kiképzésük nem tudom milyen szintet ért el, de azért bízom benne, hogy békítő küldetésünk sikerrel jár. Remélem találkozok Avram Iancuval, és megértetem vele, hogy mi nem vagyunk a román nép ellensége, fegyvereinket fordítsuk inkább közös elnyomóink ellen, és ne ontsuk egymás vérét. Köhögési roham fogta el, de egy pár korty víz után ez megszűnt, kérdően nézett tisztjei felé. Buzgó emelkedett szólásra:
– Uraim, ha van még kérdés szívesen válaszolok rá, de ha lehet röviden, mert még ma éjjel vissza kell térnem a Kurszuláton és Balcsukon állomásozó csapataimhoz.
Szemével intett Eösi Gojdich Iván szárnysegédének, hogy készülődjék, mert rövidesen indulnak. A fülledt meleg szobába behallatszik, hogy a táborban takarodót fújnak, a tanácskozáson résztvevő tisztek engedélyt kérnek a lelépésre, majd szállásukra igyekeznek. Vasvári kikíséri, majd a paplak kapujában búcsúzik Buzgótól és két tisztjétől, akik mellé tiltakozásuk ellenére négy nemzetőr-huszárt adott kísérőül, hiszen nem éppen veszélytelen az utazás manapság a mócok földjén. Hosszan elmerengve néz utánuk, majd szobájába siet.
Rendezgeti, csomagolja ruháit, iratait, hiszen korán reggel indul a század. Halk kopogtatást hall. A lassan kinyíló ajtóban egy aranyos hat év körüli lányka feje jelenik meg, majd pedig az édesapjáé Hory Farkas lelkipásztoré. Karját kitárva várja a feléje repülő kislányt, majd magasba emelve, homlokát a homlokához dörgölve kérdezi :
– Hogy van az én kedves kis úrnőm? – feleletet várva majd így folytatja:
– Ma nem is láttalak Etelka, merre csavarogtál ? Nagy barna szemeivel csodálkozva néz Vasvárira.
– Nem is igaz – csücsörit kicsit durcásan – Pali bácsi csavargott, hiszen ebédre sem jött el, pedig édesanyám ma ugyancsak finomat főzött, mindenütt kerestük. Erre bizony nem tudott mit válaszolnia, majd karján a gyerekkel a házigazdához fordul, kezet fognak és leülnek az asztal mellé.
– Kérlek ne haragudj rám, Farkas, a táborban ellenőriztem a századot, pontosítottuk a parancsnokokkal a feladatokat, hiszen kora hajnalban indulunk.
– Nem is ez a gond kérlek – kezdte bizalmasan beszédjét, ugyanis a nagyműveltségű lelkipásztor, költő hamar barátságba került az ifjú történelem tanárral, a görög katolikus pap fiával, lánglelkű forradalmárral, a szőke Tisza melletti Büd szülöttével. Sokszor éjbenyúló beszélgetéseket, eszmecseréket folytattak a világ dolgairól, irodalomról, művészetről.
– Értesüléseim vannak, hogy a mócok nagyon gyülekeznek ellenetek – folytatta gondterhelt arccal Farkas – Te nem ismered az ilyen zord és mostoha körülmények között élő emberek lelki világát- Nagyon vadak és könyörtelenek tudnak lenni, ha felhergelik őket. Mint látom betegséged újra kiújult. Kérlek, maradj itt velünk. Hallom Buzgóra bíztad a vezetést. Kérlek, várd be a hadművelet eredményét itt, nálunk, addigra az egészségedet is rendbe hozzuk – néz rá atyai gondoskodással Farkas. Csodálkozás és hála tükröződik az ifjú vezér szeméből, amikor barátja karját megfogva, ünnepélyesen mondja:
– A csatatér színhelyére jöttem három hónapos betegeskedésem után, hogyha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy ha a hon felgyógyul, engem is gyógyítson meg az öröm, melyet ekkor élvezendek. Itt járok a nagyszerű látvány piacán: vizsgálom a haza embereit, és gondolkodom. Ittlétem olyan, mint Philniusé az Aethna kitörése rémjeleneténél. Én is ott járok a Vezúv tűzokádásánál a természet roppant tüneményét vizsgálva, hogy azt az utókornak leírja, s még az utókorról gondoskodott , a lávatömeg őt eltemették!
Lassan elengedve Farkas karját, aki barátja kezét megszorítva, szemébe nézve csendesen válaszolja:
– Az Isten óvjon meg benneteket, vezéreljen vissza hozzánk és népünkhöz. Etelka nem érti e drámai helyzetet. Vasvári térdén lovagolva, kissé türelmetlenül kéri:
– Ugye ma is mesélsz nekem Pali bácsi ? – ugyani Vasvári esténként, amikor a család vacsora után összegyűlt, a meghitt környezetben sok történelmi érdekességet varázsolt hallgatóinak szeme elé. Csodálták szókincsét, műveltségét, történelmi tudását.
– Hát hogyne mesélnék, az én kis úrnőmnek az óhaja számomra parancs. Azzal a hálószobába vitte és lágyan az ágyra fektette. Édesapja és a közben előkerült édesanyja betakarták. Vasvári egy levelet adott át barátjának.
– Arra kérlek, csak akkor küld el, ha biztos vagy abban, hogy többé nem jövök vissza. A címzés: Teleki Blanka grófnőnek szólt. Majd az ágy szélére ülve, a kislány kezét tenyerébe fogva mesélt és mesélt a jó emberekről, a jövőről amely a csillagokban van megírva. Etelka a nyitott ablakon keresztül azokat a csillagokat nézte, amelyeket együtt választottak ki, félálomba merülve duruzsolta:
– Látod édesanyám ! A Pali bácsi csillaga a legragyogóbb.
– Ne búsulj kislányom, mire megnősz, a te kis csillagod is olyan szépen fog ragyogni- válaszolta az édesanyja. Lassan mindnyájan kijöttek a szobából, ahol Etelka a csillagokban gyönyörködve, mosollyal az arcán elaludt.
(folytatjuk)